A megnyitón elhangzottak rövidített, szerkesztett verzióját adjuk most közre, hozzátéve, hogy még mindig van idő megtekinteni a kamaratárlatot Óbudán. (A beszélgetések szüneteiben Kunsági dallamokat játszott ifj. Szerényi Béla.) 
Ifj. Szerényi Béla (i. Sz. B.): Táncoskörökben divat lett a kiskunsági kampó, elkezdték gyűjteni. Mindenki emlegeti, hogy ilyen kampó meg olyan kampó, aztán kiderül, hogy van, aki csak hallott róla, van, aki már forgatta is, és van, aki utánaolvasott. Mesélj ezekről, hogy is van ez?
Ifj. Vajda László (i. V. L.): Én mint kovács ismertem, de nem tudtam elkészíteni. Elkezdtem kutatni a készítési módjait, szorosan kapcsolódott hozzá az MMA-s ösztöndíjas munkám. Itt ismerkedtem meg Kovács Zsolt juhászkampóinak elkészítési módozataival és típusaival. Az egyik állomás volt a „pénteki kampó" – kutatásaim során erről az egy kampótípusról találtam viszonylag komplett elkészítési módozatot. Péntek mestert az 1950-es években megkeresték a múzeumtól, és dokumentálták a munkáját. Én úgy gondolom, hogy gyakorlatilag az utolsó pillanatban. Péntek József egyszerű falusi kovácsmester volt, annak megfelelő szerszámozottsággal, és nem csak a kampóban teljesedett ki. Látható a vitrinben, hogy gyakorlatilag egyetlen darab patkóvasból dolgozott. Számomra is hatalmas felfedezés volt, ugyanúgy, ahogy a szülőföldje számára is, hogy józan elgondolással, lépésről lépésre adja magát, hogy hogyan alakul ki a végeredmény, a kampó.


I. Sz.B.: Régebben többfajta, többméretű kampó volt?
I. V. L.: Igen. Meg a megrendelők is mindig mást akarnak, nem olyat, amit már láttak valakinél. Egyébként ezt csak „mellékesen" készítették a kovácsok. Az elkészítési folyamat a patkoláshoz használt szerszámokat vette igénybe – nyilván falusi mestereknek mindennel kellett foglalkozniuk, nem csak ezzel. Szerintem ez csak a hab volt a tortán.


I. Sz. B.: Milyen szakma kell a pitykegombok készítéséhez?
Kovács Levente (K. L.): Alapvetően aranyműves a mesterségem, tulajdonképpen az egész ötvösszakmát űzöm – mindegyik részét egy kicsit –, de inkább ebben a miniatűr világban helyezkedem el, például pipákat is készítek, meg tálcákat. Körülbelül öt éve találtam a pitykekészítést.
I. Sz. B.: Hogyan találkoztál vele?
K. L.: Barsi Csabának kunsági gombot kellett készítenem. A második ilyen munka öt évvel ezelőtt volt: kiskunsági rétisas pitykegomb. Elkezdett izgatni ez a témakör. Amikor ezek a gombok eljutottak a megfelelő emberekhez, nem mondom, hogy bekerültem a köztudatba, de felkerestek többen is. Általában gyűjtőktől szoktam kapni a darabokat, és azokat készítem újra, ugyanazokkal a méretarányokkal. Nyilván előfordul, amikor külön kéréseknek is meg kell felelni.
I. Sz. B.: Ez a vésett gomb van a mellényeden is, amelyet először készítettél?
K. L.: Így van, ez volt az első. Ennek az az érdekessége, hogy cikcakkvéséssel készült félkörívek találhatók a gombtest oldalán, különböző bemetszésekkel díszítve. Szinte nem is ismerünk olyan gombot, amelynek ilyen típusú díszítés van az oldalán. Kicsit olyan felülről nézve, mint egy gyönyörű szép virág. De ez bármelyik pitykére elmondható. A vésett gomb után egy szögletes, paraszti pityke volt a második, amelyet elkészítettem egy kedves ismerősömnek. Nem pontosan ugyanazokat hoztam a kiállításra, mert nekik az volt a kérésük, hogy több ne készüljön. Ez is nagyon izgalmas munka volt, és azt vettem észre magamon, hogy az emberek miatt kaptam kedvet mind ehhez. A Kunság témaköréről nem tudok nagyon részletesen beszélni, inkább az ottani emberekről.


I. Sz. B.: Hogy áll össze egy gomb? Hány darabból vagy milyen munkafolyamatokkal készül?
K. L.: Ez típusfüggő.  A kiskunsági vésett szerintem az egyik legjobb, amelyet teljesen kézzel el lehet készíteni. Én domborítószerszámokat használok ehhez. A gömb is két félből áll, ezeket ki szoktam kalapálni formavasakon, és utána illesztgetem össze a gömb részét, a csúcsdíszét, illetve ami elhelyezkedik rajta. Ez tulajdonképpen olyan, mintha „összelegóznám", csak nem illenek össze az elemek, hanem összeforrasztom. Régen is mindenki úgy csinálta szerintem, ahogy tudta. Pitykekészítő nem is nagyon volt.  Ötvös létezett, meg az a parasztember, aki a fémet megmunkálta. Nagyon érdekes, hogy milyen megoldásokat találtak ki, és hogyan találták fel magukat, mert a gépgyártás előtt volt, aki szurokban kalapálgatta ki a különböző mintákat, minimális anyagmennyiséggel. Nagyon nehéz ezeket kézzel elkészíteni, gépek nélkül.
I. Sz. B.: Miből látod, hogy furcsa a technikája?
K. L.: Volt, amikor javítani kellett: szét kellett vágni gombokat, olyankor látszik a szerszámnak a nyoma. Nyilván nem szabad szemmel, meg ezek nagyon apró kis eltérések, de nagyon jól látszik, még a kopott szerszám lenyomata is rajta van a fémen, ahogy megütik. Ma már teljesen másképp készülnek, 3D technológiát alkalmazunk: gépen meg lehet rajzolni, kinyomtatjuk egy 3D nyomtatóval, ezekről készül egy gumiminta. Ebbe kerül a negatív lenyomata a műanyagnak, a viasznak vagy a megmunkált darabnak. A viaszt később leöntik, és a leöntött tárgyat ugyanúgy megmunkálom, összeforrasztom és összerakom. Itt már tudom szabályozni a vastagságát az anyagnak, ami szerintem nagyon jó. Amikor megkérdezik tőlem, hogy miért jó a 3D nyomtatás, azt mondom, hogy azért, mert tartósabb lesz a pityke.


I. Sz. B.: Régen mellényen hordták gombként a pitykéket, ma milyen lehetőségek vannak?
K. L.: Régebben fizettek is vele, ékszerként is viselték. Tehát nem én vagyok az első, aki ékszereket alkot a pitykegombokból. Készült már többfajta eljegyzési gyűrű, fülbevaló, illetve szekrényre kis fogantyú. Igazából csak a képzelet szab határt.

Wittmer-Besze Erika
Fotó: Walter Péter / MMA