Keserü Katalin szerint „nincs még egy olyan művész hazánkban, aki annyira együtt és egyidejűleg élne a világban, mint Geszler Mária Garzuly. Ő egyszerre van itthon is, és a világban is. Ez az egyidejűség az egész életművére jellemző" – mondta, majd minderre példaként hozta, hogy „mindeddig a világ huszonkét különböző pontján tanított. Ez rendkívüli teljesítmény". Keserü Katalin kitért arra is, hogy Geszler Mária Garzuly a „családjára építi a művészetét. Számára ez a kettő egyformán fontos". Hozzátette: ebben a családban mind anyai, mind apai ágon sok generációra visszavezethető a zenei múlt. Édesapja például zeneszerző volt. Geszler Mária Garzuly művei is jelentős részben a zenével való azonosulásból születtek. Alkotásaiban egyszerre van jelen a zene lüktető világa, a muzsikára hagyatkozó összhang, valamint a zenéből való kilépés élménye. Mint Keserü Katalin előhozta: „még a csendben is benne van a zene, hiszen a csend a zene hiánya. Ilyen formán Geszler Mária Garzuly egyúttal a csend építésze is".
Ezt követően Geszler Mária vetítettképes előadásában elmondta: a Nemzetközi Kerámia Akadémia (IAC) kongresszust tartott az Egyesült Államok-beli Santa Fe-ben. A résztvevők ebben az Új-Mexikóban található városban „első kézből" tanulmányozhatták a környéken élő hopi és pueblo indiánok kerámiakészítői hagyományait. Számos, a helyszínen exponált fényképen keresztül mutatta be, hogy az indiánok gyermekhajból készített vékony ecsettel hogyan festik ki az általuk előállított kerámiákat. Megtudtuk: díszítés gyanánt „föld-festéket" használnak. De a helyi népviseleti szokások számos elemét is bemutatta. Láthattuk például, hogy a hopi férfiak olyan, türkiszből készült nyakláncot hordanak, amelyen mívesen kimunkált, kitárt szárnyú madarak vannak. Mint fogalmazott: „mi, keramikusok az édes anyafölddel dolgozunk, ezért az egész globuszon otthon vagyunk".