Humántapéták

A Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti, valamint Film- és Fotóművészeti Tagozata által hirdetett Humántapéták című kiállítás díjátadó ünnepségét december 15-én 18 órakor rendezték meg a Pesti Vigadóban. A pályaművekből rendezett tárlat 2015. január 27-ig látogatható. A megnyitón köszöntőt mondott M. Novák András az MMA rendes tagja, a kiállítást megnyitotta Haris László, az MMA rendes tagja.

Juhász Judit, az est háziasszonya a Magyar Művészeti Akadémia Film- és Fotóművészeti, illetve Képzőművészeti Tagozatának nevében köszöntötte a megjelenteket; Fekete Györgyöt, az Akadémia elnökét, a zsűri tagjait és természetesen a pályázaton nyertes alkotókat, majd átadta a szót M. Novák Andrásnak, hogy méltassa a kiállítás anyagát. A Munkácsy-díjas képzőművész köszöntőjében kiemelte, hogy a pályázat kiírásával a szándékuk nem kevesebb volt, mint hogy olyan anyag álljon össze, mely az „életet hirdeti" és ellenáll annak a tendenciának, mely sajnos azt mutatja, hogy eltűnőben van a nagyon is rangos és nívós magyar plakátművészet. Többek között hangsúlyozta azt is, hogy a kiállított 33 nagyon is különböző, de igazán színvonalas alkotásnak valójában nem is itt, a Vigadó egyik csodás kiállítóterében volna a a helye, hanem kint az utcán, hogy képviselje a minőséget és a kreativitást a hétköznapokban is.

M. Novák András beszéde után Juhász Judit felkérte Haris László fotóművészt, hogy nyissa meg a kiállítást. Megnyitójában a reklám szerepéről, annak a mindennapi életre gyakorolt hatásáról beszélt egy, a megnyitó napján hallott rádióbeszélgetés alapján, ahol is egy reklámszakember így fogalmazott a műfajjal kapcsolatosan: „A reklám annak a művészete, hogy a fejet célozzuk meg, és a pénztárcát találjuk el." A megfogalmazás pontos – tette hozzá Haris László, de a Magyar Művészeti Akadémia mégis úgy gondolja, hogy adott esetben mégis inkább az volna a cél, például a most nyíló kiállítással, hogy „A fejet célozzuk meg, és a szívet találjuk el." Hozzátette még, hogy a Humántapéták pályázat alapgondolata az volt, hogy a mindennapi életben megjelenő plakátot az életet kiteljesítő, nemesebb gondolatok és formák megjelenésére használhassák az alkotók."
A megnyitó után pedig Stefanovits Péter, a Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti Tagozatának vezetője adta át a díjakat a 10 legkielemkedőbb alkotás tervezőinek.

   

A pályázatot a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete tagjai és a művészeti felsőoktatási intézmények hallgatói és végzett hallgatói számára hirdették meg közösségi, nyilvános tereken elhelyezésre kerülő, sokszorosítható műalkotás tervezésére.
A felhívásra beérkezett 144 pályázó 318 beadványából, 33 pályamunkát válogattak be a Vigadóban megrendezésre kerülő poszterkiállításra, amelyből az Árendás József, Bakos István, Haris László, M. Novák András, Stefanovits Péter és Szabados Árpád akadémikusokból álló szakmai zsűri 10 kiemelkedő alkotást egyenként 300.000 Ft-os díjjal is jutalmazott.

A díjazottak: Baricz Kati, Dömötör László, Ferth Tímea-Krompáczki Péter, Hegedűs 2 László, Horkay István, Kassayné Gráfel Judit, Lelkes László, Nemes Gabriella, Szilágyi Varga Zoltán, Zeman Zoltán.
 

A díjazott pályaműveket itt tekinthetik meg

2014. december 12.