„1968-ban kezdődött számomra egy teljesen új élet. Hat év egyetem Kolozsváron, három és fél év Budapesten és egy gyönyörű művészeti pálya. Munkáim során csodálatos időutazásokat tettem: Lőcsei Pál mester műhelyében gótikus szárnyas oltárokat faragtam, ismeretséget kötöttem M. S. mesterrel Selmecbányán, a Nagyságos Fejedelem udvarában Mányoki Ádámnál segédkeztem, festéket kevertem Maulbertsch műhelyében Szombathelyen, Munkácsy párizsi műhelyében bitument mértem. Később átruccantam Tahitiba Gauguin-hez, fekete sertéseket őrizni, aztán Párizs utcáit róttam az öreg Pissarro-val, és közeli ismeretséget kötöttem Tiziano-val Velencében." – olvasható a könyv hátlapján a szerző vallomása.
Kit ne ragadnának magukkal a Szépművészeti Múzeum restaurátorának, a Magyar Restaurátorkamara alapító elnökének idézett szavai? A különleges könyveket megjelentető Kairosz Kiadó 2012-ben bocsájtotta a közönség elé a szerző könyvét. Sokan hiszik azt, hogy akárcsak a műemlékvédelem, hasonlóképpen a restaurálás is valamiféle avítt tevékenység. Ám, a szerző máris magával ragad minket, az egykori mesterek élő valóságába, miközben ő maga is titkokat fejt meg egy-egy mű gyakran végletesen romos állapotából való visszamentése közben. A 241 oldalas reprezentatív kötetet Őri Kiss István és Sík Andrea tervezte a témához méltó elegáns megjelenésűvé, a nagyhírű gyulai Dürer Nyomda nyomtatta. Előszót Mojzer Miklós, a Szépművészeti Múzeum korábbi igazgatója írt hozzá, amelyben a következőket olvassuk a szerzőről: „Közel 40 éve érzem úgy, hogy kedves Kollegám, és hivatása szerint is barátom, (mert muzeológus - restaurátor) máig megőrizte huszon-harmincas évei alkatát… A háborút követő alig 3 éves katarzis után a főiskolákon és egyetemeken – a hazai nagy propaganda-színpadok árnyékában – jó eredmények is születtek…, ahonnan tartós, múzeumi-tudományos utánpótlás áramlott. Ebbe kapcsolódott valamivel később Szentkirályi Miklós, akivel előbb a Magyar Nemzeti Galériában, azután a Szépművészeti Múzeumban 15-15 évet tölthettünk."
A Kolozsvárott, az ottani Képzőművészeti Egyetemen Miklóssy Gábor osztályában festészetet tanult szerző, azóta, tevékenysége elismeréseként megkapta a Munkácsy-díjat, majd a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet is. A festő-restaurátori diplomát már a budapesti Képzőművészeti Egyetem Restaurátor Tanszékén, Varga Dezső irányításával szerezte meg.
Magam is zavarba kerültem akkor, amikor a kötet legelső lapján egy Balassi Bálint idézettel találkoztam, amelyet édesanyja emlékére választott: „Sok kincs, nagy gazdagság / Idővel mind elmúlnak / Tavaszi szép rózsák / Idővel mind elhullnak".
Ki lehet ez az ember, aki hihetetlen odaadással, szorgalommal, szakmai aktivitással merült el kezdetben a középkori magyar festészet megmentésében, majd eljutott Munkácsy Mihályig? Miután kötetét a műértő nagyközönségnek szánta, amelyben az alcím szerint is egy restaurátor-művész műhelytitkait osztja meg az olvasóval, úgy döntöttem, hogy a címadó műtárgy kapcsán végzett restaurátori munkájáról adok rövid ismertetést, hogy ez felkeltse még sok más olvasó kíváncsiságát is.
A Gránátalma a szárnyasoltáron címet a szerző a kisszebeni Keresztelő Szent János plébánia templomban lévő, Angyali üdvözlet oltár restaurálása közben választotta ki. Ez az oltár 1510 körül készült Csontváry szülővárosában, és az említett templomban töltötte be liturgikus szerepét közel 500 évig. Az építmény oromzata 1891-ben leomlott. Akkor a hivatalos intézmények felkérésére Holzel Mór, bártfai szobrász fogott hozzá a restauráláshoz, tekintettel a fából készült szárnyasoltár romos állapotára. Az eredeti oltárdarabokat az Iparművészeti Múzeumba szállították, majd a Nemzeti Galériába került, ahol tíz évig tartó restaurálás, konzerválás után nyerte el felújított állapotát. Meg kell említenünk Myskovszky Viktor egykori gondos felmérési rajzait is, amelyeket nagymértékben használhattak a modernkori helyreállítók. Szentkirályi Miklós és csapata komoly szakmai vitákat folytatott a szerkezeti és formai, esztétikai helyreállítás módjáról és lehetséges mértékéről, hiszen a kötetben közölt fotók is bizonyítják, hogy voltak olyan részek, amelyeket szinte morzsalékossá ettek a rovarok, és voltak más gyalulatlan deszkalapokkal helyettesítettek is. „A hónapokig tartó tervezgetés, érvelés és vitatkozás meghozta gyümölcsét" – írja a szerző. Ezen idő alatt ugyanis megtalálták azt a bizonyos eredeti oltárszekrény hátfalat, amelyre még Holzer Mór utalt, és amely minden kétséget kizáróan gránátalma motívumokból képezte az aranyozott mustrás hátteret.
Szentkirályi Miklósból ennek a műtárgynak a restaurálása során ezen a ponton „kibújt" a restaurátor mellett az alkotóművész is. Mi más késztethette volna arra, hogy a számos szoboralakkal, dekoratív leplekkel, áttört csipkés fa-választékokkal díszített oltár kompozíciós elemei közül ilyen megkülönbözetett figyelmet szánt ennek az aranyozott gránátalma motívumos háttérnek?
Idézzük a szerzőt: „A feladat megtervezését és kivitelezését magamra vállaltam. A gránátalma motívumokból komponált mustrát eredeti méretben megrajzoltam. Elkészítettem a hátlap könnyűszerkezetes paneljét, ezt a megfelelő stabilitást biztosító alapozással láttam el, amelyre az eredeti technikának megfelelő rétegű és vastagságú gessó-alap került. Erre a gondosan csiszolt alapra véstem a már előre kiszerkesztett és megrajzolt terülődísz motívumait, a rekonstruált gravírozó szerszámok segítségével. Utána következett a poliment aranyozás, a gondosan kiválasztott színhatású bólusz alapra. Az így elkészített hátlapot összeépítettük az eredeti szekrényvázzal, majd behelyeztük a háromkaréjos baldachint, felszereltük a restaurált faragványokat és elhelyeztük a szobrokat." Mindezt az aprólékos műveletet természetesen, különböző modellkísérletek előzték meg, amelyekkel a mai mesterek sikeresen rekonstruálták ezt a régen elfeledett kézműves technikát. Ugyancsak Szentkirályi írja le ennek tömör folyamatát: „Analizáltuk az alapozás anyagait, a felhordási rétegeket, azok vastagságát, a modellálás technológiáját, valamint rekonstruáltuk az egykor használt szerszámokat is. Ehhez segítségül szolgált a domborművek mögött talált számtalan eredeti védőlenyomat, különféle próbavésés, amelyek alapján elkészíthettük a faragóeszközöket."
Ha csak ezt az egyetlen műveletsort gondoljuk végig, feltárul előttünk a restaurátor hatalmas felelőssége, valamint az alapos kutatómunkára épülő mesterségbeli ismeretek pazar, precíz, gyakorlati alkalmazása. A restaurálás során az idő mélységeibe merülnek a mai szakemberek, miközben maguk is újraélhetik az egykori alkotók csodákra képes munkafolyamatait.
Itt jegyzem meg, hogy a 20. században kiéleződő képzőművészet – iparművészet - és szemléleti vitái, milyen értelmetlenekké válnak, ha például egy középkori oltárépítménnyel, vagy miseruhával, misekönyvvel és más, az akkori eszmevilágot egységében tükröző műalkotásokkal találkozunk!
Szentkirályi Miklós, az Angyali üdvözletet ábrázoló csodálatos középkori szárnyasoltár-restaurálás történetét kötete első 35 oldalán osztja meg az olvasóval. A további izgalmas helyreállításokról szóló témák is érdekfeszítő műhelytitkokra világítanak rá, amelyekre a szerzőtől korábban idézett mondatokból már jogosan következtethetünk. Ilyenek Leonardo da Vinci műhelyének virágai, A budapesti Tiziano kép titka, Id. Lucas Cranach – gyermekét tápláló madonna képének a helyreállítása, vagy az olyan fontos kérdések elemzése, mint például Hamisított eredeti vagy eredeti hamisítvány, illetve A kiegészítés határesete, és más kérdések. A kötet jelentős részét szánta a szerző Munkácsy Mihály Trilógiájának elemzéseire. Mindezen kalandos munkafázisok leírása mellett, a tevékenységéről összeállított monográfiát több, rendkívül fontos szakmai ismeretanyaggal gazdagította.
Az egyik, A konzervátor restaurátor tevékenységének sajátossága című fejezet, amelyben megkülönbözteti e két tevékenységet (konzerválni elsősorban annyit tesz, mint megőrizni, további romlástól megóvni, dokumentálni; restaurálni viszont azt jelenti, hogy a műtárgyat eredeti formájában kell helyreállítani, dokumentálni.) A restaurátor elsődleges célja a kezelendő kulturális javak konzerválása, gyakorlati alapja pedig természetesen a mű előtörténetének, állapotának és az alkotói szándéknak minél alaposabb megismerése. Szentkirályi szerint rendkívül fontos ebben a tevékenységben az etikus hozzáállás. Ennek érdekében ő kezdeményezte, illetve érte el sikerrel – a Magyar Restaurátorkamara elnökeként – az említett tevékenységek etikai kódexének gazdasági, munkairányítási és jogi kérdéseket is érintő bevezetését.
A kötetet a szakkifejezések szótára teszi az olvasó számára még hasznosabb olvasmánnyá, hiszen, mint említettük, a művészetszerető nagyközönség számára, vonzóan, közérthetően megírt könyv mégiscsak egy rendkívül magasan kvalifikált szakember tudásának az ajándéka. Miközben Szentkirályi Miklós vonzó, tudományos ismeretterjesztő stílusával izgalmas és élvezhető közelségbe hozza ezt a munkát, kötetének zárófejezetéül közreadja legfontosabb restaurálási munkáinak jegyzékét, amelyeket képekkel illusztrált és kronológiai sorrendbe rendezett. A csaknem negyvenévi közszolgálati munkája alatt, mintegy 120 jelentős művészeti alkotás restaurálását végezte el.
1996-ban a kolozsvári Minerva Könyvek sorozatában jelent meg egy interjú, a Szentkirályi-család hányatott életéről. Ebből, mintegy regényből felsejlik, a Torda Vármegye alispánjaként tevékenykedett ükapától kezdve az 1944-es budapesti háborús ostromon keresztül, az erdélyi visszatelepedésig, a restaurátor-művész életét is befolyásoló múlt.
Szentkirályi Miklós, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Restaurátori Tanszékén oktatja ennek a csodálatos munkának az ősi tudásra alapuló módszereit, miközben sikeres pályázatot menedzselt munkatársaival együtt annak érdekében, hogy az új innovációkkal még magasabb szintre emelkedhessen a kutatás és a helyreállítás a 21. században.
„Ami az olvasni tudóknak az írás, a tanulatlan szemlélőnek ugyanaz a festészet, hogy azok, akik a betűket nem ismerik, legalább nézelődve olvassák azt, amit a kódexekben nem tudnak elolvasni." (Nagy Szent Gergely, 540–604) Miután ezt a bevezetőként idézett gondolatot olvastam és összevetettem a Balassi-idézettel, választ kaptam arra, hogy milyen távlatokban gondolkodik Szentkirályi Miklós, a restaurátor-művész.

(Szentkirályi Miklós: Gránátalma a szárnyasoltáron. Egy restaurátorművész műhelytitkai. Kairosz Kiadó, 2012, 242 p.)