Rátóti Zoltán színművész, a kaposvári Csiky Gergely Színház igazgatója Peer Gynt életei – az én életeim címmel tartotta meg akadémiai székfoglaló előadását.
A művész Velkey Imre magyar–latin–görög szakos középiskolai tanárának kívánt emléket állítani témaválasztásával. „A Peer Gynt nagy-monológot mindenképpen tanuld meg a felvételire, még Ladányi Ferenctől láttam és soha nem felejtem el, ahogy átmeséli anyját, Aaset, Gobbi Hildát a halálba. Csodálatos előadás volt! Tanuld meg – neked való szerep" – mondta 1978-ban a tanár úr Cegléden a tizennyolcadik évében járó fiatalembernek.
Rátóti Zoltán kifejtette, hogy Peer Gynt szerepében több életet kell végigélni, szerencsére színészként megadatik, hogy egy élet alatt több életet élhet meg az ember. Örökké jelen levő útitárs ez a szerep egy színész életében. Hazugság és költészet, álom és valóság, misztikum és realitás, szimbolikus beszéd és vaskos nyíltszavúság, tiszta fény és ködös homály Ibsen legnagyszerűbb műve, a Peer Gynt és a Peert játszó színész feladata, hogy összefogja ezt a sokféleséget.
Utalt rá, hogy még meg sem született, amikor Ladányi Ferenc 1958-ban a régi-régi Nemzetiben elkápráztatta a közönséget. Ő maga 2002-ben vethette bele magát ebbe a fantasztikus utazásba, és végigélhette egy örökké önmagát kereső ember vándorútját.

Egy fiatal norvég rendező, Kai Johnsen jött Budapestre és főszereplőt keresett Jon Fosse norvég író darabjához, amelyet a Kamaraszínházban állított színpadra, és őt választotta. Ibsent is rendezett már, de – mint kiderült – nagy álma a Peer Gynt megrendezése volt. Nemcsak ez a közös álom, hanem az a tény is, hogy a művész belekóstolhatott egy különleges színházi kultúra világába, megkönnyítette számára a Fosse-darab próbafolyamatát Kai Johnsennel.
Rátóti Zoltán rendkívül boldog volt, amikor Schwajda György, az új Nemzeti Színház első igazgatója felhívta, azt kérte, hogy kerítse elő Kai Johnsent, mert meg kéne rendezni a Peer Gynt-öt és a címszerepet neki szánta.

A próbaidőszakra visszaemlékezve a színész elmondta, hogy felfoghatatlan intenzitást követelt a darab, a szerep. Hatalmas energiát kellett mozgósítani ahhoz, hogy az álmokhoz felemelkedjen a színész és nincs kijelölt út, annál több a próbatétel és a kényszerkerülő.
Ennél a szerepnél próbanaplót vezetett és leírta benne a jelenetelemzéseket, rögzítette a sikerélményeket, kétségeket, elemezte a saját színészi eszközeit, félelmeit, örömeit. Példaképe nem lett Peer, aki megrögzött hazudozó, akit nagyra törő álmai vezetnek, elhagyja anyját, faluját, szerelmét, mindig új célokat keres és talál, csak hogy rajonghasson valamiért. Később ráeszmél vándorlásai hiábavalóságára, ám a hazatérés nem megnyugvást, hanem folyamatos szembesülést hoz életével.
2002. október 18-án volt a bemutató napja. A főszereplő, Rátóti Zoltán a Próbanapló utolsó soraiban azt írta: „Boldog este! Vasfüggönyös, bravózós siker. Életem nagy vágya teljesült! Eljátszhattam Peer Gynt-öt! És nem vagyok elégedetlen magammal."



Összegzésében megállapította, hogy Ibsen drámai alakjai két részre oszthatók: az egyikbe tartoznak azok, akik azt vallják, hogy az életet az igazságra kell felépíteni, a másikba, akik éppen az ellenkezőjét, hogy az életet nem lehet az igazságra felépíteni, mert az élethazugság az élet szükségszerűsége. Ibsen ezeket az alapállásokat ütközteti drámáiban, de a színész olvasatában mindig az első győz.
Rátóti Zoltán szerencsésnek tartja magát, mert színpadi életeiben sokszor volt lehetősége hirdetni, hogy van megbocsátás, ha van bűnbánat és szeretet.