– Két évvel ezelőtt a Magyar Művészeti Akadémia székfoglalóján azt mondta, hogy én egy boldog, kiegyensúlyozott ember vagyok. Ha Önre nézünk, ez 2017-ben ugyanúgy érvényesnek látszik.
– Így igaz, de azért ennek ára van. Ez nem azért van így, mert az életemben minden tökéletes, hanem azért, mert kiegyezem azokkal a dolgokkal, amik vannak. El kell fogadni az élet történéseit. Attól boldog az ember, hogy elégedett azzal, amit kap. Ezt szinte tudatosan gyakorlom is. Örülök az életnek, elégedett vagyok azzal, amit elértem és valóban boldog vagyok.

– A Traviatát nevezte meg búcsúelőadásának, amelyben az opera műfajától méltóképpen elköszön. Ez nagyon nagy bátorság és bölcsesség, hogy valaki önmaga úgy dönt, hogy meri elengedni az életének egy nagyon komoly művészi részét, egy olyan területet, amely számára a legnagyobb sikert hozta.
– Az öreg Germont szerepét nagyon szeretem, és egy pillanatra fel is merült bennem, hogy nem hamarkodtam-e el egy kicsit ezt a dolgot, hát még olyan jól megy. De ez az, akkor kell abbahagyni, amikor még jól megy, amikor még bírom kondícióval, és amikor még a társulat, az igazgató és a közönség is sajnálja, hogy ez az utolsó szerepem. Nem szabad megvárni, hogy kívülről jöjjön a nem megfelelő, kellemetlen reagálás. Úgy érzem, hogy nem döntöttem rosszul, hogy ezt a nehéz műfajt abbahagyom. Továbbra is a Győri Nemzeti Színház kötelékében maradok, kisebb-nagyobb könnyedebb zenei, valamint prózai szerepeket örömmel vállalok, hiszen magammal szemben mindig is nagyon igényes voltam.

– Nem most először énekli Germont György szerepét. Mennyiben változott azóta a színpadi felfogás, az Ön megformálásában a karakter, illetve a közönség hogyan fogadta akkor és most?
– Istennek hála akkor is siker volt és most is. Ami a különbséget illeti, úgy érzem, hogy talán ma még jobb vagyok, mint akkor. Miután többször is játszottam már a szerepet, egyre érettebben tudok hozzányúlni, van hová fejlődnöm benne. Színészileg is érettebb és súlyosabb, a hang szempontjából pedig ez egy igazán szép és méltó középszerep, amivel egy idős ember el tud köszönni a műfajtól.

– Választott pátriája Győr, és a győriek számára Ön ikonikus figura. Ha visszakalandozunk picit az 50 évvel ezelőtti időkbe, amikor először lépett be a Győri Nemzeti Színházba, akkor (amikor még nem is volt operatagozat, csak később alakult ki) gondolta volna, hogy ilyen szép ívű pálya lesz az Öné, és hogy mindig is hűséges marad majd Győrhöz?
– Szívemhez már akkor is közel állt Győr, már csak azért is, mert itt élt édesanyám. Így én nem is a színészházban laktam, hanem édesanyámnál. Az, hogy itt maradok, arra akkor még nem is gondoltam, azt viszont már az első pillanatban tudtam, hogy az operával szoros lesz a kötődésem. Ezért is mentem el egy évre Debrecenbe, ahol három operaszerepet is elénekeltem, majd egy év után visszatértem Győrbe, ahol szintén elkezdtünk játszani operákat. Budapestre is hívtak szerepekbe, így elindult az operai karrierem. Innentől kezdve minden évben egy operát bemutattunk Győrben, vagy fajsúlyos daljátékot, nagyoperettet vagy musicalt.

– Világszínvonalú operaénekes és színész. Máshogy készül egy prózai darabra, mint egy komoly operai szerepre?
– Nem is csak erről a két műfajról van szó, legalább ötről. Hiszen játszom prózát, operettet, zenés vígjátékot, musicalt, daljátékot és persze operát. A daljáték egyfajta ötvözet, mert a próza mellett a zenés betétek szinte operai nehézségűek. Hangilag nem könnyű váltani az ének és beszédhang között, hogy mindegyik szépen szóljon, de én megtanultam és már csak ezért sincs a szakmában hiányérzetem, mert minden műfajban mindent eljátszottam. Ez is a boldogságom és elégedettségem oka.

– Varázslatos személyisége egyszerre ötvözi az operaénekest, a színészt és a nemesembert. Amikor a győriek egymást közt Önt emlegetik, azt mondják, Bede-Fazekas Csaba, az úriember. Ez a fajta színjátszás létezik még vagy ez az Ön kiváltsága?
– A nobilis szerepek is közel állnak hozzám, de nagyon szeretem a paraszti szerepeket is, pl. a Bagót a János vitézben, vagy a Tóth Mihályt a Noszty fiú esete Tóth Marival című darabból, vagy Nagy Istvánt a Tanítónőben. Közepes polgári családból származom, ezért a kellő megjelenést vagy az úrias magatartást sem nélkülözöm teljesen. Úgy érzem, hogy a kettő jól ötvöződik bennem.
Korábban a Toscában Scarpiát eljátszva egy kritikus megjegyezte, hogy Scarpia nemcsak báró, hanem brutális nőüldöző rendőrfőnök is. Az állati szenvedély az esetemben átalakult egyfajta behízelgő, bekebelező, de semmiképpen nem állatias figurává, és noha ez így szokatlan volt az operairodalomban, a kritikus mégis kiemelte az alakításomat.

– És hát ne felejtsük el Tevjét. Korcsmáros György mondta, hogy ha egy Társulatnak van egy Bede-Fazekas Csabája, akkor Ő Tevje a Hegedűs a háztetőn című musicalből.
– A Tevje egy nagyon szép korszak volt az életemben. Kétszer is műsorra tűztük. Először 60, másodszor 70 éves voltam. Ez igazán közel állt hozzám, csakúgy mint Tiborc szerepe.

– Most is aktívan játszik, a Traviata mellett miben láthatjuk mostanában?
– Játszom A Pál utcai fiúkban és a Beatles.hu című musicalben, és készülünk az Arany-ra, amiben János apját, Arany Györgyöt játszom. Ez utóbbi már prózai darab.

– Azzal kezdtük a beszélgetést, hogy a Traviata című operaszerepével búcsúzik a műfajtól Győrben, de Ókovács Szilveszter ezt meghallva meghívta Önt tavasszal a Magyar Állami Operaházba szintén operaszerepre. Itt mivel búcsúzik?
– Ott is egy kedvenc szerepemmel búcsúzhatom, Bánk bán Tiborc szerepével. Nagyon örültem a felkérésnek, hiszen így lesz lehetőségem a pesti kollégáktól és a pesti közönségtől is méltóképpen elbúcsúzni májusban.