A Magyar Művészeti Akadémia küldetéséhez, számos feladata mellett a művészeti élet dokumentációja is hozzátartozik, erre vállalkozik a 2013-ban útjára indított Magyar Művészet (mamű). A negyedévente megjelenő művészetelméleti album az akadémia kulturális életben történő fontosabb szerepvállalásinak bemutatására törekszik, amelyben az intézmény céljait, jellegét és szellemiségét van hivatva megjeleníteni. Helyet kapnak benne tanulmányok, esszék, a köztestület programjai, ars poeticája, és az elv amire felfűzik szervezőmunkájuk egészét. A Kiadó kezdetektől fogva bábáskodott a Magyar Művészet megszületésénél, gondozza, illetve az utógondozást is bonyolítja, eljuttatja az olvasókhoz. Nagy feladat volt, hogy egy összművészeti folyóirat kellő hatékonysággal reprezentáltja mind a nyolc, azóta kilenc művészeti ágat. Ennek érdekében sok elvi kérdést kellett tisztázni, melyben vezető szerepet vállalt Ács Margit író, az MMA rendes tagja. A kezdeti szárnypróbálgatások során arra jutottak, hogy nem a művészeti élet folyamatát, hanem az elvi, eszmei kérdéseket kell elsősorban árnyalni és megjeleníteni, ezért alapvetően egy művészetelméleti periodikumot kell létrehozni. Gondolkodó lapnak álmodták meg az orgánumot, nem az újdonságok bemutatására helyezték a hangsúlyt, hanem a magyar és az egyetemes művészet fontosabb kérdéseire. Tematikus összeállítást alkottak meg az egyes számokban, mindig egy téma köré csoportosítva állították össze a tartalmat, ezzel kijelölve az adott időszak fő irányvonalát. Ezen belül állandóan tárgyalt és elmélkedésre alapot biztosító terület volt a művészet feladata, szerepe, megvalósíthatóságának körülményei, a kultúrakutatás, és hagyományaink, értékeink ismertetése.
Kulin Ferenc irodalomtörténész (2019-től az MMA levelező tagja) lett a folyóirat főszerkesztője, Kucsera Tamás Gergely pedig a társfőszerkesztő. Kulin 2020-ban mondott le erről a posztról, Kucsera Tamás Gergely pedig főtitkári mandátumának lejártával hagyta ott a pozíciót, és ezt az elmúlt egy évben már Falusi Márton az MMA-MMKI tudományos főmunkatársa tölti be. A József Attila- és Junior Prima díjas költő, esszéista kortárs magyar irodalommal, eszmetörténettel és jogbölcselettel foglalkozik. Ahogy Pécsi Györgyi a mamű történetét, úgy Falusi Márton már az új idők szeleihez igazodó jelenét vázolta fel a publikumnak. Miben más az új Magyar Művészet? Falusi elmondta, hogy a kezdetben kialakult arculat tökéletesen megfelelt az igényeknek, a kedvezőbb promotálási lehetőségek miatt most viszont változtattak a külső megjelenésen. Kisebb, rugalmasabb, emiatt kényelmesebb is olvasni. Az egyes számok kéthavonta jelennek meg, nem negyedévenként, ahogy eddig. A megújulásra ugyanakkor a folytonosság jegyében törekedtek, ezzel tiszteletben tartva a mamű szellemiségét, az írásbeli megnyilatkozás kifinomultságát, amit Kulin Ferenc alakított ki. Olyan alapvetés ez, amire jó építeni – mondta.
A szerkezeti megújításnak része a tematika csiszolása. Ebben a tekintetben szintén igyekeztek új szemléletmódot, belső kialakítást létrehozni, ami már meg is valósult az első három új számban. A kortárs folyamatokra és a művészeti eseményekre gyorsabban reagáló, nagyobb látószöget teremtő lapot hoztak létre. Így dinamikusabb, aktuálisabb, nyomon követi az uralkodó trendeket. Változás az is, hogy minden új lapnak lesz ezentúl bemutatója. Nemcsak helyben, hanem az egész Kárpát-medencében. A sűrűbb megjelenés azt is jelenti, hogy más szerkesztési elveket kell figyelembe venni. Ezentúl a művészeti és a művészetet boncoló minősített tudományos publikációk külön jelennek meg az orgánumban. Művészetről írni összetett feladat. Mindig a kísérletezés stílusjegyeit viseli magán. A művészeti szakírói nyelvezetnek egyszerre kell a tudományos és a művészi igényességnek eleget tennie.
Új rovatokkal is jelentkezik a Magyar Művészet. A „műveld és magyarázd" rovatban olyan alkotók írnak, akik űzik is az adott területet, nem feltétlenül tudós hozzáállást valósítanak meg, de a praxis révén műértő kompetenciájuk adott. A művészettudományi, művészetelméleti szakírók mellé beékelni az alkotók látásmódját érdekesebbé teszi a lapot és egyben a folyóirat stiláris sokszínűségéhez is hozzájárul. A „Tanulmányok" rovat a legfajsúlyosabb minősített tudományos publikációkat tartalmazza. A lap komoly erőkkel dolgozik azon, hogy olyan írások jelenjenek meg, aminek impaktfaktora vitán felül áll, tehát az adott írásra a tudományos körökben hivatkoztak és hivatkoznak. Ezért gyakran a tudományos közéletben rangot kivívott szerzők munkáit teszik itt közzé.
Az „Interjú" rovat állandó része ezután a lapnak. A „Szemle" című rész pedig nem csupán a magyar, de a nemzetközi szinten is említésre méltó művészeti eseményeket, alkotásokat szemlézi és ismerteti. Fülöp József esztéta vállalta ennek a rovatnak a szerkesztését. Mint mondta, ahhoz, hogy a magyar alkotók megmérettessenek és sikereket érjenek el a nemzetközi porondon, ahhoz elengedhetetlen egy olyan közeg, ami ezt támogatja. A Magyar Művészet ennek a missziónak is eleget kíván tenni. Ezért várja fiatal tehetségek munkáit is, akik itteni szerepvállalásukkal megalapozhatják a tudományos közéletbe kerüléshez való lehetőséget. Mindezek mellett a Magyar Művészet immáron kéthavonta megjelenő lapja nemcsak arra vállalkozik, hogy rovataival, a tudomány és művészet összekapcsolásával, értelmezéseivel, közvetítésével bemutassa a kultúra egészét, hanem egyúttal szorgalmazza egy szellemi műhely létrejöttét, ami a művészetekre fogékony, azokat űző és dokumentáló alkotóbázist, esszéíró közösséget teremt. Az est folyamán az eddig megjelent lapszámokból csemegézve Horváth Attila alkotmánybíró, jogtörténész feleleveníttette hogyan közelít jogászként a művészetekhez, azon belül is az irodalomhoz, az új Magyar Művészet bemutatóján pedig különösen az '56-os eseményekről beszélt irodalom és cenzúra tekintetében. A mamű új éráját nyitó második számával kapcsolatban – „1956 a művészetekben" – a cenzúra intézményéről beszélt, összehasonlítva régi idők módszereivel. Megemlítette, hogy a kommunizmus előtt is volt már cenzúra. Nem egy új keletű intézmény tehát a politikai ideológiák megvédésére és az ellene felszólalók eltüntetésére, ugyanúgy ahogy cenzor is volt már 1848 előtt, pl. hazánkban. A szocializmus korában annyi változott, hogy akkor az öncenzúra működött. Volt egy laptulajdonos, aki diktálta, mi kerülhet bele milyen formában a lapba. Régen egy író megírt egy művet és „kijavították", a kommunizmusban eleve megmondták nekik miről, miképpen írhat. A cenzúrák jellege is más volt egy lapnál, más a rádiónál és a televíziónál. A politika uralta korszakokban gyáva emberek viszik a szerkesztőségeket, akik elvtelenül behódolnak a fennálló rendszernek. Az írók, költők életét nagyban meghatározta a behódolás mértéke. Horváth kérdése az, miként lehet értékelni ennek tudatában az írókat, költőket? Azoknak, akik belekerültek ebbe a rendszerbe és behódoltak, mennyire hiteles, mennyire értékelhető a munkásságuk? Ennek folyományaként pedig, hogyan olvassuk ezeket a műveket? A jogtörténész szerint különbséget kell tenni magánélet és írói produktum között. Nem lehet belelátni azoknak az embereknek a lelkébe, nem tudjuk mi zajlott ott és akkor egy olyan kritikus történelmi kor idején. Beszélt arról, hogy Magyarországon más országoktól eltérően a hatalom félt az írástudóktól. Nálunk ugyanis a műveltséget írássá formáló elmék részt vettek a magyar közéletben is, irányt mutattak az embereknek, rámutattak a hatalom csalárdságaira. Kádár erre mondta azt, hogy „nem a kocsirúdon lévő légy mondja meg, hogy merre menjen a kocsi". Hasonló példa az írói válságokra nézve híres emberektől, akik őrlődtek a nyílt és bátor szembenézés – az esetleg öngyilkos írói mondanivaló megjelentetése és a megalkuvó, alamuszi behódolás között Paszternak: „A fejem vagy az írásom?"
Mondanivalójában párhuzamot vont a feudalizmus és a kommunizmus között. Szerinte mind a kettőt ugyanolyan tisztázatlan viszonyok uralták. Nincsenek tiszta szerződések. Hűbéres és kliens alkuja van, ki mit tud magáévá tenni, manőverezve az önkényuralmi rendszer vészterhes útvesztőiben. Akik kiszolgálták a rendszert, jól jártak. Volt, aki rózsadombi villát tudott venni egy-egy írása eredményeként, mások, mint Kodolányi, vagy Tamási Áron éhezett meg fázott. Kegyeket osztogattak, privilégiumokat adtak, ha cinkosa volt valaki az államhatalomnak, és erről tanúbizonyságot adván műveiben is vallott. Ezért minden egyes műnek, versnek óriási volt a súlya. Börtön vagy kitüntetés járt cserébe. Szóba hozta még a humort, mint a rendszer ellen egyedüli gyógyírt és túlélési technikát. A magyar nép mindig is jó volt ebben, csak ő maga két-háromezer politikai viccet gyűjtött össze. Ezeknek szintén meg volt a maga veszélye, az ún. 5+2-es viccek például. 5 év annak, aki mondja, 2, aki hallgatja. Mivel az önkény együtt jár az ostobasággal, a rendszer pedig tele volt hazugsággal, a magyar nyelv leleményeiből kivájt viccek tartották a lelket az emberekben még a legkínzóbb helyzetekben is. A Magyar Művészet nyomtatott változata elérhető a Lapker Zrt. üzleteiben, az online formátumot pedig a lap külön honlapján érhetik el, ide kattintva! Minden írást néhány hónapos késleltetéssel feltöltünk az online felületre, és a honlapunkon ingyenesen megtalálhatók korábbi számaink is.