Fotó: MTI / Bodnár Boglárka
Felavatták Bella István költő emléktábláját Sárkeresztúron
A Bella István-emlékév zárásaként augusztus 5-én felavatták a tíz éve elhunyt Kossuth-díjas költő, a Magyar Művészeti Akadémia posztumusz tiszteleti tagjának emléktábláját a Sárkeresztúron található emlékházánál. Az eseményen avatóbeszédet mondott Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke, az MMA levelező tagja.
Az emléktáblát a tíz éve elhunyt költő sárkeresztúri emlékházának falán helyezték el, ott, ahol Bella István gyermek- és ifjúkorát töltötte.
Szentmártoni János avatóbeszédében hangsúlyozta, hogy Bella István a 20. századi magyar költészet egyik legnagyobb alakja. Úgy vélte, életműve nem tehető múlt időbe, mert "az időn kívül áll". Mint mondta, Bella István életének és munkásságának meghatározó eleme az árvaság, a szülőföld és a szerelem, amelyeknek "halhatatlan költője volt". Kiemelte, hogy Bella István ahhoz a nemzedékhez tartozott, amely hitt a hivatás szentségében, úgy volt modern és örök, kísérletező kedvű nyelvművész, hogy nem árulta el a hagyományokat sem. Felidézte, hogy Bella István bekerült a budapesti egyetemi és irodalmi élet vérkeringésébe, azoknak meghatározó lírikusa és szervezője lett. "Pilinszky kávéasztalánál ült", de legendás barátság fűzte Ágh Istvánhoz, Lázár Ervinhez, Tóth Bálinthoz, Kiss Benedekhez és Utassy Józsefhez, miközben a Hetek költőcsoport többi tagja inspirálta, emberileg erősítette - tette hozzá. Szentmártoni János emlékeztetett arra, hogy a költő tíz éve hunyt el, "azóta van velünk másképp". Mint megjegyezte, tíz év nagy idő, ennyi idő alatt eldől, egy költő része lesz-e a nemzeti kultúrának. "Manapság azonban mostoha idők járnak a költőkre, élőkre és holtakra egyaránt: a soha nem látott iramban változó világ mintha nem akarna tudomást venni róluk" - fogalmazott, hozzátéve: szélárnyékba került a költészet, társadalmi hatása, jelentősége riasztóan visszaszorult. A dombormű tehát a korszellem ellenében valósult meg - vélekedett.
"Az emlékezés, ha valódi, olyan mint az imádság. Megszólítjuk azt, akire emlékezünk, kapcsolatot keresünk vele, olyan mélységekbe ereszkedünk, ahol a találkozás lehetősége megvalósul. Mert aki elment, mégsem ment el. Aki elmegy, lényének sűrítményét, szellemének esszenciáját itt hagyja nekünk. És végül is mi más az ember lényege, mint ez a szellemi sűrítmény? Ha így gondoljuk el, arra juthatunk, hogy nincs is halál. Ami az embert emberré teszi, azt a halál nem képes elragadni." – mondta el Szentmártoni János avatóbeszédében.
Bakonyi István, az emlékév egyik szervezője az eseményen kiemelte: az emlékházban személyes tárgyak, könyvek, fotók, berendezési tárgyak idézik fel Bella István szellemiségét. Hozzátette, hogy Székesfehérvár támogatásával készült el a ház falán elhelyezett emléktábla, amely Kontur András szobrászművész alkotása.
Az emlékévet tavaly augusztusban, Bella István költő születésének 75. évfordulója alkalmából hirdette meg Székesfehérvár és Sárkeresztúr önkormányzata, a Vörösmarty Társaság, a Magyar Írószövetség Közép-dunántúli Csoportja, valamint a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Fejér megyei tagozata. Az emlékév keretében rendhagyó irodalomórát, versmondó versenyt, emlékülést, a Hetek költőit bemutató előadásokat, illetve rajzpályázatot is szerveztek.
Szentmártoni János avatóbeszédében hangsúlyozta, hogy Bella István a 20. századi magyar költészet egyik legnagyobb alakja. Úgy vélte, életműve nem tehető múlt időbe, mert "az időn kívül áll". Mint mondta, Bella István életének és munkásságának meghatározó eleme az árvaság, a szülőföld és a szerelem, amelyeknek "halhatatlan költője volt". Kiemelte, hogy Bella István ahhoz a nemzedékhez tartozott, amely hitt a hivatás szentségében, úgy volt modern és örök, kísérletező kedvű nyelvművész, hogy nem árulta el a hagyományokat sem. Felidézte, hogy Bella István bekerült a budapesti egyetemi és irodalmi élet vérkeringésébe, azoknak meghatározó lírikusa és szervezője lett. "Pilinszky kávéasztalánál ült", de legendás barátság fűzte Ágh Istvánhoz, Lázár Ervinhez, Tóth Bálinthoz, Kiss Benedekhez és Utassy Józsefhez, miközben a Hetek költőcsoport többi tagja inspirálta, emberileg erősítette - tette hozzá. Szentmártoni János emlékeztetett arra, hogy a költő tíz éve hunyt el, "azóta van velünk másképp". Mint megjegyezte, tíz év nagy idő, ennyi idő alatt eldől, egy költő része lesz-e a nemzeti kultúrának. "Manapság azonban mostoha idők járnak a költőkre, élőkre és holtakra egyaránt: a soha nem látott iramban változó világ mintha nem akarna tudomást venni róluk" - fogalmazott, hozzátéve: szélárnyékba került a költészet, társadalmi hatása, jelentősége riasztóan visszaszorult. A dombormű tehát a korszellem ellenében valósult meg - vélekedett.
"Az emlékezés, ha valódi, olyan mint az imádság. Megszólítjuk azt, akire emlékezünk, kapcsolatot keresünk vele, olyan mélységekbe ereszkedünk, ahol a találkozás lehetősége megvalósul. Mert aki elment, mégsem ment el. Aki elmegy, lényének sűrítményét, szellemének esszenciáját itt hagyja nekünk. És végül is mi más az ember lényege, mint ez a szellemi sűrítmény? Ha így gondoljuk el, arra juthatunk, hogy nincs is halál. Ami az embert emberré teszi, azt a halál nem képes elragadni." – mondta el Szentmártoni János avatóbeszédében.
Bakonyi István, az emlékév egyik szervezője az eseményen kiemelte: az emlékházban személyes tárgyak, könyvek, fotók, berendezési tárgyak idézik fel Bella István szellemiségét. Hozzátette, hogy Székesfehérvár támogatásával készült el a ház falán elhelyezett emléktábla, amely Kontur András szobrászművész alkotása.
Az emlékévet tavaly augusztusban, Bella István költő születésének 75. évfordulója alkalmából hirdette meg Székesfehérvár és Sárkeresztúr önkormányzata, a Vörösmarty Társaság, a Magyar Írószövetség Közép-dunántúli Csoportja, valamint a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Fejér megyei tagozata. Az emlékév keretében rendhagyó irodalomórát, versmondó versenyt, emlékülést, a Hetek költőit bemutató előadásokat, illetve rajzpályázatot is szerveztek.
Bella István 1940. augusztus 7-én született Székesfehérváron, de gyermekkorának színteréül, élményeinek első forrásvidékéül a Fejér megyei Sárkeresztúr szolgált, ahol édesapja tanító volt. 14 éves volt, amikor Hazafelé című verse megjelent a Fejér megyei napilapban.
Középiskolai tanulmányait a székesfehérvári József Attila Gimnáziumban végezte. Az érettségit követően egy évig segédmunkásként dolgozott Budapesten, majd 1959-ben felvették az ELTE magyar-könyvtár szakára. 1964-ben, nem sokkal az államvizsga előtt abbahagyta az egyetemet, és az ELTE jogi karának könyvtárosa lett.
Egyre közelebb került az irodalmi élethez, 1965-től a Tiszta Szívvel című folyóirat szerkesztője is volt. Verseit sorra közölte az Új Írás és a Napjaink, amely körül lassan kialakult az az írói csoport, amely Hetek néven lett ismert a magyar költészetben. Bella István mellett ide tartozott Ágh István, Buda Ferenc, Kalász László, Raffai Sarolta, Ratkó József és Serfőző Simon is.
1966-ban jelent meg Bella István első kötete Szaggatott világ címmel. 1978-ban az Élet és Irodalom munkatársa lett, az ott töltött időszak alatt - 1991-ig - volt főmunkatárs és rovatvezető is. Az Élet és Irodalmat otthagyva egy ideig főszerkesztő volt a székesfehérvári Városi Televíziónál, majd az Árgus című folyóirat szerkesztőségének tagjaként dolgozott, 1994-ben pedig a Magyar Napló versrovatát szerkesztette. 1995-től könyvkiadással is foglalkozott.
Költői munkásságáért számos elismerést kapott: 1970-ben és 1986-ban József Attila-díjat, 1988-ban Déry Tibor-jutalmat, 1992-ben Magyar Művészetért Díjat, 2001-ben Kossuth-díjat kapott, 2003-ban pedig elnyerte a varsói Poezja Dzisiaj nagydíját is. 1996-ban a Magyar Művészeti Akadémia, 2002-ben pedig a Digitális Irodalmi Akadémia is tagjai sorába választotta. 66 éves korában, 2006. április 20-án hunyt el.
