被選擇的網頁內容不再存在。
Nemeskürty István (1925–2015) fotó: Lugosi Lugo László

Elhunyt Nemeskürty István

2015. október 8-án elhunyt Nemeskürty István író, irodalom- és filmtörténész, egyetemi tanár, nyugállományú dandártábornok, a Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli tagja és életműdíjasa. A Széchenyi-díjas és Kossuth-nagydíjas professzor a Magyar Művészeti Akadémia Életműdíját 2014-ben „a magyarság felemelkedéséért bátran vállalt szolgálatáért, a szellemi összetartozást és nemzettudatot erősítő irodalmi, filmes és közéleti munkásságáért" kapta. Életműve a 20. századi magyar irodalom, a filmkultúra és a művészet egyetemesen megbecsült értéke.
A Magyar Művészeti Akadémia Nemeskürty Istvánt saját halottjának tekinti. Temetése szűk családi körben lesz a budapest-belvárosi Szent Anna-templomban.
Életpályája
Nemeskürty István Budapesten született, 1925. május 14-én. A Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia növendéke volt, majd az ELTE magyar–olasz–művészettörténet szakán végzett. 1950–1956 között tanított, 1956-tól 59-ig a Magvető Könyvkiadó szerkesztője, 1959–1987 között egy átszervezések folytán többféle címen szereplő (Budapest Filmstúdió, Mafilm, Hunnia IV. csoport stb.), de állományában és célkitűzéseiben változatlan filmstúdió vezetője, 1986–87 között a Magyar Filmintézet is hatáskörébe tartozott. Egészen az általa kért 1987-es nyugdíjazásáig vezette az intézményt. Nyugállományú dandártábornok.
Íróként 1947 óta publikál. Kutatási területe a 16–17. századi magyar irodalomtörténet és a 20. század első felének magyar filmtörténete. 1957-ben az irodalomtudomány kandidátusa, 1966 óta pedig akadémiai doktor. 1961 után a Színház- és Filmművészeti Főiskolán filmtörténetet tanított. 1979-től egyetemi tanárként részt vett a filmrendező-képzésben. 1993-ban a Pázmány Péter Katolikus Egyetem a művelődéstörténet professzorának hívta meg.
1990. januártól 1990 áprilisáig, az első szabad választások lezajlásáig a gazdátlan Magyar Televíziót vezette. 1992–1994 között az Ösztöndíj Bizottság elnökeként e bizottság újjászervezője, ugyanekkor a Magyar Könyv Alapítvány megválasztott elnöke is. 1991–1996 között a Magyar Egyetemi és Főiskolai Oktatók Kamarája elnöke, 1993–1995 között a Magyar Írókamara elnöke. 1994–1998 között minden megbízatásáról lemondott. 1998. október 15. – 2001. december 31. közt kormánybiztosként a millenniumi ünnepségek szervezője és irányítója. 2001 óta a Magyar Corvin-lánc Testület elnöke.
A Magyar Művészeti Akadémia egyesületnek 1993 óta volt tagja, 2011-től tiszteletbeli tag a köztestületben. 1995 óta a Jel Irodalmi és Művészeti Társaság elnöke. 1996 óta a Magyar Újságírók Közösségének tiszteletbeli elnöke.
Életművét a Szabad Tér Kiadó jelenteti meg.
 
Főbb könyvei (mintegy félszáz önálló tanulmánykötet, illetve szerkesztés közül válogatva): Bornemissza Péter, az ember és az író (1959); A magyar film története 19121963 (1965); Ez történt Mohács után (1966); Requiem egy hadseregért (1972), Elfelejtett évtized (1974); A magyar hangosfilm története a kezdetektől 1939-ig (1975); Parázs a hamu alatt, Világostól Solferinóig (1981, 1982); Mi magyarok (1989); A magyar irodalom története (1975, 1983, 1993); Diák, írj magyar éneket! (1983); Magyar bibliafordítások Hunyadi János korától Pázmány Péter századáig (1990); Kis magyar művelődéstörténet 10001945 (1992); Parázs a hamu alatt (1998); Mi történt velünk? (2003); Magyarnak számkivetve (2003); Ezredvég (2006); Magyar századok. Gondolatforgácsok a nemzet életrajzához (2009). Fordítások: Pirandello, Calvino, Parise, De Filippo, Silone, Dovzsenko, Böll, Steinbeck műveiből.
Filmforgatókönyvek (válogatás): Egri csillagok (rendező: Várkonyi Zoltán) (1968); Tizennégy vértanú (r.: Hajdufy Miklós) (1970) György barát (r.: Hajdufy Miklós) (1972); Széchenyi napjai (r.: Horváth Ádám) (1985); A béke szigete (r.: (Hajdufy Miklós) (1985); Honfoglalás (r.: Koltay Gábor) (1996); Sacra Corona (r.: Koltay Gábor) (2001). Színjátékok: A hollószárnyú emlékezet (Mohács) Pécs (1976); Magyar Dekameron (Heltai Gáspár novellájából) Eger (1976); Noé galambja (Bethlen Miklós) Budapest/Játékszín (1978); A betűk csendjében – Jósika Miklós Budapest/Reflektor (1983).
 
* * *
 
Amikor 2011-ben Nemeskürty István Kossuth-nagydíjat kapott, nyilatkozatában egyebek közt ezt mondta: „olyan könyveket és filmeket írtam, amelyeknek nem örült a hatalom, de sokan olvasták." Ez a rövid részlet lényegében jól összegzi a számos elismerésben részesített irodalomtörténész pályafutásának egyik fontos ismérvét: nagyfontosságú történelmi kérdéseket új megvilágításba helyező művei valóban felkavarták az állóvizet.
Az Ez történt Mohács után (1966), a mohácsi csata közvetlen következményeivel foglalkozó Elfelejtett évtized (1974) és a Donnál pusztult második magyar hadsereg katonáinak emléket állító Requiem egy hadseregért (1972) című könyve hatalmas sikert aratott. E művekben is egyértelműen tetten érhető célja: az ismeretek átadásával a sok évized alatt a politika, és az ideológia által mesterségesen is elsorvasztott nemzeti önbecsülés visszaadása, növelése, helyes értékelésének elősegítése volt. Az 1993-ban írt Mi, magyarok – történelmünk ezerszáz éve című munkájában így fogalmazta ezt meg: „A múltat nem lehet tőlünk elvenni. De az csak akkor a miénk, ha ismerjük."
A közel hetven alkotást – irodalomtörténeti, történeti munkák, forgatókönyvek, szépirodalmi művek – a nemzet asztalára letevő Nemeskürty Istvánról elmondható, hogy azon kevesek közé tartozik, akik képesek egy hatalmas történelmi időszak átfogására, újszerű értelmezésére, s ami fontos: megállapításai közérthető, olvasmányos formában való közzétételére. A tudományos köznyelvben és a közéletben talán ezért is emlegetik „tanár úrként" már nagyon hosszú ideje.
De miként vélekedik az életről, a világról, a magyarságról Nemeskürty, s mit mondanak róla, akik értékelik teljesítményét. Pozsgai Zsolt Köztünk élő klasszikus című írását idézzük, amelyben így ír. „Ha valaki kiválóan elvégzi a Ludovika Katonai Akadémiát, majd beiratkozik az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar–olasz–művészettörténet szakára, akkor már gyanítanunk kell valami rejtett összefüggést […] A Ludovikán feltehetőleg olyan belső fegyelmet, olyan gyakorlatias világképet kapott, amely megvédte a későbbiekben attól, hogy a realitás talajáról elrugaszkodjon… Ilyen fegyelemben, ilyen »alakzatban« járja végig Nemeskürty a magyar történelem eseményeit. És ez a fegyelem, ténytisztelet, hallatlan fantáziával párosulva képes arra, hogy a történelem rejtett összefüggéseit mindenki másnál jobban felfedezze."
Az erdélyi Farkas Árpád szerkesztő, újságíró szerint: „Ő ma egyik legnagyobb identitáskeresőnk, aki vallja: »a magyar irodalom tartotta fenn évszázadokon át a magyar létezés folyamatosságának tudatát«. Ezért is toldotta meg história-tudományát a szépíró tollával."
Nemeskürty István a millennium évében azért vállalt az ünnepség felöltöztetésére kormánybiztosi szerepet, mert a gúnya alatt is rég felismerte: »Magyarország emberanyaga a huszadik század második felére kicserélődött«. A történelmi agymosáson átesett lakosság feledvén Széchenyiék eredendő liberalizmusát és legnagyobb magyarkénti hazafiságát, a szocialista internacionalizmus és kozmopolitizmus mételyét legeli.«"
Mi végre vagyok a világon címmel Koltay Gábor készített életinterjút a 80 esztendős Nemeskürty Istvánnal, aki ebben ezeket mondta: „Sokszor elgondolkoztam azon, hogy egynémely könyvemet politikai hovatartozástól függetlenül is bírálták emberek, miért kellett ilyen kíméletlenül szembenézni a múltunkkal? Ilyenre mindig azt a feleletet adtam, hogy a tragédia, ha átéljük, erkölcsnemesítő, és arra az elhatározásra késztet bennünket, hogy igyekezzünk jobbakká válni, hogy mindez ne ismétlődjön meg. Ismernünk kell a múltat és a történelmünket!"

2015年10月9日  |  gyászhír nemeskürty istván
日曆