Összeállt a kaposvári Csiky Gergely Színház következő évada

Tizenegy bemutatóval, köztük rockballadával, történelmi színjátékkal és mesejátékokkal készül a 2016/2017-es évadra a Rátóti Zoltán vezette kaposvári Csiky Gergely Színház, amelynek társulata két fiatal színésszel, Zsíros Lindával és Szőke Richárddal bővül az új szezonban.
Az ősztől színpadra kerülő darabok között szerepel Bereményi Géza Shakespeare királynője című történelmi színjátéka, amelyet Galambos Péter fog rendezni. A darabban közreműködik mások mellett a Kossuth-díjas Udvaros Dorottya, Kovács Zsolt, Hüse Csaba, Gyuricza István, Schlanger András és Rátóti Zoltán is, a bemutató szeptember 23-án lesz.
Saját rendezésében láthatja a közönség Németh Ákos Babett hazudik című drámáját október 28-án. A mai magyar társadalomról éles képet festő darab szerepeiben Varga Kinga, Réti Nóra, Tóth János Gergely, Maizác Stefánia, Varga Zsuzsanna és Nyári Szilvia áll színpadra.
November 4-én debütál a kaposvári színházban Szörényi Levente, Bródy János, Sarkadi Imre és Ivánka Csaba rockoperája, a Kőműves Kelemen, amelynek rendező-koreográfusa Bozsik Yvette (az MMA köztestületi tagja) lesz. A darabban a Csiky Gergely Színház állandó társulatának tagjai mellett Tompos Kátya és György-Rózsa Sándor is színpadra lép.
Lázár Ervin A négyszögletű kerek erdő című híres gyerekregényéből Tóth Géza rendez mesejátékot, amelynek premierje december 6-án lesz. A főbb szerepekben Horváth Zita, Kósa Béla, Német Mónika és Szvath Tamás látható.
A következő évad programjában szerepel Agatha Christie Egérfogó című krimijének színházi feldolgozása is, a december 16-án bemutatandó darabot Kelemen József rendezi, a szereplők között találhatjuk Zsíros Lindát, Mohácsi Norbertet és Benedek Dánielt is.
A további premierek között lesz a Két Lotti című mesejáték szeptember 15-én, Marie Jones egy filmforgatás kulisszái mögé kalauzoló Kövek a zsebben című darabja november 18-án, Ray Cooney és John Chapman Kölcsönlakás című bohózata jövő márciusban, áprilisban Kerékgyártó István Rükverc című írása Lendvai Zoltán rendezésében és Nyikolaj Koljada kortárs orosz drámaíró Baba Chanel című tragikomédiája, valamint Robert Williams Luke és Jon című darabjának tantermi előadása is.
Továbbra is műsoron marad Zakariás Zalán rendezésében Pierre-Augustin Caron de Beaumarchais Figaro házassága című vígjátéka, William Nicholson Árnyország című drámája Dér András rendezésében, Conor McPherson A gát című darabja, valamint Török Tamás rendezésében a Jancsi és Juliska című zenés mesejáték és a Lutz Hübner Becsületbeli ügy című tantermi drámája.
2016年5月2日  |  rátóti zoltán