Marton Éva mesterkurzusa

Marton Éva tartott mesterkurzust 2016. október 25–27. között a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával az MMA székháza, a Pesti Vigadó Sinkovits Imre Kamaraszínpadán. A kurzuson Bartók Béla: A Kékszakállú herceg vára operaáriáit dolgozták fel közösen a növendékekkel. A mesterkurzust egy gálahangverseny zárta október 27-én a Vigadóban.
Prof. emer. Ks Marton Éva operaénekes, a Szent-István rend kitüntetettje, a Nemzet Művésze, a Magyar Művészeti Akadémia elnökségi tagja háromnapos nyilvános mesterkurzust tartott a Magyar Művészeti Akadémia székházában, a Pesti Vigadóban október 25–27. között. Marton Éva elmondta, hogy számára ez a három nap egy kreatív periódus volt, a Vigadó Sinkovits termében zavartalanul tudtak együtt dolgozni a növendékekkel. Az épület, a hely történelmi múltjának atmoszférája hatással volt a tanárra és tanítványaira, és úgy érzi ez a hallgatói számára is egy feledhetetlen időszak volt. A kurzuson résztvevők a Zeneművészeti Egyetem végzős növendékei, akik az operaszakon az operairodalommal foglalkoznak, a kurzus célja az volt, hogy közelebb kerülhessenek Bartók dalaihoz, és a közös munka eredményeként megtanulják, hogyan tudnak egy pár oldalas dalmű előadásában dramatizált színpadi jelenlétet létrehozni, kerek egész történetet formálni a hangok, érzelmek és előadásmód összehangolásával. Marton Éva abban segíti növendékeit, hogy képesek legyenek felszabadítani magukat, megértsék és átadják a dalok mondanivalóját, történetét. A mesterkurzust egy koncerttel zárják, amely a Bartók Emlékév eseményeihez kapcsolódik, Bartók Béla dalműveiből nyújtanak át egy csokorra valót a kurzus zárónapján október 27-én.
A mesterkurzus egyik résztvevője Horti Lilla, a Színházművészeti Tagozat 2016. évi kiemelkedően tehetséges fiatal pályakezdő díjazottja, aki szeptemberben a II. díjat érdemelte ki a Zeneakadémián megrendezett II. Nemzetközi Marton Éva Énekversenyen. A fiatal énekesnő, Horti Lilla szoprán fellép 2016. október 29-én is a Zeneakadémia Solti termében a Széchényi Imre és Liszt Ferenc dalait felvonultató MMA-támogatású hangversenyen.
Vörös Szilvia szintén a mesterkurzus résztvevője, ő 2014-ben nyerte meg a Nemzetközi Marton Éva Énekverseny nagydíját; jelenleg az Operaházban énekel.
 
A mesterkurzus résztvevői: Erdős Attila, Havár-Ferenczy Vivien, Horti Lilla, Megyimórecz Ildikó, Pataki Bence, Vörös Szilvia és Zuzana Kohoutova.

A ZÁRÓ KONCERT MŰSORA
Négy szlovák népdal
:
V tej bystrickej bráne (Bisztrói határon)
Pohrebni písen (Halotti ének)
Priletel pták (Üzenet)
Kruti Tono vretana (Orsót pőrget Tónika)
Előadja: Erdős Attila
 
Szerelmi dalok:
Ich fühle deinen Odem
Előadja: Megyimórecz Ildikó
Színes álomban
Előadja: Horti Lilla
 
Magyar népdalok:
II.Nr.5. Székely lassú
Nyolc magyar népdal:
1. Fekete főd
2. Istenem, Istenem…
3. Asszonyok, asszonyok…
4. Annyi bánat a szűvemen…
5. Ha kimegyek arr'a magos tetőre
6. Töltik a nagy erdő útját…
7. Eddig való dolgom…
8. Olvad a hó…
Előadja: Zuzana Kohoutova
 
Öt magyar népdal:
Elindultam szép hazámbul…
Négy magyar népdal:
Édeanyám rózsafája…
Sej, mikor engem katonának…
Ez a kislány gyöngyöt fűz…
20 magyar népdal:
Sárga csikó
Érik a ropogós cseresznye…
Már Dobozon…
Sárga kukoricaszár…
Búza, búza, búza…
Előadók: Havár-Ferenczy Vivien, Pataki Bence
 
Öt dal op.16.Nr.1.
1. Három őszi könnycsepp…
4. Egyedül a tengerrel…
5. Nem mehetek hozzád…
Előadja: Vörös Szilvia
 
Zongorán kísér: Gyökér Gabriella
2016年10月27日  |  marton éva mesterkurzus