A kékfestő

Megnyílt a Kovács család 200 éves munkásságát bemutató tárlat

A Pesti Vigadóban, a Magyar Művészeti Akadémia székházában április 28-ig látogatható Kovács Miklós tiszakécskei kékfestő mester életmű-kiállítása. A tárlat a 96 éves nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja munkásságát a kezdetektől napjainkig mutatja be a családi hagyományt megalapozó kecskeméti dédapától a legfiatalabb generációig.
2024年3月6日

70 éves a MÁNE – „A Magyar Állami Népi Együttes alapküldetése, feladatai és céljai hetven éve nem változtak"

„Vallom, hogy a színpadi néptánc létezése egy nemzet számára nemcsak művészet, hanem identitásforrás is." Mihályi Gábor, a Magyar Állami Népi Együttes vezetője, Harangozó Gyula-díjas, érdemes és kiváló művész, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja az évfordulós rendezvényekről, és persze személyes művészi hitvallásáról is mesélt. (Kurucz Éva interjúja)

2021年9月1日

Szent Korona-kilátót és Fekete György-emlékoszlopot avattak Kisgyőrben

2021. augusztus 28-án ünnepélyes keretek között adták át a Szent Korona-kilátót és professor emeritus Fekete György emlékoszlopát Kisgyőrben. A rendezvényen köszöntőt mondott Kékedi László polgármester és Bánné Gál Boglárka, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlés elnöke. A kilátót és a hozzá tartozó beruházásokat Tállai András, a Pénzügyminisztérium miniszterhelyettese, országgyűlési képviselő, az emlékoszlopot Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke adta át.

2021年8月30日

Tápláló gyökér

Galánfi András fafaragó, népművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja munkáiból nyílt rendhagyó szabadtéri tárlat Hajdúszoboszlón, a fürdő előtti sétányon. A Kossuth-díjas hajdúszoboszlói népművész, népi iparművész, tanár, előadóművész, Hajdúszoboszló díszpolgára életútját Czeglédi Gyula polgármester méltatta a tárlatmegnyitón. A Tápláló gyökér című kiállítás az általa vezetett létavértesi alkotótábor ideje alatt, 2021. augusztus 21. és 26. között tekinthető meg.

2021年8月24日

Halmos Béla népzenész, népzenekutató 75 éves lenne

Halmos Béla Széchenyi-díjas előadóművész, népzenekutató, a magyarországi táncházmozgalom egyik elindítója és első prímása, a Magyar Művészeti Akadémia néhai tagja hetvenöt éve, 1946. június 4-én született Szombathelyen. Sok évtizedes aktív tevékenysége során fáradhatatlanul a magyar népi kultúra és a táncházmozgalom ügyéért dolgozott, 2013 nyarán bekövetkezett váratlan haláláig. Halmos Bélára az MTVA Sajtóarchívumának portréja segítségével emlékezünk.

2021年6月4日

„A népzene is mindig a hagyományt fenntartó közösség szolgálatában állt"

Interjú Eredics Gáborral

„A zenész számára is a gyakorlás egy szokásos »home office« tevékenység" – meséli Eredics Gábor, népzenész, zenetanár, a Kossuth-díjas Vujicsics együttes alapítója, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja, akit a kulturális élet újraindulásáról, és Bartók Béla szellemi örökségéről is kérdeztünk. (Kurucz Éva interjúja)

2021年6月1日
首先 最後