Kezek ünnepe

Nemzeti Szalon, Népművészet

Két hét múlva zár az első, a mai magyar élő népművészetet bemutató nemzeti szalon a Műcsarnokban. Ezzel egy ötéves ciklus záródik a Magyar Művészeti Akadémia által életre hívott szalonok történetében. A kiállítás még Szent István ünnepéig, augusztus 20-áig látogatható, de aki már megnézte, augusztus 11-én, Nagyboldogasszony napjához kapcsolódva annak is újra érdemes ellátogatnia az MMA intézményébe, hiszen egész nap kísérőprogramok, művészeti események és kézműves foglalkozások egészítik ki a tárlatot, sőt lesz még exkluzív tárlatvezetés is – augusztus 16-án, Novák Péterrel. A finisszázshoz közeledve alább összegző írásunkat olvashatják.
A népművészet kapcsán az ember erős hajlandóságot érez, hogy valami régire, a múltból áthagyományozottra, megörökölt dologra gondoljon. Pedig a kultúrának azon szegmense – és egyéb művészeti ágazatok úgyszintén –, amelyet sokfélesége ellenére is összefoglaló néven népművészetként nevezünk meg a körülötte változó világ hatására maga is változásnak, módosulásnak, alakulásnak kiszolgáltatott. A hagyomány őrzése és megélése, ugyanakkor – elkerülhetetlen – megújítása, a keretében gyakorolt kísérletező szándék természetes, nem szűnő folyamat. Ám döntő különbség, hogy míg a magunk mögött hagyott évszázadokban egy közösség szorosabb kötelékében születtek meg a népművészet tárgyai, remekei, mint identitást képző és fenntartó megnyilatkozások, addig mára ez a művészeti terület is erősen individualizálódott, noha a gyökerek többnyire jól visszakereshetők. Tényként állapítható meg az is, hogy a nyugati világhoz képest a magyar népművészet hagyományai még sokkal inkább élhető-megélhető valóságnak tetszenek, különösen Erdély egyes régióiban – noha egyre szerényebb, egyre szűkülő körben, egyre kevésbé átfogó módon. Persze már korántsem abban a formában, azon keretrendszerben, mint néhány évtizeddel korábban.
A Műcsarnok néhány éve újonnan vállalt feladatának tesz eleget, amikor a különböző művészeti ágazatok (képző- és iparművészet, fotográfia, építészet) alkotásait mutatja be a nemzeti szalon tárlatsorozat keretében. Az első ciklust a népművészet zárja. Akár tervezetten szimbolikusnak tekinthető, hogy a Kéz|mű|remek című tárlat éppen augusztus 20-ig tekinthető meg, miképpen az is, hogy az egyre inkább autonómiáját kereső népművészet a művészeti bemutatkozások sorában az utolsó helyre került.
A kiállítási cím – Kéz|mű|remek – ügyes lelemény. Egyszerű és kifejezően pontos. Az összetételi tagok külön-külön hangsúlyos utalásokat hordoznak (a kézi kivitelezésre, a tárgyak mű voltára annak kézműves-mesterségbeli értelme szerint: hogy remek), de együvé is tartoznak. Ugyanakkor jelzik azt a bizonytalanságot is, amely a népművészeti tárgyak státusát napjainkig övezik.
Sokszínű kiállítás, amely gyökereit tekintve a nehezen belátható múltból fakad, ám szándékoltan jelenünk felé mutat. Az élő magyar népművészetre. Hogy a fundamentum mára milyen népművészeti ihletésű, kézzel készült művek, remekek kezdőpontjává tudott válni. Ugyanis némileg meglepő módon nem a régmúltban készült használati- és dísztárgyak, eszközök állnak elénk e tárlaton, hanem az elmúlt két évtizedben létrehozottak.
Szembetűnő, hogy felépítésében, a kiállítás rendszerének megformálásában – kissé talán rutinszerűen, a tematikai és téri elgondolások átemelése révén – közvetlen példaként, mintaként jelenhetett meg a Körülöttünk címmel megrendezett iparművészeti szalon.
A Műcsarnok főtengelyében távolabbi és a közelebbi múlt köszön egymásra, mintegy a „csak tiszta forrásból" eszméje körül vizsgálódva. A kézműves hagyományok és mesterségek felelevenítését szorgalmazó, a tánc-házmozgalom elindulásának is hátteret nyújtó „nomád nemzedék" kora elevenedik meg képeken és filmeken, a következő teremben az egyes néprajzi tájegységek (palócok, matyók, Kalocsa, Kalotaszeg stb.) tárgyi kultúrája, illetve életképek előterében régi motívumokat őrző ruhák jelennek meg. A tengelytérből nyíló oldaltermekben a népművészeti megnyilatkozások egy-egy jellegzetes színterére, aspektusára látunk rá: megújult hangszerekre, ünnepnapokra és szakrális terekre, a kézműves mesterség műhelyeire, dinasztiák történetére.   
A kiállítási feliratok egyike a nyilvánvalót közli, hogy aztán meglepő kitétellel éljen: a régi mesterek nyomdokain haladnak mai követőik, mi több, olykor meg is haladják elődjeik munkájának színvonalát. Az infrastrukturális háttér hozzáférhetősége révén ez érthető: a népművészet tárgyai, alkotásai ma minden bizonnyal könnyebben kivitelezhetők, mint egykoron. Már nem kizárólag kézzel – noha többnyire még igen –, sokszor vagy többnyire gépi segédlettel. Nem baj. Az inkább, amiben a ma születő népművészeti alkotások többsége sosem haladhatja meg a korábbiakat, hogy: kevésbé fognak a testhez, a kézhez, a lábhoz idomulni, annak mérete-formája szerint megkopni, mert kevéssé kerülnek tényleges használatba. Többnyire megmaradnak elmúlt korok motívumkincsét idéző és őrző dísztárgynak, tágabb értelemben múzeumi tárgynak. Az egykor élhető valóság használati tárgyai kulturális kellékekké válhatnak.
Hogy mégsem így történjék, erre vonatkozóan Kodály szavai irányadónak bizonyulnak, miszerint a hagyomány nem örökölhető, sokkal inkább elsajátítható, tanulható – minden generációnak újra és újra. Magyarország e tekintetben szerencsés helyzetben lévőnek gondolhatja magát, hiszen az elődök – akik nem művészetként, hanem a mindennapi élet szerves részeként tekintettek a maguk kézműves tevékenységére – szerteágazó munkája és munkamódszere nem csupán továbbhagyományozódott, de jeles követőkre talált.
Fülep Lajos kérdésfelvetése, hogy a népművészet miképpen lesz vagy lehet egy nemzet művészetévé, s ennek következményeként az egyetemes művészet része, illetve hogy mi az a jellegzetes vonás, amitől egy tárgy nemzeti jelleget hordozhat, így „művészettörténeti küldetést" teljesít az egyetemes művészet történetében, amelynek részévé lehet – e kérdésesség köré érdemi válaszokat fon e tárlat. Nem mindig, de sokszor, többnyire. Alkalmanként vagy leginkább nem is annyira a kéz munkája által, a szakmai-technikai felkészültség vagy rutin birtokában, mint inkább szívvel-lélekkel, gondolattal telítve a tárgyakat – valamilyen közösséggé karoló szellemiség jegyében.
Balázs Sándor

Elkészült a kiállítás önálló, kétnyelvű honlapja, mely az alábbi címen érhető el: https://nepmuveszet.nemzeti-szalon.hu/
A Kéz | Mű | Remek. Népművészet. Nemzeti Szalon 2018 c. kiállításon virtuális sétát is tehet.
2018年8月6日  |  nemzeti szalon kiállításkritika