Csík János és zenekara

Őszi Irodalmi Gála a Pesti Vigadóban

Immáron hagyomány, hogy a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozata a Pesti Vigadó Dísztermében minden tavasszal és ősszel színvonalas gálaműsor keretében tiszteleg a szépirodalom jeles alkotói és azok alkotásai előtt. A 2015-ben útjára indított, Mezey Katalin Kossuth-díjas költő, az MMA Irodalmi Tagozatának vezetője és Wiegmann Alfréd szerkesztésében és rendezésében magvalósuló rendezvénysorozat összeállításánál az egyik fő szempont, hogy az valamilyen aktualitáshoz vagy évfordulóhoz kapcsolódjon.
2020年10月19日

Ady-est Kassán

2019-ben a nagy magyar költő halálának 100. évfordu­lóján számtalan megemlékezés volt Magyarországon, illetve a határainkon túl. Az idei évben a Magyar Művészeti Akadémia is több programot rendezett már Ady emlékének adózva. 2019. január 27-én emlékestet tartottak a Pesti Vigadó Dísztermében, de volt koszorúzás is a költő budapesti sírjánál a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. Október 17-én újabb rendezvénnyel gyarapodik a programok száma. Az MMA Irodalmi Tago­za­ta ugyanis Ady-estet szervez a felvidéki város­ban. Az eseményről Mezey Katalin Kossuth-díjas írót, költőt, az MMA Irodalmi Tagozatának vezetőjét kérdeztük.

2019年10月15日

Pécsi Györgyi kapta az idei Tamási Áron-díjat

A Tamási Áron Közalapítvány 1992 óta díjazza a nagy író szellemiségében alkotókat. A díjat idén először Budapest helyett a legnagyobb székely író szülőfalujában, Farkaslakán adták át, ezúttal Pécsi Györgyi irodalomtörténésznek, az MMA levelező tagjának, az MMA Kiadó ügyvezetőjének. „Hogyha van Magyarországon, és egyáltalán a magyar nyelvterületen irodalomtörténész, kritikus, aki a valamikor nemzetiséginek nevezett irodalmaknak az ismerője, értője, bírálója és méltatója, akkor azok közül az első helyen van Pécsi Györgyi" – méltatta a díjazottat Márkus Béla.

2019年9月23日

Szegény Dzsoni és Árnika Amerikában

„Én vagyok a világ legszabadabb embere! Enyém az egész nagy tágasság, enyém széles e világ. Arra megyek, amerre kedvem tartja; ott hányok bukfencet, ahol akarok; senki parancsára nem vagyok kénytelen ugrabugrálni" – vallja Lázár Ervin egyik legismertebb mesealakja, Szegény Dzsoni, akinek kalandjait a brit gyerekek után végre az amerikaiak is megismerhetik. Lázár Ervin varázslatos meséje, a Szegény Dzsoni és Árnika, Anna Bentley fordításában és Molnár Jacqueline illusztrációival jelent meg Arnica, the Duck Princess címmel.

2019年8月21日

Kitüntették Temesi Ferencet és Stoller Antalt

Az államalapítás ünnepe alkalmából kitüntetéseket adott át Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a Pesti Vigadóban, az MMA székházában augusztus 16-án. Mások mellett kiemelkedő színvonalú munkája – a kortárs magyar prózát újító szellemű alkotásaival gazdagító, jelentős hatású irodalmi pályája – elismeréseként Magyar Érdemrend tisztikereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült Temesi Ferenc Kossuth-díjas, Babérkoszorú-díjas és József Attila-díjas író, műfordító, drámaíró, forgatókönyvíró, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.

*
A népművészeti mozgalom szervezése területén végzett kiemelkedő teljesítménye elismeréseként Martin György-díjat kapott Stoller Antal, a Honvéd Együttes Nonprofit Kft., Magyar Nemzeti Táncegyüttes nyugalmazott néptáncpedagógusa, koreográfus, az MMA rendes tagja.

2019年8月16日

IX. Székelyföldi Varga Sándor Verstábor

A Csíkcsomortánban kilencedik alkalommal megrendezett Székelyföldi Varga Sándor Verstábor jelmondata Kisfaludy Károly Szülőföldem szép határa című versének egy gondolata volt: „Ahol állok, ahol megyek, / Mindenütt csak feléd nézek". Július végén, augusztus elején több mint negyven, a Kárpát-medence különböző szegletéből érkezett fiatal mélyülhetett el a szülőföld, a bölcső jegyében rendezett irodalmi, zenei programkavalkádban. A rendezvény és életrehívói 2016-ban (az ötletgazda Varga Sándor publicista, szerkesztő ez év elején hunyt el) megkapták az MMA Elismerő Oklevelét – művészetoktatási területen, közösség kategóriában (Tamás Menyhért elnökségi tag javaslatára). A 2019-es verstábort pályázaton keresztül a Magyar Művészeti Akadémia is támogatta.

2019年8月8日
首先 最後