Vári Fábián László Fotók: Varga Márta, Pannon RTV

Vári Fábián László nagy sikerű estje Szegeden és Magyarkanizsán

Kultúránk a túlélés záloga

A magyar sors határai címmel tartott zenés irodalmi estet Szegeden február 22-én, majd másnap Magyarkanizsán a Magyar Művészeti Akadémia Szegedi Regionális munkacsoportja, amelynek meghívott vendége Vári Fábián László, Kossuth-díjas író, költő volt, a kárpátaljai és az egyetemes magyar irodalom egyik legjelesebb kortárs alkotója.
2024年3月4日

SZÍN-TÉZIS

Tisztelgés Madách Imre munkássága előtt

Madách Imre születésének bicentenáriuma és Az ember tragédiája színházi bemutatójának 140. évfordulója alkalmából SZÍN-TÉZIS címmel egyedülálló, határokon is átívelő sorozatot indít az Országút magazin. A világirodalom jelentős alkotása előtt nagyszerű képzőművészek, zenészek, rendezők, színészek, költők, írók, tudósok bevonásával tisztelegnek. A közreműködő alkotók között szerepelnek köztestületünk tagjai is. Ennek jegyében a lap április 20-án Csurka Eszter Munkácsy Mihály-díjas képzőművész, az MMA rendes tagja Menny című alkotásával a címlapon jelent meg.

2023年4月21日

Megújult Illyés Gyula és Kozmutza Flóra síremléke

Illyés Gyula halálának 40. évfordulója alkalmából a Magyar Művészeti Akadémia és a Nemzeti Örökség Intézete teljes körűen felújíttatta a költő és felesége, Kozmutza Flóra Farkasréti temetőben található, 2022 óta a Nemzeti Sírkert részeként védett síremlékét. Az ebből az alkalomból április 14-én tartott megemlékezésen beszédet mondott többek között Richly Gábor, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára, Mezey Katalin prózaíró, költő, az MMA rendes tagja és Móczár Gábor, a NÖRI főigazgatója. A síremléket húsz éve Farkas Ádám szobrászművész, az MMA elnökségének tagja alkotta meg.

2023年4月15日

Élőfolyóirat esten búcsúzott el a Napút folyóirat nyomtatott kiadása

Április 5-én bemutatkozás és a búcsúzás jegyében is zajlott az MMA Élőfolyóirat estje, amelyen a Napút folyóirat szerkesztői Csáji László Koppány, Hegyi Botos Attila, Szondi György és Toót-Holló Tamás bejelentették: a kiadvány a továbbiakban csak online lesz olvasható. Az eseményen Vári Fábián László Kossuth-díjas költő, a köztestület irodalmi tagozatának vezetője mondott köszöntőt.

2023年4月6日

Átadták a Magyar Örökség díjakat

Az elismerésben részesültek között van Döbrentei Kornél, Tamás Menyhért és Tőzsér Árpád életműve

A Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében 104. alkalommal rendezték meg a Magyar Örökség díjátadó ünnepséget március 25-én. Köztestületünk tagjai közül kitüntetéssel ismerték el a Babérkoszorú-díjas Döbrentei Kornél költészetét, a Kossuth-díjas Tamás Menyhért írói munkásságát és a nemzet művésze, Tőzsér Árpád irodalmi életművét. 

2023年3月25日

Hármas könyvbemutatóval köszöntötték a nyolcvanöt éves Ágh Istvánt

Ágh István Kossuth- és kétszeres József Attila-díjas költő, író, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja nagy formátumú költészete, korszakalkotó és nemzedékek számára példaként szolgáló költői, írói és műfordítói munkája elismeréseként Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozat kitüntetést vett át nemzeti ünnepünk alkalmából. Március 24-én barátok, tisztelők és pályatársak köszöntötték új könyveinek bemutatóján, az életművét gondozó Nap Kiadó rendezvényén, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

2023年3月24日
首先 最後