Koszorúzás Utassy József emléktáblájánál

Költői sikerei ellenére nem volt könnyű élete

Utassy József
 (1941–2010) költőre, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) posztumusz tiszteleti tagjára emlékeztek a zalaegerszegi külsőkórházban felállított emlékműve előtt a Pannon Írók Társaságának képviselői.
Dr. Gyimesi Endre, a társaság elnöke a koszorúzáson felidézte: Utassy József a Kilencek költőcsoport egyik vezéregyénisége volt, 1970-től pedig a Magyar Írószövetség tagja lett. A Zúg Március című versével berobbant az irodalmi életbe, és az 1960-as, '70-es évek meghatározó figurájává vált. Sikerei ellenére azonban betegségei, illetve az őt ért támadások miatt nem volt könnyű élete.


Felesége zalai kötődése révén Budapestről Rédicsre költöztek a kilencvenes évek közepén, így utolsó éveit itt töltötte el. Sokat járt Zalaegerszegen is, tagja lett a Pannon Írók Társaságának, többször publikált a Pannon Tükör folyóiratba. Hosszas betegeskedés után 2010-ben a zalaegerszegi külsőkórházban érte a halál, ezért a társaság tagjai úgy határoztak, hogy emléktáblát helyeznek el a kórházi épület falán. A domborművet 2014-ben Farkas Ferenc szobrászművész készítette el.

Utassynak két könyve látott napvilágot a zalai évek alatt, melyet a Pannon Írók Társasága adott ki, halála után pedig emlékkiadványok is megjelentek.

A koszorúzáson Bubits Tünde, a Pannon Tükör főszerkesztője az Iszonyú lesz című verssel emlékezett meg a szerzőről. A költemény – Utassy két másik versével együtt – a folyóirat 2008-as első lapszámában jelent meg.

Az MMA Kiadó gondozásában a Közelképek írókról című sorozatban 2018-ban jelent meg monográfia Utassy Józsefről.

 
A 2022-ben - az MMA Kiadó megbízásából - elkészült Pokolból az öröklétbe - Utassy Józsefre emlékező film olyan költőt idéz, aki állandóan a saját forradalmát vívta éjjel és nappal, rettenetes terhekkel szívében. Nem egyszerűen a cenzúrával, a hatalommal, a politikai rendszerrel hadakozik, hanem a világ ellen, ami – szerinte - csak úgy orvosolható, hogy ő, akár az élete kockáztatásával, kétségbeesett erőfeszítések árán verseket ír. Rendező: Balogh Zsolt Operatőr: Csukás Sándor MMA 2020, 52'22"



Forrás: Zala Megyei Hírportál / Arany Horváth Zsuzsa / MMA
2023年9月6日  |  utassy józsef