Farkas Árpád (1944–2021) ▪ fotó: Török Máté

Elhunyt Farkas Árpád költő

Február 7-én este, életének 77. évében súlyos betegség után elhunyt Farkas Árpád Kossuth-díjas költő, író, műfordító, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Háromszék volt főszerkesztője. Sütő András szavaival, ő volt az a költő, aki „drámai módon ábrázolta az erdélyi magyartalanítás néma rettenetét" és akinek világlátása áll talán legközelebb Kós Károly transzszilván világlátásához. A Magyar Művészeti Akadémia Farkas Árpádot saját halottjának tekinti.
Farkas Árpád 1944. április 3-án született Siménfalván (Udvarhely megye), földműves felmenők unokájaként, de már falusi tanító apa gyermekeként. 1949-ben a család előbb Székelykeresztúrra, majd Székelyudvarhelyre költözött, az apát elbocsátották a tanítói állásból, gyári munkásként tartotta el családját.
Farkas Árpád 1957–61 között a székelyudvarhelyi volt katolikus gimnázium diákja lett (az iskola ma Tamási Áron nevét viselő líceum). 1961–66 között Kolozsváron a Babeş–Bolyai tudományegyetem magyar szakos hallgatója volt. 1963-tól tagja volt a kolozsvári Gaál Gábor Körnek, írásai jelentek meg az Ifjúmunkás, az Utunk és a Korunk című folyóiratokban. 1967-ben szerepelt a Vitorla-ének című, fiatalokat bemutató antológiában. 1968-ig Vajnafalván, a Kovászna melletti kis faluban tanított.1968-tól Sepsiszentgyörgyön élt családjával, Farkas a sepsiszentgyörgyi, a közigazgatási átszervezés után alapult Megyei Tükör alapító munkatársa lett.
1968-ban jelent meg első kötete, a Másnapos ének. 1969-ben résztvevője volt a Kapuállító című, főképpen a Megyei Tükör köré szerveződő alkotókat bemutató antológiának. 1971-től a marosvásárhelyi Igaz Szó szerkesztőségi tagja volt, ugyanebben az évben látott napvilágot második verseskönyve, a Jegenyekör. 1975–1989 között – egzisztenciálisan súlyosan érintve – csak félállású munkatársa lehetett a lapnak. 1979-ben harmadik verseskönyve is megjelent, Alagutak a hóban címmel. 1983-ban Asszonyidő címmel adták ki publicisztikai kötetét. 1989-ben jelent meg a Bolhalakodalom című, gyermekverseket tartalmazó kötete, mely 1998-ben utánnyomásban is napvilágot látott.
1990-ben az Igaz Szó utódlapjának, a Látó című folyóiratnak lett szerkesztője. 1993-tól 2010-es nyugdíjba vonulásáig a Megyei Tükör jogutódjának, a Háromszék nevű sepsiszentgyörgyi napilapnak volt főszerkesztője, ezután pedig a lap hétvégi kiadásának szerkesztőjeként dolgozott. Egybegyűjtött verseit Ostorzúgásban ének címmel adta közre 2019-ben, legutolsó, Nem ilyen lovat akartam című könyve tavaly jelent meg.
Költői, szerkesztői munkájának eredményeként Magyarországon is több alkalommal vehetett át állami elismerést: József Attila-díjat (1993), a Magyar Köztársasági Elnök Emlékérmét (2005), Magyarország Babérkoszorúját (2016) és Kossuth-díjat (2018).
2015-ben az MMA Kiadó gondozásában jelent meg Cs. Nagy Ibolya tollából Farkas Árpád monográfiája, Maradok címmel portréfilmet készített róla a Magyar Művészeti Akadémia, Vizi Mária rendezésében.

 
„Újságírói, szerkesztői munkáját mindvégig a közösség iránti felelősségvállalás jegyében, a kisemberek igazát keresve végezte, tizennyolc éven át tartó főszerkesztői tevékenysége során hivatásához hű maradt, a Kós Károly-i szellemiséget átörökítve hitt abban, hogy a székelyföldi, erdélyi magyarság képes maga alakítani sorsát, és nemzete iránt elkötelezett értelmiségiként konokul kereste-kutatta azokat a lehetőségeket, amelyek az önálló gondolkodást és cselekvést erősítették֨" – olvasható a Háromszék honlapján megjelent nekrológban.
A Háromszék szerint Farkas Árpád halála előtt nem sokkal Nagy László költő szavaival búcsúzott, aki azt üzente az utókornak: „Ha lesz emberi arcuk egyáltalán, akkor csókolom őket. Emberi szellemük, ha lesz, tudatom velük, üzenem: csak ennyit tehettem értük".

Farkas Árpádot 2021. február 10-én, szerdán temetik Sepsiszentgyörgyön, az új szemerjai temetőben. A Magyar Művészeti Akadémia nevében a székelyföldi költőtárs, Ferenczes István akadémikus búcsúztatja.
„Az ősi szokás szerint, amikor sötét, zord idő köszönt ránk, őrtüzeket kell gyújtani, hogy fényüknél összegyűljenek, és felmelegedhessenek az emberek. Farkas Árpád több évtizedes pályája során ilyen őrtüze lett Háromszéknek, Erdélynek és az egész magyarságnak. Konok, olthatatlan lánggal fénylő szövétnek-ember, aki a romániai diktatúra évtizedei alatt és a forradalom után sem fogadott el más rendet azon kívül, mint ami a magyar nyelvhez, a szülőföldhöz és az ősök útmutatásaihoz való ragaszkodás örök érvényű parancsaiból számára következett. Félelem helyett büszkeséggel élte meg, hogy kisebbségi sorsba született magyarként neki nem mentőövvel, hanem malomkővel a nyakában kellett úsznia. Meggyőződésem, hogy ennek köszönhette határozott, szálegyenes tartását is, amellyel egész életében nemet tudott mondani mindenre, ami sértette saját közössége önbecsülését, de mindig készen állt együtt harcolni azokkal, akik szívükön viselték a magyarság sorsát. Hálásak vagyunk, hogy verseiben, publicisztikáiban és számos jelentős erdélyi lap szerkesztőjeként is a magyar nemzet határokon átívelő összetartozásának bátor szószólója volt. Megrendüléssel értesültem arról, hogy a Háromszék napilap főszerkesztője, az erdélyi magyar irodalom őrállója, Farkas Árpád költő már nincs közöttünk. Kérem, fogadják együttérzésemet, és engedjék meg, hogy a következő nehéz időszakhoz sok erőt kívánjak Önöknek.
Részvéttel,
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke"
2021年2月8日  |  gyászhír farkas árpád