Az Év Legjobb Könyve 2018

A Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozatának idei utolsó Élőfolyóirat estjén (IV. évfolyam, 6. szám) a Műcsarnokban 2018. december 6-án adta át a tagozat az Év Legjobb Könyve Díját, amit 2018-ban Kontra Ferenc: Az álom hídja című, a Magyar Napló Kiadónál megjelent regénye kapott. A Könyv Nívódíjat Csender Levente: Örök utca és Király Farkas: Sortűz című regénye kapta. A könyveket az MMA intézményében megtartott rendezvényen Tóth Erzsébet Babérkoszorú-díjas költő, író, Nagy Zoltán Mihály József Attila-díjas író és Zsille Gábor József Attila-díjas költő méltatta. A díjakat a tagozat vezetője, Mezey Katalin adta át.
Kontra Ferenc Az álom hídja című regényét választotta az év legjobb könyvének a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozata. A négy éve alapított elismeréssel a tagozat az általuk fontosnak tartott művekre szeretné felhívni az olvasók figyelmét.
A regény Újvidéken játszódik, fiatalok életét követi végig a délszláv háborús konfliktus előtt, alatt, és után, hogy így vessen számot a fizikai és lelki sérülések következményeivel. Kontra Ferenc József Attila-díjas műfordítót, költőt és írót műveiben a jelen kérdései foglalkoztatják, legújabb könyvét az erős hangulatok, a feszültség és a lelki folyamatok pontos leírása jellemzi.
Az író így vall művéről: „Egyszeribe nem újvidéki problémává válik az, hogy Bácska, Vajdaság kiüresedik. Tehát voltak, akik a háború alatt mentek el, mert nem akartak ott élni a háborús körülmények között, a fiatal nemzedék pedig már azért nem akar ott élni, mert annál lejjebb már nincsen."
Az MMA Irodalmi tagozata minden évben két nívódíjat is odaítél az arra érdemeseknek. Ezt az elismerést idén Csender Levente Örök utca című regényéért, valamint Király Farkas Sortűz című regényéért vehette át.