Akinek a képzelet az igazi nyelve…
– Művészként a járvány ideje alatt is alkot. Milyen képzőművészeti alkotások születtek ebben a furcsa, ismeretlen, lélekpróbáló időszakban? Hogyan segített Önnek a zene, a képzőművészet „átvészelni" ezeket a hónapokat?
– Ez az időszak alkalmas volt arra, hogy gondolkodjak, elmélkedjek: például művészként változott bennem a színekhez való viszonyulás. Úgy érzem, vissza kellene fogni a színeket, a natúr színekből, aranyból többet kellene használni egy-egy képzőművészeti alkotásnál. De nemcsak mint alkotó gondolkodtam, hanem mint a körülöttünk lévő világot érzékelő ember is: azt gondolom, komoly feladatunk van mindnyájunknak. Nagyon sok a fölösleg a mai világban. Nincs egyensúly, harmónia a világi és a szakrális dolgok között. Én már évtizedek óta talán ezért is foglalkozom kiemelten a művészet és a szakralitás kapcsolatával. Komoly jelet, és nagy feladatot kaptunk, hogy legbelül, magunkkal kezdjünk valamit, javítsuk, nemesítsük önmagunkat. Ám ehhez egészen mélyre kell visszamennünk, vissza kell térnünk a gyökerekhez. Ez az időszak talán lehetőség a megtisztuláshoz, és egyszersmind a megújuláshoz.Hogy az ünnepek közeledtével a sokat emlegetett varázsszó, SZERETET, ne csak szóban merüljön ki, hanem cselekvő szeretetté váljon, hogy igazi tartalommal tudjuk megtölteni.
– Az idén 30 éves Erdély Művészetéért Alapítvány szervezésében Ön és lánya, Alina közös, adventi kiállítása nyílt meg az E-Galériában? Mit láthat a közönség a tárlaton?
– Nagyon megtisztelő, hogy újra meghívást kaptunk Alinával az E-Galériába. Az alkotásokkal egyelőre "személyesen" nem lehet találkozni, de online láthatóak. Én bevallom, egy festménysorozatot készítek "Látomások" címmel, ami erre a tárlatra még nem készült el teljesen, de nemsokára a végére érek. Alina pedig egy köralakú munkába, a Napba formázza bele az angyali seregeket, ez is hamarosan elkészül. A kiállítás fő motívuma természetesen a karácsonyra hangolódva az angyal tematika, amelyek Alina és az én domborműveimben is megjelennek. Azt hiszem, szükség van jó erőkre, angyali segítségre a mindennapokban. Hiszen ahogy felénk mondják: "Isteni erők nélkül beszürkül minden."
– A Héttorony Fesztiválnak komoly hagyománya van, 2012 óta minden év novemberében Makovecz Imre poetikus tereit – idén a járvány miatt közönség nélkül – töltik meg minőségi művészi tartalommal a népzene és a világzene legjobbjai. Ön milyen műsorral készült?
– „Napkelettől Napnyugatig" című előadásomat a reggeli és az esti ima foglalja keretbe egy órában, amely egy napot, de akár egy egész életet is szimbolizálhat. A nagy ünnepeket idézem meg: szakrális és világi énekek egyaránt szerepelnek a műsorban. Megint csak visszatérek az interjú eredeti gondolatához: szükség van az arányok újragondolására, és ha most csak online követhette a közönség az előadást, akkor is remélem, hogy "egy templomból egy sugár ki fog menni az emberekhez".
– Végezetül: A jövő évre mit kívánjunk Önnek és magunknak? Ön szakmailag min dolgozik most, amit jövőre szeretne megvalósítani?
– „A szakrális művészet hatása az emberiségre" című témakör régóta foglalkoztat. A „Szakralitás a csángó világban" című dolgozatomban fejtem ki, hogy a szakrális művészetnek az időtlenség vagy éppen az örök jelen idő a jellemzője. Mint csángó magyarok szülötte belső szemlélője, megélője vagyok annak, hogy az ottani ember hogyan kereste és találta meg mindig az utat a hitén keresztül a Teremtőhöz. Az ösztöne és a képzelete meg tudta teremteni azt a kis világot, amely alkalmas volt arra, hogy behívja az Isteni Erőt az életében, és egyben fel tudjon emelkedni. Ezt a mindennapi hitet gyakorlással tudta megteremteni.A csángók mellet viszont szeretném tanulmányozni más népek kultúráját is. Milyen kapaszkodóik vannak? Hogyan viszonyulnak a szakralitáshoz a mindennapi életükben és a művészetükben, és népművészetükben?
És hogy mit kívánjak magunknak a következő évre? Egy biztos: vissza kell tanulnunk azt, hogy miként lehet a rosszat jóra fordítani.