30 éves a Kós Károly Egyesülés

2019. szeptember 27-én kezdődött a Kós Károly Egyesülés (KKE) jubileumi programsorozata. A szervezetet 30 évvel ezelőtt alapították. Az organikus építészeket tömörítő egyesülés 1989-ben jött létre hét kisszövetkezet formájában. Céljuk az volt, hogy a házak, épületek tervezése közben a kortárs alkotó az organikus építészet szellemiségét a magyar parasztvilág elemeivel együtt használja fel. Az alapítók között találjuk Makovecz Imrét, Kampis Miklóst és Kálmán Istvánt. A kezdő programban az egyesülés tagjainak legfrissebb munkáiból vetítettek fényfestést a Pál-völgyi barlang sziklafalára, miközben Pál Éva és a Sebő Együttes zenélt. Számos program mellett november 10-én Szigetváron, november 15-én Csengerben nyílik kiállítás, majd november 20-án a Budai Vigadóban nagyszabású konferenciával emlékeznek a jeles eseményre.
2019年10月21日

Teremtő víziók – Szoborszékek – Az agyag költője

Iparművészek • tervezőművészek könyvbemutató

Ipar- és tervezőművészek sorozatcímmel új kötet­sorozatot indított 2018-ban az MMA Kiadó. Idén március idusáig három könyv: P. Benkő Ilona keramikus, Mezei Gábor belsőépítész és Németh János keramikus­művész életét és munkásságát feldolgozó kismonográfia jelent meg, utóbbi a nemzet művésze 85. születés­napjához időzítve. A Magyar Művészeti Akadémia és az MMA Kiadó 2019. március 26-án a Pesti Vigadóban tartott könyvbemutatóján Szenes István, az MMA Iparművészeti és Tervezőművészeti Tagozatának vezetője, Fekete György, az MMA tiszteletbeli elnöke, belsőépítész, és Árendás József grafikus­művész, a sorozat tervezője mutatta be a könyveket.

2019年4月1日

A „tájgyógyító"

Első ízben adták át a Mőcsényi Mihály-díjat

2019. március 15-én Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter állami kitüntetéseket adott át Áder János köztársasági elnök megbízásából. Ez alkalommal Mőcsényi Mihály-díjat adományozott dr. Herczeg Ágnes tájépítésznek, egyetemi docensnek, a táj és a helyi örökség iránti érzékenységgel, a részletek iránti kifinomultsággal végzett kiemelkedő tájépítészeti alkotói munkásságáért, közéleti és közösségszervező tevékenységéért, valamint szemléletformáló oktatói munkája elismeréseként. A díj névadójáról és a tájépítészet jelentőségéről Turi Attila építőművésszel, az MMA rendes tagjával, valamint a díjazottal is beszélgettünk.

2019年3月28日

Mozi a Vigadóban

AKADÉMIKUSPORTRÉK

Folytatódnak a vetítések a Magyar Művészeti Akadémia Akadémikusportrék vetítéssorozatában, melyben a nézők olyan művészek életútjába, gondolkodásába nyerhetnek bepillantást, akik jelentősen befolyásolták, alakították a magyar művészeti életet. Az MMA megbízásából már több éve készülnek az 52 perces portréfilmek, ezeket a köztelevízió csatornáin is hétről hétre láthatják a nézők. Az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozat szervezésében a Pesti Vigadó Sinkovits Imre Kamaraszínpad termébe is ellátogat egy-egy már bemutatott film. A vetítéseket beszélgetés követi a portréfilmek szereplőjével és készítőivel.

2019年3月25日

Kiosztották a MOST FESZT 2019 díjait

Befejeződött az immáron ötödik alkalommal a tatabányai Jászai Mari Színházban megrendezett és az MMA Színházművészeti Tagozata által is támogatott MOnodráma és STúdiószínházi FESZTivál, vagyis a MOST FESZT 2019. A március 20. és 24. között zajló fesztivál öt napja alatt tíz előadást (négy monodrámát és hat stúdiószínházi produkciót) láthatott a közönség, a Cím nélkül hajlék-kaland-játék versenyen kívüli előadásként szerepelt. A Magyar Művészeti Akadémia különdíját a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által színre vitt Apró kozmikus félreértés című mágikus valóság kapta, ami Forgách András 12 nő voltam című műve nyomán készült Csábi Anna rendezésében.

2019年3月25日
第一页面 末页
// ]]>