Az UNESCO nagykövet látogatta meg a Művészeti Akadémiát

Bogyay Katalin, az UNESCO Közgyűlésének elnöke, Magyarország UNESCO nagykövete Fekete György elnök meghívására 2012. szeptember 5-én látogatást tett a Magyar Művészeti Akadémia székházában.

Megbeszélésükön részt vett dr. Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára is. A nagykövet asszony örömmel üdvözölte, hogy az Akadémia neves művészeket delegált a Magyar Nemzeti Bizottságba, a Szellemi Örökség Szakbizottságba, illetve a Világörökség Szakbizottságba. A 2012–2016 közötti időszakban a nemzetközi szervezetben Orosz István grafikusművész, Katona Szabó Erzsébet textiltervező, Jankovics Marcell filmrendező és Szentkirályi Miklós Béla restaurátorművész képviseli a Magyar Művészeti Akadémiát. Fekete György elnök röviden vázolta az MMA jogi helyzetét, a köztestület szerteágazó feladatkörét és a Pesti Vigadó felújítása utáni rendezvény-terveket. dr. Kucsera Tamás Gergely ismertette az MMA külföldi színtéren való megjelenésének előkészületeit. Bogyay Katalin hangsúlyozta az MMA nemzetközi kapcsolatai mielőbbi kiépítésének fontosságát. Erre – többek között – kiváló lehetőséget kínál a „szellemi örökség konvenció" 10. évfordulója, amelyet jövőre ünnepel a 195 tagországot számláló UNESCO. Dr. Kucsera Tamás Gergely biztosította a nagykövet asszonyt az Akadémia összművészeti programterveinek kidolgozásáról és egy október végi újabb személyes találkozás lehetőségének megszervezéséről.

2012年9月6日  |  bogyay katalin