Harmadszor adják át a Kovács László–Zsigmond Vilmos operatőrdíjakat

A Magyar Operatőrök Társasága és a Magyar Operatőrök Iskolája a Sparks kamera- és lámpakölcsönző céggel közösen idén harmadik alkalommal rendezi meg a Kovács László és Zsigmond Vilmos Operatőr Versenyt. Február 7-én, pénteken este 18 órakor a Pesti Vigadó dísztermében tartják a díjátadó eseményt, amelynek fő támogatói a Nemzeti Filmintézet és a Magyar Művészeti Akadémia. Az életműdíjat idén Máthé Tibor, Jancsó Nyika és Szalai András, a Bojkovszky Béláról elnevezett díjat kiemelkedő életművéért Hajdú Miklós fővilágosító kapja. Ez évben először Kameraman díjat is kiadnak, ezt Bille Lászlónak ítélték, a szintén most debütáló Fénymegadó díjat pedig Kovács László veheti majd át. A Zsigmond Vilmos által 2005 óta támogatott diák kategória mellett négy kategóriában – játék-, tévé-, dokumentum- és kisjátékfilm – osztanak ki elismeréseket. Február 6-án az Európai Operatőr Szövetség, az IMAGO tizenegy tagú vezetőségének részvételével nemzetközi szakmai program is kapcsolódik a rendezvényhez.
2020年1月15日

Válogatás a magyar animációs film történetéből II.

A magyar animációs film immár több mint 100 éves története bővelkedik kiemelkedő értékekben, időtálló remeklésekben, generációk számára hivatkozási alapot jelentő élményekben. Miként dr. Pápai Zsolt filmtörténész fogalmazott, „a hazai mozgókép históriájának legdicsőségesebb fejezetei közül többet éppen animációs rendezők írtak" (Filmvilág 2007/8). Az animációs film a hazai mozgóképkultúra kiemelkedően fontos területe, többek szerint a magyar filmművészet egyik, ha nem a legszínesebb része. „A magyar animációt az különböztette meg korábban a többi nemzetétől, hogy ahányan voltunk, annyiféle film került ki a kezünk közül" – írta Jankovics Marcell az Animációs körkép című kötet előszavában.

2019年3月7日

A magyar animáció Teheránban

2019. március 3-tól 7-ig immár 11. alkalommal rendezik meg – biennálé jelleggel – a Teheráni Nemzetközi Animációs Filmfesztivált, amelyre zsűritagként meghívást kapott Mikulás Ferenc, a Kecskemétfilm ügyvezető igazgatója, az MMA nem akadémikus tagja. Az ő kezdeményezésére, majd a Fesztivál meghívására még további együttműködő partnerek is kapcsolódtak a programhoz, így az iráni Fesztiválra a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa, a Kecskemétfilm, valamint a Magyar Művészeti Akadémia közös delegációval érkezik.

2019年2月27日

Utazás a valóságon túlra – David Lynch a Műcsarnokban

Magyarország legnagyobb fotográfiai eseménye igazi különlegességgel és egyben közép-európai premierrel nyitja meg 2019-es rendezvénysorozatát február 28-án a Műcsarnokban. A harmadik éve megrendezett fesztivál nyitókiállítását David Lynch, az amerikai függetlenfilm élő legendája, rendező, forgatókönyvíró, festő és zenész jegyzi. Az április 20-ig tartó FOTÓFESZTIVÁL kiállítássorozat ismét izgalmas hazai és nemzetközi programmal várja a látogatókat Budapest múzeumaiban, galériáiban, továbbá a nemzetközi kultúrintézetekben.

2019年2月26日

Ars Sacra Filmfesztivál

Az Ars Sacra Alapítvány negyedszerre hirdeti meg filmfesztiválját, melyet 2019. szeptember 17. és 22. között rendeznek meg a Tabán ArtMoziban. A korábbi években Gulyás Gyula, Gulyás János, vagy Zsigmond Dezső, a Magyar Művészeti Akadémia tagjai is szerepeltek a díjnyertes alkotók között. A IV. Ars Sacra Filmfesztiválra június 30-ig várják a nevezéseket, 2017. január 1-e után készült, és korábban nem nevezett filmekkel lehet jelentkezni, melyek illeszkednek a fesztivál arculatába, hitvallásába. Az Ars Sacra Fesztivált minden év szeptemberében rendezik meg kísérőrendezvényeivel, a Nyitott Templomok Napjával és 2016 óta az Ars Sacra Filmfesztivállal. Az Ars Sacra-t az MMA is évről évre támogatja.

2019年2月21日

Meztelen valóság a filmvásznon

5. Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, 2019. január 28. – február 3.

A Budapest International Documentary Festival (BIDF) Magyarország legrangosabb egészestés, kreatív dokumentumfilmjeinek versenye, fóruma és bemutatója. A 2019-es program sokrétű, akut – sokszor tabu témákat is érintő, univerzális kérdésekre koncentráló, globális problémákat feltáró filmekből válogat. Az ötödik alkalommal megrendezett fesztivál öt kategóriában hirdet győztest. Legfontosabb hívószavai a katalógus szerint: generációs különbségek és változó világ. Háborúk, hatalom és szabadság. Másság. Egy jobb élet reménye. A fesztivál igazgatói: Balogh Rita producer és Sós Ágnes, Balázs Béla-díjas dokumentumfilm-rendező, producer. A tekintélyes hazai és nemzetközi zsűri tagja többek között Gulyás Gyula, Balázs Béla-díjas filmrendező, érdemes művész az MMA rendes tagja is.

2019年2月1日
第一页面 末页