Jókai Anna az Emberi Méltóság Tanácsának kitüntetettje

Jókai Anna Kossuth-díjas író, a Magyar Művészeti Akadémai tagja vehette át az Emberi Méltóság Tanácsa kitüntetését csütörtökön Budapesten. Az elismerést Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke és Szunai Miklós, a testület főtitkára adta át.
Az Emberi Méltóság Tanácsa az Emberi Méltóságért elnevezésű kitüntetéssel ismeri el azoknak a személyiségeknek az életművét, akik sokat tettek az emberi jogokért és példát mutatnak a jövő nemzedéke számára. Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke kiemelte: nem véletlen Jókai Anna műveinek népszerűsége, és az sem, hogy pártállástól függetlenül mindenki tiszteli őt. Megjegyezte, Jókai Anna "az én szívemben a legnagyobb magyar író", akinek élete azt példázza, hogy "az igazság szeretet nélkül csupán sebet ejt, de a szeretet igazság nélkül tévútra visz".
Rámutatott: Jókai Anna műveiben a nemzeti öntudat ébren tartása nem a más nemzetek rovására történő boldogulást jelenti, hanem a magyarság emelkedése miatt fontos. Lomnici Zoltán elmondta, hogy a kitüntetést eddig Törőcsik Mari színművész, Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke, Kányádi Sándor író, Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi, Tőkés László volt Királyhágó-melléki református püspök, EP-képviselő és a 101 esztendős felvidéki tanítónő, Tamás Ilonka kapta meg, akit Szlovákiában megfosztottak szlovák állampolgárságától, mert felvette a magyart.
 
Jókai Anna köszönő beszédében hangsúlyozta, hogy "változatos és zivataros körülmények között" lett íróvá. Utalt arra, hogy nincs ma olyan ember, akit valaha ne aláztak volna meg és ne kellett volna elszenvednie "egy pöffeszkedő világ rúgásait", ami "nem múlik el az ember életéből". Szólt arról, hogy korábban megfogadta, soha nem lesz rátarti, és nem lesz büszke arra, amit elért, de örül neki, hogy vannak olyan értékek, amelyeket továbbadhat másoknak. Az igazi méltóság az, ha "azzal a bizonyos legkisebbel közülünk úgy tudunk bánni, mintha a legnagyobb lenne" - utalt Jézus egyik példázatára.
 
(forrás: jogiforum.hu)
2013年9月2日  |  díj-kitüntetés jókai anna