Galánfi András szerint felettébb beszédes a Madárkereső cím. Szemadám Györgyről ugyanis azt írták 2016-ban, hogy „legtöbbször a madarakkal szárnyal – múltból felderengő, távoli korok és eljövendő idők között, messzi idegenben és itthoni tájakon, legyőzve tér és idő korlátait. S végül – a madarakat keresve, önmagát meglelve – mindig hazatalál." 

 

Galánfi András fafaragó népművész (fotó: Kocsis Csaba)

Szemadám György saját elmondása szerint 1960-ban olvasta Dékány András Náderdőben vadmadár című kötetét, amelyet katarzisként élt meg. A könyvből tudta meg, hogy nem csupán a város létezik, hanem van egy másik világ, ahol az ég csillagai látszanak, ahol süvölt a szél, ahol csodálatos madarak röpködnek. Elég felszállni a vonatra vagy a buszra, és már ott is terem az ember. A madarászmesterek és a vidéki emberek ébresztették rá arra, hogy magyar. Szemadám szerint a fürj a „hazaszeretet csúcsa". "Hiába költöző madár, s rendkívül sűrűn verdes a szárnyával, hogy haladni tudjon, ennek ellenére minden ősszel elindul hosszú útjára. A Délvidéken a szerbek hálóval vadásszák, az olaszok puskával lövik, és a Fekete-tenger partján alig várják az Eleonóra-sólymok, hogy megérkezzenek. Átküzdik magukat a tengeren, és Afrikában várja őket a Kánaán, a viszonylagos nyugalom, de tavasszal minden elölről kezdődik, mert visszatérnek oda, ahol meglátták a napvilágot" - összegzett Szemadám. A művész mindig elérzékenyül, ha meghallja tavasszal a fürjkakas első pitypalattyát. Talán ez azért lehet, mert Galánfi András szerint Szemadám Györgynek a madár a szabadságot jelenti. 
 

A megnyitó során Galánfi megidézte közös „szerelmüket", a Hortobágyot egy dalban, majd Buda Ferencet hívta segítségül: „Csináltam ezt-azt, így-úgy megéltem, / arasznyi múltam el nem cserélem... / Mi volt, mi nem lett eddig, mindegy már. / Felnőttem. Élek. Enyém a leltár." 
Persze nem volt teljes a leltár, de megtudtuk, hogy Vaszkó Erzsébet erős egyénisége és festészete befolyásolta – alakította a művész indulását, de korai munkáira hatott Barcsay Jenő és Korniss Dezső is. A '60-as évek végén csoporttá szerveződő, magukat önerejükből felküzdő fiatalok egyik vezéregyénisége lett. Jelentős mérföldkő volt életében az 1973-as balatonboglári kápolna-tárlat.
A jelenlegi újfalui tárlata az elmúlt öt esztendő munkájába enged betekintést. Az alkotó nem "csak" képzőművész, hiszen filmeket is készített, és több könyv is fűződik a nevéhez. Kilenc afrikai útján hét országban is járt, amely számos maradandó és egyben megosztásra kínálkozó élménnyel ajándékozta meg.
 

A Kossuth-díjas népművész Lengyel József soraival zárta gondolatait: „Hova hív az én hivatottságom, mert nem hagy és nem hív eléggé! / Oly kevés vagyok így magamnak és nem tudok magammal jóllakni! / És hit kell hát a holnapi napra, mert az én hitemből nem telik estig. / S jaj! nincs teljes hangja az életeimnek..."  
 

A kiállítás 2025. június 3-ig tekinthető meg.

 

Szöveg és fotó: Kocsis Csaba