Dávid Katalin portréfilm-előzetes

Dávid Katalin a róla készülő portréfilm előzetese az akadémikus rendkívül gazdag és színes életútjából villant fel mozaikokat. Az első a repatriált Ferenc József Egyetemmel Szegedre költöző család egyetemista lányának ráeszmélése a trianoni veszteségre. A következő egy háborús emlék: 1944-ben társaival autón élelmiszert, és híreket visz a katolikus egyház által bujtatott kétszáz zsidó családnak. Majd a háború után főleg a korlátozott utazási lehetőségek, és Lyka Károly tanácsának hatására választja a művészettörténeten belül az ikonográfia szakterületét. 1948 után az ezeréves lengyel–magyar kapcsolatok feltárására kapott megbízatást annak dacára, hogy vállalta vallási hovatartozását. Ezen munka folyamán ismerkedett meg és mélyült el a kapcsolata Karol Wojtyłával, a későbbi II. János Pállal. Az akadémikus szerint az ő generációjának legfőbb erénye a prudencia, vagyis az okosság, amely egy metaforával ragadható meg: a korszak egy mélység, ami fölött kötéltáncosként kellett a gondolkodónak átlavírozni, vállalva a halál, vagy a lélekvesztés kockázatát. Dávid Katalin 1974-ben lett a művészettörténeti tudományok kandidátusa. Tudományos pályája legelején, 1948-ban a Szegedi Tudományegyetem tanársegédeként dolgozott, de ezt hamarosan felváltotta az egyetemi szférán kívüli tudományos tevékenység: 1951–1954 között a Magyar Művészettörténeti Munkaközösség tudományos munkatársaként dolgozott. 1954-ben a Művészettörténeti Dokumentációs Központ vezetője lett. 1978-tól ismét az oktatás került előtérbe amellett, hogy tudományos munkásságát is töretlen lendülettel folytatta: 21 éven keresztül a Pázmány Péter Hittudományi Akadémián az ikonográfia- és a tipológia egyetemi tanáraként dolgozott. Több évkönyvet és sorozatot szerkesztett: 1952–53-ban a Magyar Művészettörténeti Munkaközösség Évkönyvét, 1953–1960 között a Művészettörténeti Tanulmányokat, 1962–1964 között a Művészettörténeti Dokumentációs Központ Közleményeit, 1971-től a Mai Magyar Művészet című sorozatot. Több száz tanulmánya, könyve jelent meg magyar, angol és német nyelven.

cím
Dávid Katalin portréfilm-előzetes
közzététel
2014.03.25
copyright
Creative Commons
készítette
-
rövid leírás
Dávid Katalin, Széchenyi- és Magyar Örökség díjas művészeti író, művészettörténész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.
katalógusszám
-
kulcsszavak
-
URL
https://www.mma.hu/web/mma-tv/mma-tv/-/video/1694445/david-katalin-portrefilm-elozetes;jsessionid=1F26072C8FAA71CAB51583F3AD2B5299