Ők tudják, mi a szerelem!

Tévéfilm készül Hubay Miklós színművéből

A Nemzeti Színházban régóta nagy sikerrel játsszák Hubay Miklós darabját, de az előadás most új mérföldkőhöz érkezett: tévéfilm készül belőle, melynek főszereplői Udvaros Dorottya és Blaskó Péter. Ebből az alkalomból Koronczay Lilla készített beszélgetést a főszereplőkkel a Nők Lapja számára, valamint a díszlettervező Tordai Hajnallal, és a rendezővel, Rátóti Zoltánnal. Az alábbiakban az interjúsorozatból akadémikusaink válaszait emeltük ki.
Ngày 08 tháng 3 năm 2024

Hamlet, a magyar

Ezzel a címmel jelent meg Ablonczy Lászlónak, az MMA rendes tagjának legújabb könyve, amely arra vállalkozott, hogy megismerteti az olvasókkal a dán királyfi diadalmas, magyarországi útját. A legtöbb ember számára Hamlet magyarítása egyértelműen Arany Jánoshoz kötődik, a könyvben azonban megismerhetünk minden jelentősebb más fordítást is, továbbá színházi történeteket, rendezői koncepciókat, főszereplőket – mindezt nagyon közérthető, mégis tudományos igényű fejtegetésekkel. Az esszé­kötet amellett, hogy az 1795 és 1956 közötti időszakra és Shakespeare örökbecsű művére koncentrál, betekintést enged a tágabb értelmű magyarországi színjátszásba, és különösen a 20. századi leírásoknál a trianoni gyász magyar művészetre gyakorolt hatására is. A kötetet az MMA Kiadó adta ki.

Ngày 05 tháng 2 năm 2021

„Az emberek vágynak a szépre"

„Meg kell győznünk egymást arról, hogy nem vagyunk egyedül azzal az igényünkkel, hogy ne legyen értelem nélküli a létünk." Művészként és a Budapesti Operettszínház igazgatójaként is fontosnak érzi ezt a gondolatot Kiss-B. Atilla. A Kossuth-díjas operaénekessel, az MMA rendes tagjával a járvány nehezítette színházi munkáról, a társulatért érzett felelősségről, és a közönséget és művészt a nehézségeken átsegítő igazi humánumról is beszélgettünk. (Kurucz Éva interjúja.)

Ngày 09 tháng 12 năm 2020

Ahová az álmok is játszani jönnek…

„A nézőinkkel mi egy nagy családot alkotunk" – véli Cseke Péter, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház igazgatója. A Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagját a koronavírus-járvány miatt átalakult színházi életről, és persze az új bemutatókról: egy különleges klímameséről, és a megunhatatlan klasszikusokról is kérdeztük.

Ngày 30 tháng 11 năm 2020

Harag György életmű-kiállítás nyílt a Pesti Vigadóban

Születésének kilencvenötödik, halálának harmincötödik évfordulója alkalmából a Magyar Művészeti Akadémia Harag György-emlékévet hirdetett. November 9-én, a könyvbemutatóval egybekötött tablókiállítást Nagy Viktor színházi rendező, az MMA Színházművészeti Tagozatának vezetője, az MMA rendes tagja nyitotta meg a Pesti Vigadóban. A program következő részében Kovács Örs Levente, az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének munkatársa méltatta a bemutató napján megjelent „Át akarta ölelni az egész világot – Harag György színháza" című, fényképeket és visszaemlékezéseket tartalmazó albumot.

Ngày 10 tháng 11 năm 2020

Hit és hűség – Sinkovits Imre emlékezete

Császár Angela színművész és Farkas Árpád erdélyi költő – mindketten az MMA rendes tagjai – kapta meg idén a Hit és hűség – Sinkovits Imre emlékezete díjat. A díj kihirdetéséhez rendezett ünnepséget a Pesti Magyar Színházban tartották november 5-én, Imre napon. Az ünnepi eseményt dr. Kucsera Tamás Gergely, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára nyitotta meg. „Szerethető, tisztelhető színművészre emlékezünk, aki szeretett tenni a világért és nagyon röviden, tömören megszólalni a világ dolgairól. Rövid vallomása szerint azért lett színész, mert »minden« akart lenni. Kell-e ennél több őszinteség és szeretet?" – emlékezett meg a főtitkár Sinkovits Imréről a rendezvényen.

Ngày 06 tháng 11 năm 2020
Đầu tiên Cuối cùng