Devich Sándor (1935–2016) | Felvégi Andrea felvétele

Elhunyt Devich Sándor hegedűművész

Nyolcvanegy éves korában elhunyt Devich Sándor Kossuth-díjas hegedűművész, a Bartók Vonósnégyes alapító tagja. A művész a hazai komolyzenei élet egyik meghatározó alakja volt, nemcsak zenészként szerzett Magyarországon és világszerte hírnevet, hanem oktatott a Zeneakadémián és számos publikációja, több könyve is megjelent.
A Zeneakadémián tanára volt mások mellett Weiner Leó és Szőnyi Erzsébet is. Harmadéves hallgatóként már az Állami Hangversenyzenekarban hegedült (az együttesnek 1984-ig tagja maradt), és Tátrai Vilmos hívására a Magyar Kamarazenekarban is játszott.
Három főiskolai társával 1957-ben alapította meg a Komlós (1963-tól Bartók) vonósnégyest, amelyben negyed századig muzsikált második hegedűsként. A kvartett első jelentős nemzetközi sikerét 1964-ben aratta, amikor a liege-i nemzetközi versenyen első díjat nyert. Az együttes később számos kiemelkedő nemzetközi fesztiválon vett részt. Devich Sándor 1983 és 1992 között a Budapesti Fesztiválzenekar szólamvezetője volt, 1981 óta a Zeneakadémián tanított kamarazenét és vonósnégyest, de rektorhelyettesként és a kamarazene tanszék vezetőjeként is tevékenykedett. A világ számos országában tartott mesterkurzust. Elismerései között van a kiváló művész cím, a Kossuth-díj, a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje is.

Forrás: MTI
21 січня 2016  |  gyászhír