„A tavasz ünnepe"

A 35. Budapesti Tavaszi Fesztivál április 10. és 26. között 43 helyszínen több mint 170 programmal várja az érdeklődőket. A klasszikus nagyzenekari és kamarazenei koncertek mellett idén is számos opera-, jazz-, világzenei, crossover, tánc- és színházi produkció, képzőművészeti és szabadtéri program közül válogathatnak a látogatók. 
„A tavasz ünnepeként" is emlegetett programsorozat Müpában rendezett beharangozó sajtótájékoztatóján Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán területért felelős főpolgármester-helyettes kiemelte a kormány és a főváros együttműködésének fontosságát, mely nélkül a minőségi kultúra támogatása nem valósulhatott volna meg az elvárt színvonalon. Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója, a Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) Operatív Testületének elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a tavaly megújult struktúrában megvalósított fesztivál a Müpa, a BFTK és a Magyar Turizmus Zrt. koordinálásában idén is sokszínű programkavalkáddal várja a látogatókat. Mint elmondta külön hangsúlyt helyeztek azokra a programokra, amelyek Liszt Ferenc munkásságára, illetve a zeneszerző korunkra gyakorolt hatására mutatnak rá. Bán Teodóra, a BTF operatív testületének tagja kiemelte, hogy 2015-ben, a korábbi hagyományoknak megfelelően, a legjobb magyar előadók mellett világsztárok lépnek fel, illetve számos világpremiert, magyarországi bemutatót, koprodukciós előadást és színházi bemutatót is tartanak.
Több tucat helyszínen zajlanak majd az események: a Müpa, a Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház mellett a Zeneakadémia, a Budapest Music Center, a Bálna Budapest, a Pesti Vigadó, A38 Hajó, a Nemzeti Színház, valamint fővárosi színházak és múzeumok is kiemelt programhelyszínek lesznek.
Idén is világsztárokat lát vendégül az eseménysorozat, itt lesz többek között Gyenyisz Macujev, David Sanborn, Elīna Garanča, a Bayerisches Staatsorchester Kirill Petrenkóval, Vladimir Ashkenazy és a Philharmonia Orchestra, Sinéad O'Connor, Bertrand de Billy, az Orpheus Chamber Orchestra, Ana Moura, Dhafer Youssef, Nishat Khan, Little Boots, Arve Henriksen, Kevin Mahogany és a Gershwin Piano Quartet. A világhírű külföldi művészek mellett a hazai zenei élet kiválóságai is fellépnek: a Nemzeti Filharmonikusok, Ránki Dezső, Fassang László, a Vashegyi György vezette Orfeo Zenekar, Dresch Mihály, Bognár Szilvia, Herczku Ágnes és Szalóki Ágnes, Balogh Kálmán és Lukács Miklós.
Különleges produkciók és bemutatók szerepelnek a fesztivál idei repertoárján: J. A. Hasse: Siroe, Perzsia királya című műve Max Emanuel Cencic és Júlia Lezsnyeva főszereplésével; a kontinensen először lesz látható az Alice Csodaországban című kamaradarab; Farkas Ferenc Csínom Palkója a Budapesti Operettszínházban; Novák Ferenc legendás Magyar Menyegzőjének 25 év után felújított változata; a világ egyik vezető kortárs táncegyüttese, az NDT, napjaink ünnepelt koreográfusának, Wayne McGregornak, és Frenák Pál Társulatának legújabb alkotásai. 
A fesztivál kiemelt figyelmet szentel az egyetemes zenetörténelem egyik legmeghatározóbb magyar alakjának, Liszt Ferencnek. Paolo Miccichè DanteXperience című előadása a 750 éve született Dante Alighieri Isteni színjátékának és Liszt monumentális Dante-szimfóniájának különleges összeházasítása egy egyedülálló crossover produkcióban. A Liszt-díjjal frissen kitüntetett zongoratehetség, Balázs János példaképe, Cziffra György Liszt-átirataira fókuszálva állította össze koncertprogramját. A fesztivál Liszt kortársa és barátja, Mosonyi Mihály, valamint a 100 éve elhunyt Goldmark Károly munkássága előtt is tiszteleg.
A magyar zeneszerzők mellett az olasz kultúra és az olasz művészek is fókuszba kerülnek. A dalszínházak ünnepelt Verdi-baritonja, Leo Nucci egy Verdi-áriaesttel érkezik, míg honfitársa, Mario Brunello Haydn művei mellett egy különleges csemegét, Nino Rota gordonkára írt darabját is műsorra tűzi. A világ legrégebbi működő operaháza, a nápolyi Teatro di San Carlo Verdi művével, a Luisa Millerrel készül a magyar közönségnek, a Magyar Állami Operaház pedig az olasz komponista klasszikusát, az Aidát bújtatja új köntösbe az Erkel Színházban.
A zenei programok mellett számos kiállítás várja a látogatókat. Az Oscar-díjas magyar operatőr, Zsigmond Vilmos fotóiból válogatva tiszteleg az idén 85. születésnapját ünneplő alkotó életműve előtt a Ludwig Múzeum. A Magyar Nemzeti Galéria és a Néprajzi Múzeum fesztiválon nyíló tárlatai Erdély kulturális hagyatékát mutatják be, míg a Mátyás-templom és a Budapesti Történeti Múzeum közös kiállítása a nagy múltra visszatekintő egyházi műemlék történelmébe ad betekintést.
A tavalyi nagy sikert követően idén ismét sor kerül a Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozóra (MITEM) a BTF társrendezvényeként. A 2015-ös fesztiválon 13 ország társulatai mutatkoznak be a Nemzeti Színházban a magyar közönségnek. 
A fesztivál szinte az egész várost belakja: a legváratlanabb helyeken bukkannak fel zenészek, táncosok performanszokkal, amelyeknek akár a járókelők is részévé válhatnak, akárcsak a Fesztiválnyitó Promenádnak. A fesztivál idején ezúttal is különleges installációk lepik majd el a magyar fővárost, és ismét felépül a tavalyi eseménysorozat egyik legfelkapottabb látványossága, az óriás betűkből kirakott Budapest-felirat is a Hősök terén.
A szervezők fontos célja, hogy Budapestet bel- és külföldön egyaránt a kiemelt kulturális turisztikai célpontok sorába helyezze, így a fesztivál nemzetközi pozicionálásban és külföldi kommunikációjában a Magyar Turizmus Zrt. is közreműködik.
A fesztivál programjairól és a jegyvásárlási lehetőségekről részletesen tájékozódhat a www.btf.hu honlapon. A Pesti Vigadó idevonatkozó programjairól bővebben tájékozódhat itt.
24 березня 2015  |  budapesti tavaszi fesztivál