Emberarcú péntek esték
„Örülj, vigadj, tisztaságban kivirágzott anyaság!" címmel, a magyarok Mária-tiszteletéről tartott előadást a mátészalkai Szent József plébániatemplomban Harangozó Imre néprajzkutató, az MMA levelező tagja. Az eseményről a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye sajtóirodája számolt be.
Folkról folkra: Sárköz kincsei
Programról programra szeretnének közösséget építeni
Az MMA Népművészeti Tagozatának programsorozatának első alkalmán könyv- és viseletbemutató mellett kiállításra is várták a közönséget. Szerényi Béla népzenész, hangszerkészítő, az MMA rendes tagja elmondta, hogy a programsorozat célja azt megmutatni, hogy a Kárpát-medence gazdagságának érdekességeit bemutassák, arra irányítva a figyelmet, ami annak népművészeti örökségéből él és továbbadható.
A kékfestő
Megnyílt a Kovács család 200 éves munkásságát bemutató tárlat
A Pesti Vigadóban, a Magyar Művészeti Akadémia székházában április 28-ig látogatható Kovács Miklós tiszakécskei kékfestő mester életmű-kiállítása. A tárlat a 96 éves nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja munkásságát a kezdetektől napjainkig mutatja be a családi hagyományt megalapozó kecskeméti dédapától a legfiatalabb generációig.
Ismét lehet pályázni az MMA hároméves ösztöndíjára
Hetedik alkalommal lehet jelentkezni a programba
Április 2-ig lehet pályázni a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) hároméves ösztöndíjprogramjára, amelynek szakmai lebonyolítója az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMA MMKI).
Tülökre karcolt legendák
Beszélgetés Gosztonyi Zoltán aranykoszorús faragómesterrel
A magyar népművészet mestere, az MMA levelező tagja úgy gondolja, jól döntött, amikor a faragást választotta hivatásául, mert Somogy megyében, ahol él, minden adott volt ehhez. Járhatott népművészeti táborba, tanulhatott a somogyi pásztoroktól, köztük is a legjelesebb mesterektől. Égető szükségét érzi viszont annak, hogy a népi iparművészetet is egyetemi szinten oktassák Magyarországon.
A népi kultúra a jövő is
A Csáky-Dessewffy-palotában mutatkoznak be a gömöri kézművesek
A Gömöri Kézművesek Társulása alkotásait bemutató népművészeti kiállítás nyílt Kassán, a Magyarország főkonzulátusának helyet adó Csáky-Dessewffy-palotában. A tárlatot Kékedi László, az MMA Népművészeti Tagozatának vezetője nyitotta meg.