Hosszú az út a képzelettől az anyagig

A Prima Primissima díjas Petrás Máriáról szóló portréfilmben a népdalénekes, keramikus a csángó falvak népi kultúrája iránti elköteleződéséről beszél.
Petrás Mária, a Magyar Művészeti Akadémia tagja. Kisfilmünkben pomázi otthonában vall arról, miként öltenek testet szülőföldje csángó falvainak imái és énekei biblikus témájú szobraiban és domborműveiben. Mint elmondja, hálás az Istennek, mert azokban a napokban született, amikor még néhány szikra felvillant a letűnőfélben lévő csángó kultúrából. Bármibe kezd, természetes, hogy a csángó szellemiség tükröződik benne, amelynek lényege a hite és ragaszkodása a felsőbbrendű dolgokhoz. Számára a csángó létszemlélet szinte tökéletes, mert egészen kivételes az, ahogyan a csángók képesek együtt látni mindent. Beszél arról is, hogy mostanság a kerámia mellett foglalkoztatja a szövés, a varrás, és a fonás kombinációja, noha tudja, hogy így nehezebben fejezhető ki a mondanivalója, mint amikor énekel. Mesél a Muzsikás együttesel közös dél-koreai szereplésükről, valamint legutóbbi kiállításáról, mely jelenleg Pomázon tekinthető meg a művelődési házban.

4 лютого 2014