Sii-oglu Adigzsi tuva kám (Möngün tajga, Tuvai Köztársaság, Dél-Szibéria, Oroszországi Föderáció)

Adigzsi, a tűz sámánja – Kanalas Éva dokumentumfilmje

Április 14-én vasárnap 11 órakor az Uránia Nemzeti Filmszínházban ismét vetítik a Tuvai Köztársaságból származó Sii-oglu Adigzsi Csajákcsi-Kám sámánról készült dokumentum­filmet, melynek tavaly áprilisban volt nagy sikerű premierje szintén az Urániában. A film rendezője Kanalas Éva énekművész, MMA-ösztöndíjas rendező, aki a moldvai csángó magyarok és a Dél-Szibériában élő őslakos tuva népcsoport körében végez etnográfiai gyűjtéseket. Filmjének elkészültét a Nemzeti Kulturális Alap támogatta, az utómunká­la­tok­hoz pedig már a Magyar Művészeti Akadémia is hozzájárult. A közönség­talál­kozóval egybekötött vetítés apropója a film orosz nyelvű változatának közelgő kizili premierje, különlegessége pedig, hogy most maga a sámán is részt vesz a bemutatón.

Kanalas Éva a Magyar Művészeti Akadémia alkotó- és előadóművészeti ösztöndíjprogramjának ösztöndíjasa. Pályázatának címe: „Énekkultúra és archaikus hagyományok a Kárpát-medencétől a Belső-ázsiai Tuva Köztársaságig". A tuva sámánhagyomány egyedüli a témában. Magyarországon két ember van még, aki beható ismeretekkel rendelkezik a sámánok élő hagyományairól, de Kanalas Éva nemcsak kívülről szemlélte ezt, mint egy kutató, etnográfus, aki meglátogat esetenként egy buddhista kolostort és leírja tapasztalatait, hanem többször is hónapokat töltött a közösségben, annak rejtett, elzárt világában. A Kőrösi Csoma Sándor nyomdokaiban járó énekest, a páratlan etnográfiai munkát teljesítő Kanalas Évát egy időközben már elhunyt akadémikushoz, Normantas Pauliushoz lehet hasonlítani. Ő szintén teljes belevetettséggel dolgozott és tárta fel előttünk fotóművészetének köszönhetően a legtöbb ember számára ismeretlen, bejárhatatlan és csak a kalandregényekből, vagy történelemből ismert szibériai tájakat. Beszélgetésünk apropója a film újravetítése az Urániában, mely főpróbának tekinthető a kizili bemutató előtt. Az orosz fordítás mellé még az angol nyelvű fordítás is tervbe van véve a jövőben. Adigzsi sámán arcán tükörsima kedély, mozdulatai kimért íveket írnak le, csendben ül, a kérdésekre szűkszavúan válaszol. „Naldzsorpa", ahogy mondanák a tibetiek, „olyan ember, aki elérte a tökéletes lelki nyugalmat", noha sem a buddhizmussal, sem más keleti vallással, életfilozófiával nem állnak szoros kapcsolatban a tuva sámánok, ugyanakkor a „perennial wisdom" (örökérvényű bölcsesség) spirituális gyökerei ugyanoda hatolnak vissza: lényének, rendeltetésének ősforrásába.

– MMA-ösztöndíjas. Milyen programmal készült pontosan?

– Ösztöndíj programom elég átfogó. Alapvetően én énekes, énekművész vagyok. Emellett folyamatosan gyűjtök a moldvai magyar csángók körében és Dél-Szibériában. Különféle helyzetekben énekelek, nem kizárólag hivatalos meghívásra. Dalaimmal spontán helyzeteket teremtek. Pl. egyszer Csíksomlyón elkezdtem éjszaka archaikus imákat énekelni, felelevenítve ezzel a vallási liturgiából ma már hiányzó népi vallásosság hagyományait.

– Nyolcszor járt a Tuvai Köztársaságban az évek alatt. A film ötlete mikor merült fel először?

– Amikor elnyertem az ösztöndíjat, már évekkel korábban készen voltak az etnográfiai felvételek, hanganyagok. Körülbelül hét év munkáját jelenti ez pontosan. Az ebből készült film premierje 2018 áprilisában volt az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Mint ösztöndíjas az orosz nyelvű fordítást végeztem el. Az orosz változat premierjének megszervezésében a moszkvai Magyar Kulturális Központ is segítségünkre van, és most már az MMA is. Ennek bemutatóját ez év júniusában szeretnénk Kizilben, Tuvai Köztársaság fővárosában megtartani. Érdekesség, hogy felkértem hivatalos levélben fővédnökségre az oroszországi védelmi minisztert, ugyanis tuvai származású. Sajnos azonban előre eltervezett időbeosztása miatt nem fog ráérni, ezért az oroszországi föderáció védelmi minisztériumának kulturális osztályáról lesz egy tisztségviselő, aki egyengeti a bemutató sorsát.

– Nem lehet könnyű Dél-Szibériában filmet forgatni énekesként.

– Így van. A film elkészítését az NKA támogatta, alkotóként azonban sok önköltséggel járt ez a szenvedélyem. Többször utaztattam Adigzsi sámánt is, hiszen a munkafolyamatnak voltak olyan szakaszai, amit neki ellenőriznie kellett. Rengeteg szertartás munkamenetét fordítottam. Ráadásul énekes vagyok, nem filmrendező. Nem, is mint kutatónak, hanem mint magyar „algish" énekesnek engedték meg felvenni a szertartásokat. Az „algish" jelentése: áldó ének, fohász, a sámán rituális éneke.

– Az éneklés volt tehát az a csatorna, amin keresztül érintkezni tudott a Tuva Köztársasággal. Emiatt fogadták be jól értem?

– Igen ez így van. Ha egyszerű emberként megyek el, semmi esélyem nem lett volna beilleszkedni. Az éneklésem irányultsága rokon Adigzsi népével, ez jelentősen megkönnyítette a befogadásomat, az éneklés, mint kultúraközvetítő kapocs jó lehetőséget biztosított nekem a munka elvégzéséhez.

– Tulajdonképpen Kőrösi Csoma Sándor nyomdokaiba lépett. Miért pont Dél-Szibéria?

– Egy-egy felvételből hallottam különféle keleti énekléseket, és kiderült, hogy Dél-Szibériában van egy éneklési technika – a mongol hosszúéneklés, ortindoó, (torokéneklés). Ez engem nagyon érdekelt, hogyan is csinálják ezt pontosan, hogyan képzik azokat a hangokat. A hangi világ, amit én hozok az énekléssel, mint a nagy magyar alföldön született, szabad pusztai lény hasonló lehet ezeken a vidékeken is - gondoltam. Az énekesek itt a tájat és a hegyeket is leírják a hangjukkal. Pl. egyszer, amikor Szibériában lovagoltunk hangokkal jelenítették meg a hegyeket. Ez ugyan mongol éneklés, de Altajba és Tuvába mentem, mert ott volt ismeretségem.

– Hogyan kezdődött pontosan ez az interkulturális hangképző-expedíció? Mit tanult az ott töltött hónapok alatt?

– Először még 1995-ben mentem egy népzenei fesztiválra. Törökök hívtak meg, és együtt énekléssel török szemszögből elevenítettük fel az őshazát. Akkor azon az úton nagyon sok ázsiai csoporttal találkoztam (kazahokkal, altajiakkal, üzbégekkel stb.). 1998-ban a szívemben-lelkemben megszerzett tapasztalatokkal megalapítottam az Ojanna Hangszínházat. Ez a hangszínházi világ nagyon erősen magyar gyökerű volt, de már termékeny fúzióval a keleti rokon éneklési technikákkal. Magyar népdalokra improvizálok és különféle hangi elemeket használok. Jön erre egy rituális hangi világ, amiben magyar archaikus imádságokat használok.

– A fellépései már az Ojanna Hangszínház nevében történtek innentől kezdve?

– Jórészt igen. Sokszor visszamentem Oroszországba a hangszínházzal. Voltam pl. Baskíriában, majd 2000-ben meghívtak a Komi-köztársaságba – ez finnugor terület. Ide már az általam képviselt magyar táltos hagyományt vittem, a rituális színházi világot. Innentől kezdve folyamatos meghívásokra utazok be az Oroszországi Föderáció államaiba és éneklem a megszerzett és elsajátított hangokat a magyar népdalkincs megszólaltatásán keresztül.

– Mit kell tudni a Tuvai Köztársaságról?

– Nagyon nagy területeken nomád állattartó népek élnek ott. Nagyon sokáig jurtában éltek. Adigzsi is jurtában született. Vándorolnak téli, tavaszi, nyári szállásokra. Amikor Oroszországgal egyesültek, akkor elkezdték őket a „civilizált életre tanítani". Természetesen a civilizáció itt nem feltétlenül pozitív kicsengésű. Ez nagyon nehéz helyzetet teremtett Tuvában a hetvenes évekre.

– Tapasztalatait, élményeit le lehet fordítani olyan nyelvre, amit mindenki ért? Képes lesz erre a filmje?

– A film közönsége jórészt érdeklődő és értő emberekből kerül ki. Amit mi Adigzsivel el akarunk mondani az ő kultúrájáról, az nem egy gyors siker. Nem lehet egy rövid prózai filmben bemutatni egy komplett sámánhagyomány ma élő hatásmechanizmusait. Rengeteg időre, áldozatkészségre volt és még van is szükség. Sokan mondják, hogy adjam be a filmet fesztiválokra. Fogalmam sincs hogyan működik ez, a felvételek eredeti rendeltetése ugyanis nem ez. Nem a filmes szakmába akartam ezzel betörni, hiszen alapvetően énekes vagyok. „Ősi hangok Ázsia szívéből" címmel ugyan készítettem már hasonló témában filmet, most azonban nem készültem filmfelvételre, a helyzet hozta, hogy rögzíthettem az anyagokat, dokumentálás végett. Az alkotást a sámán szertartásait figyelembe véve, az ő szabályai alapján, vele folyamatosan egyeztetve készítettem el.

 
Kérdéseinket a sámánhoz Kanalas Éva tolmácsolásával tettük fel. A válaszokat Éva mondja, a sámán szűken válaszol.
 

– Milyen érzés egy nagyvárosban lenni?

– Annyira más itt a közeg, hogy nem könnyű neki itt. Városban él, de kisebb város, és rögtön ott a természet. A modern nagyvárosi élet mindennapjai teljesen idegenek tőle. Egyedül nem tud csinálni semmit, kell egy feladat, tisztítószertartás vagy valami, ami lefoglalja. Tanítgattam az ábécére, a latin betűkre. Ennek ellenére jól érzi itt magát. Nagyon hiányzik neki pl. a tuvai leves. Sima vízben tésztával megfőzik a birkahúst, minimális fűszerezéssel. Nálunk ilyen nincsen. Ezért főztem neki sonkát tésztával. Ez a „sonkalé leves" aranyat ért számára. Megszoktam egyébként magamat kérdezni, vajon jót tettem-e neki azzal, hogy elhoztam Magyarországra? Egyrészt az ottani sámánok elkezdtek rá irigykedni, hogy ő utazhat. Másrészt nem adtak már neki munkát irigységből. Ez a megélhetését is veszélyezteti.

– Adigzsi egy sámánközpontban dolgozik. Olyan ez, mint egy kolostor, vagy egy indiai ashram? Hogy néz ki egy ilyen?

– Nem teljesen olyan. Jelen esetben van egy fából épített több helyiségből álló ház, ahol a sámánok dolgoznak, ki van írva rá: „Medve Védőszelleme Sámánközpont". Van egy kasszás hölgy, aki felveszi a rendeléseket. A legkülönfélébb szertartásokat lehet itt igénybe venni, háztisztítási, családi szertartások, őszi sárguló levelek tiszteletére, tavaszi zöldülő levelek tiszteletére „Szarig bürü, nogan bürü" megtartott szertartások, halottbúcsúztató rituálék – ezek a leggyakoribbak amúgy. Ilyenkor pl. azért imádkoznak, hogy minél hamarabb emberként tudjon újraszületni az elhunyt. Minden családnak van egy szent helye, egy szent forrása, fája. Oda kimennek tavasszal és áldozati szertartást kérnek a család számára a sámánfánál. Levágnak egy birkát, a sámán elvégzi a rituálét.

– A sámánokra jellemző testi defektusok megtalálhatóak a tuva sámánoknál is?

– Adigzsi esetében a nézése volt az, ami rögtön felismerhetővé tette a sámánjegyeit külsőjében-belsőjében egyaránt. A családja idősebb tagjai rögtön tudták, hogy sámán lesz belőle. Náluk ez nem megy kivételszámba. Tizenegy testvéréből hatan lettek sámánok. Egyik lánytestvére lett a világ egyik leghíresebb sámán nője.

– Adigzsi a sokféle „sámán kaszt" között milyen sámánnak tekinthető?

– Apukája tűzevő sámán volt. Ő is az lett. Kint hallottam a gyűjtések során, hogy a legerősebbek a tűzevő sámánok. Tüzet esznek bizonyos szertartások alatt. Sokáig nem tudtam ezt róla egyébként, de amikor először eljött velem Magyarországra, a legelső szertartásánál egyszer csak azt láttuk, hogy a parazsat igazgatja a kezével, majd beteszi a szájába. Közben pedig dobolt. Háromszor evett az izzó parázsból, mint a népmeséinkben a girhes táltos ló. Kérdeztem, miért nem mondta korábban ezt nekem? Azért, mert a többi sámán nem tudhat erről, ugyanis félnek a tűzevő sámánoktól – felelte.

– A transzállapot elérése itt is megtörténik?

– Adigzsinél van egy alaphangulat, amiben folyamatosan van. Nem úgy történik nála a transzállapot elérése, hogy magából kikelve vergődik a földön, ahogy ezt sokszor elképzelik. Éber állapotban marad végig. Pl. amikor a halotti szertartásokra meghívja a halott lelkét, és leég a tűz, akkor kezdődik el a halott lelkével történő beszélgetés az élő rokonok és a halott lelke között – ő a közvetítő. A parazsat nézi. A tűz pattogásából, a sercegéséből, a hangvibrációból olvassa ki az üzenetet. Szemtanúja voltam az eljárás hatásosságának, amikor egy ilyen beszélgetés során a család által nem ismert történések szálai varródtak el Adigzsi közvetítésével.

– A huichol indiánok sámánjai szent peyote kaktuszt használnak, hogy elérjék a látomásos állapotot. A tuva sámánok is használnak kábítószereket?

– A tuva sámánok nem élnek kábítószerekkel. Ugyanakkor a nép régebben használta a csaspant-hasist, de Dél-Szibériában mínusz 50 fok alá süllyedhet a levegő, ezt vegyük figyelembe. Alkoholt régen egyáltalán nem fogyasztottak.

– Sok helyen a sámánábrázolásokon a sámán csontvázként van illusztrálva, vagy koponyaként, mivel ő „halott ember" – csak így képes, (halottként) utazni más világokba. Adigzsi is „halott ember"?

– Tuvául a sámán kám. A csajákcsi kám szellem ember. Születésétől fogva elrendeltetett égi eredetű tudás birtokában lévő ember a csajákcsi egészen pontosan. Átruházott, ősöktől eredő szakrális tudást hordoz.

„Az improvizáció szőttes világa és a magyar hagyományban rejtőzködő ősi világkép megnyitja előttem azt a hangi világot, amelyben énekeimmel virágoztatom e magyar gyöngyszemeket." ~ Kanalas Éva

Kanalas Éva énekművész, az Ojanna Hangszínház alapítója. A hagyományos népdaléneklésen túl azt kereste, miként tör fel a hang a lélekből, és aztán hogyan születik meg a magyar népdal. Erdélyi, moldvai gyűjtőútjain először az archaikus, majd a szöveg nélküli dallamokat, technikákat kutatta. Dél-szibériai, belső-ázsiai gyűjtőútjain megismerte, elsajátította, filmre rögzítette az őslakos népek szertartásait, egyedülálló énekkultúráját, feltárta annak a magyar archaikus hagyományokkal rokon elemeit. A Nemzeti Színház „Isten ostora" című előadásában a sztyeppei kultúra hangi világát, hazánkban egyedülálló szakrális énekművészetet szólaltat meg. Az Adigzsi, a tuva sámán című dokumentumfilm rendezője. Dél-szibériai kutatásait, a film elkészítését az NKA támogatásával végezte. A film rövid szinopszisa és előzetese a linkre kattintva elérhető.