Lelkendezések és siránkozások

2020. február 13-tól március 22-ig látogatható Eszik Alajos „Lelkendezések és siránkozások" címmel megrendezett kiállítása a Pesti Vigadóban. A Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti Tagozatának szervezésében létrejött tárlat az 1953-ban született művész munkásságába ad részletes bepillantást. Középpontjában a test beszédei, az emberi figura, a figura mozgásai, az emberi méltóság áll: „Az emberi méltóság problémája izgat. Az emberi méltóság törékeny kis valami, ahhoz képest, hogy milyen böhöm nagy erők fenekednek rá" – mondja a képzőművész. A válogatott anyag az ellentétek körül csoportosul, hiszen „a teremtett világon csak lelkendezni, azon pedig, hogy mit művelünk ezzel a világgal és ebben a világban, nos, azon csak siránkozni lehet".
14 лютого 2020

A művészet rétegződései

Olasz és magyar képzőművészek munkáinak tárlata
 
Olasz és magyar képzőművészek alkotásaiból nyílt kiállítás A művészet rétegződései címmel augusztus 9-én a Pesti Vigadóban. A tárlat egy 2015-ös genovai magyar bemutatkozás „viszonzása". Az akkori kiállítás a genovai Art Commission egyesület rendezésében A művészet égtájai: MagyarországOlaszország címmel nyílt meg a Dózse-palotában.

11 серпня 2017

„Tájtükrök"

Gerzson Pál festőművész válogatott életmű-kiállítása a Vigadó Galériában

Már csak a hónap végéig nézhetők meg az MMA székházában, a Pesti Vigadóban Gerzson Pál (1931–2008) izgalmas festményei. Színek és formák, színharmóniák és valőrök, elevenné váló képzenei ritmusok, konkrétabb és elvontabb látványok nyoma közvetíti a Domanovszky Endre, Hincz Gyula, Kmetty János tanítványából mesterré lett művésztanár személyes kozmoszát, alkotóvilágát, aki tájélményeit, alkalmi impresszióit mértani alakzatokba, gyakran kubisztikus képépítményekbe transzponálta. A valóságtól, a természet hű megjelenítésétől néha messze eltávolodni látszik, hogy más, absztrahált formáját mutassa fel ugyanannak: a természet számára talán igazabb arcának.

20 липня 2017

Búcsú Szabados Árpádtól

A júniusban elhunyt Szabados Árpád Munkácsy Mihály-díjas festő- és grafikusművész, érdemes művészt, a Magyar Művészeti Akadémia néhai tagját búcsúztatták családja és barátai, tanítványai 2017. július 11-én a Magyar Nemzeti Galéria épületében. Alább Orosz István grafikusművész, író személyes hangú emlékező beszédét közöljük.

12 липня 2017

Elhunyt Molnár Kálmán grafikusművész

Elhunyt Molnár Kálmán Munkácsy Mihály-díjas grafikusművész, érdemes művész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem professor emeritusa, a Magyar Művészeti Akadémia köztestületi tagja. Temetése 2017. július 14-én délelőtt 11 órakor lesz a Farkasréti temetőben.

5 липня 2017

Szellemi egzisztenciák: egy nyugati, s egy keleti

Kulinyi István és Szőcs Miklós Tui tárlata

Kulinyi István grafikus és festőművész, dizájner, valamint Szőcs Miklós Tui szobrászművész – mindketten az MMA tagjai: egy nyugati, s egy keleti – közös tárlata a budapest-belvárosi Szép Három Galéria kiállítótermeiben két, más-más értelemben „kísérletező" kedvű-természetű alkotó életművére nyújt rátekintést. Míg Kulinyit inkább a képalkotó lehetőségek sokszerűsége vonzza, Szőcs Miklós Tuit egy anyagában és tematikájában egyaránt behatároltabb műalkotói eljárás.

26 червня 2017