Pesti Vigadó
Vigadó Galéria, Alsó szint
2016. január 14. február 14.

Az MMA Képzőművészeti Tagozatának díjazottjai

Kamaratárlat a Vigadó Galériában

A Vigadóban január 14-én megnyílt kamaratárlat a 20142015. évben az MMA Képzőművészeti Tagozata Művészeti ösztöndíjában részesített Baksai József és Kótai Tamás képzőművészek, Éltes Barna és Szabó Ábel Fiatal művészeti ösztöndíjat elnyert alkotóművészek, valamint Olescher Tamás, az MMA Képzőművészeti Tagozat 2014. évi díjazottja munkáit mutatja be.
A Magyar Művészeti Akadémia feladatának tekinti a hazai alkotóművészek megbecsülését, támogatását és ösztönzését, mind a már számottevő életművel rendelkező középgeneráció, mind a fiatal, pályájuk elején járó tehetségek körében. Ezért minden tagozat évente egy-egy díjat adományoz saját művészeti ága kiemelkedő képviselőjének, és két-két ösztöndíjat a negyven év feletti és alatti művésznemzedék jeles tagjainak.
A Képzőművészeti Tagozat ily módon létrejött kiállítása ezeknek az alkotóknak néhány munkáját mutatja meg a közönségnek, nem tematikusan rendezve, csupán felvillantva egy-két, a művészekre leginkább jellemző alkotást. A tárlatot Sturcz János művészettörténész, a kiállítás kurátora nyitotta meg.

A kamarakiállítás 2016. január 14. és február 14. között tekinthető meg a Pesti Vigadóban (Bp. V., Vigadó tér 2.), a Galéria alagsori (alsó szinti) kiállítóterében. A látogatás díjmentes.
15 січня 2016  |  kiállítás