Fehér Anikó

Életet az énekbe

Tudományos konferencia Bárdos Lajos tiszteletére
 
Bárdos Lajos, a XX. század jelentős zeneszerzője, a zeneelmélet és a zenetudomány meghatározó személyisége 120 évvel ezelőtt született. Az évforduló alkalmából a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete tudományos konferenciát rendezett szeptember 18-án a Pesti Vigadóban. Bárdos Lajost, aki számos zenei szakterület mestere volt, szível-lélekkel dolgozó, másokat is magával ragadó karizmatikus tanárként ismerték. Az ülésszak kitűzött célja volt megidézni azt a szellemiséget, amely a sokoldalú, alkotó művészt jellemezte, hiszen megalapozott, több oldalról is alátámasztott okfejtései még mindig nincsenek maradéktalanul a diákok és a tanárok előtt.
Az egybegyűlteket Kocsis Miklós, a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének igazgatója köszöntötte. Külön köszöntötte Bárdos Lajos gyermekeit Bárdos Ágotát, Bárdos Beátát és Bárdos Imrét, akik személyesen is megtisztelték jelenlétükkel a konferenciát. Beszédében kihangsúlyozta Bárdos Lajos rendkívül sokszínű személyiségét, akinek tevékenysége érdemes lenne arra, hogy kiemeltebb helyet foglaljon el a magyar művelődés történetében és a köztudatban.
Első előadóként Brückner Huba professor emeritust, a Fulbright Comission alapító igazgatóját hallgathatták meg a jelenlévők, aki Bárdos Lajos életét és munkásságát foglalta össze, rávilágítva ezzel személyes kapcsolatára a zeneszerzővel. Elmondása szerint Bárdos Lajos a 101 magyar népdal gyűjtemény kiadásával nem csak a cserkészek körében, de az egész magyar ének- és zeneoktatás terén megalapozta a népdalkultúra terjedését.
B. Horváth Andrea zenepedagógus, a Kodály Kórus karnagya előadásának címében Kodály Zoltánt idézte: „Az ének szebbé teszi az életet, az éneklők másokét is." Véleménye szerint ez a gondolat az, amellyel leginkább érzékeltethetjük Bárdos Lajos zenei munkásságának lényegét, akinek kora ifjúságától a mindennapok részét képezte az éneklés, az éneklő közösségek megteremtése. Az előadó bemutatta az ennek jegyében megalakult Magyar Kórus Lap- és Zeneműkiadót, az Énekszó folyóiratot, valamint az Éneklő Ifjúság zenei mozgalmat, amely a mai napig is él.
Döbrössy János, az ELTE Tanító- és Óvóképző Karának tanszékvezető egyetemi docense a Bárdos Lajos és testvére, Deák-Bárdos György élete és munkássága között vonható párhuzamokat vizsgálta. Mint azt hangsúlyozta, zeneszerzői és karnagyi pályájukon is sok hasonlóságot találhatunk, de legfőbb közös jellemzőjük közvetlenül és közvetve az éneklésbe vitt élet. Előadásából kiderült, hogy mindketten olyan élettel és értékes zenével töltötték meg óráikat a legalsótól a legfelsőbb szintig, amely önmagában is felkeltette a diákok érdeklődését.
Kollár Éva, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Budapesti Monteverdi Kórus alapító karnagya, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem habilitált tanszékvezető egyetemi tanára felelevenítette Bárdos Lajos 1986-os látogatását a Budapesti Monteverdi Kórus felkészülési próbáján, amikor is az előadó személyesen találkozhatott a zeneszerzővel. Ebben a két órában igaz barátot ismerhetett meg: elmondása szerint a páratlan humorérzékű Bárdos Lajosnak négy varázslatos arca rajzolódott ki, mindenhez volt hozzáfűzni valója, minden pozitívumot észrevett és megdicsért, ezáltal életre szóló tanítást, élményt kaphattak tőle. Gondolatait, tanácsait máig őrzik, és boldogan adják tovább azokat a jövő énekeseinek és karvezetőinek. Az előadást a kóruspróbán készült eredeti hangfelvételek tették érzékletessé.
Fehér Anikó népzenekutató, karnagy, a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa beszédében azt vizsgálta, hogyan juthatunk el a klasszikus zenétől a népzene műfajáig. Mindenekelőtt Kodály Zoltán gondolatát idézte, aki szerint „a népdalhoz a legrövidebb út a zenei műveltségen keresztül vezet". Álláspontja szerint ez a mondat alapvetően meghatározhatja a magyar népzeneelmélet tanításának módszertanát, ugyanis klasszikus zenei kultúra és tudás kell ahhoz, hogy a hallgató várja, kívánja a magyar népdalt, és hajlandó legyen mindent megtudni róla elemezve, énekelve és muzsikálva. Az előadás Bárdos Lajos népzenéhez kapcsolódó írásain, publikációin keresztül vizsgálta meg a két műfaj hasonlóságait.
Sapszon Ferenc karnagy, zeneszerző, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja felszólalásában Bárdos Lajos „példátlan termékenységű" életművének gyökereire igyekezett rávilágítani, valamint arra, hogy melyek azok az emberi alapok, amelyeken személyisége és gazdag életműve felépült. Számba vette a mindenre és mindenkire nyitott zeneszerző életének ajándékait, amelyek máig nagy hatással bírnak, és új vágányra állították a magyar zenei életet. Kihangsúlyozta a zeneszerző életben fontos szereppel bíró cserkésztörvényeket, amelyek közrejátszottak abban, hogy félénk kisgyermekből ezrek énekének irányítójává váljon.
Tardy László kántor, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Budavári Nagyboldogasszony-templom (Mátyás-templom) karnagya elárulta, hogy 1961-ben a Zeneakadémián tanulmányainak megkezdésekor kapta azt a tanácsot, hogy járjon el Bárdos Lajos énekkarába a Mátyás-templomba. Elmondása szerint a zeneszerző a próbákon a műveket új és új megvilágításba helyezve növelte a feszültséget a tanulás néha fárasztó munkájában, így a zenei anyag újjáteremtésének egyik legnagyobb mestereként tarthatjuk számon őt: az általa műsoron tartott műveket az ő előadásában sosem lehetett kétszer egyformán hallani, és az előadást meghatározó pillanatnyi változások mindig az újdonság élményével ajándékozták meg a hallgatókat.
Ordasi Péter karnagy, szolfézs-zeneelmélet tanár, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karának főiskolai docense Bárdos Lajos Mozart és a tengely című cikke nyomán osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel. Kiemelte Bárdos Lajos és Lendvai Ernő kapcsolatának, barátságának nyomait a zenetudományi írásokban, ugyanis Bárdos, felismerve azok jelentőségét, kezdettől kiemelt figyelemmel és szimpátiával kísérte Lendvai Bartók-kutatásait. Az előadó véleménye szerint mindkettőjük emléke előtt tiszteleghetett azzal, hogy felidézte a példatárról felvetett tervüket, és néhány Mozart-példával rámutatott a cikk lényegi mondandójára.
Windhager Ákos művelődéstörténész, a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének tudományos munkatársa eszmetörténeti prezentációjában Bárdos Lajos és Lajtha László szakrális zeneköltészetét vetette össze a pártállam 1949 és 1962 közötti egyház- és vallásellenes irányzataival. Mint azt hangsúlyozta, mindkét gyakorló egyházzenész elemi szinten érezhette a rendszer hatását, ugyanakkor megtalálták a módját annak, hogy ne csak túléljék azt, hanem munkásságukkal másoknak is támaszt nyújtsanak. A két szerző miséi kapcsán éppúgy feltárult a magyar szakrális zenei hagyomány megszakítottsága, mint a korszak tragikus felhangú eszmetörténete.
23 вересня 2019  |  emlékkonferencia kollár éva pesti vigadó sapszon ferenc tardy lászló bárdos lajos