Díszoklevelet kapott az MMA a Helyi Televíziók Országos Egyesülete jubileumi ülésén

Harmincéves ünnepi ülését tartotta a Helyi Televíziók Országos Egyesülete (HTOE) 2019. szeptember 25-én a Pesti Vigadóban, ahol Lovass Tibor elnök a közös munka elismeréseként díszoklevelet adott át Kucsera Tamás Gergelynek, az MMA főtitkárának. A Magyar Művészeti Akadémia és a Helyi Televíziók Országos Egyesülete tavaly kötött stratégiai, együttműködési megállapodást. A jubileumi ülés alkalmából az egybegyűlteket mások mellett köszöntötte Fekete Péter, az Emmi kultúráért felelős államtitkára, Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, Hende Csaba, az Országgyűlés alelnöke és Halász János országgyűlési képviselő. 
Az MMA székházában tartott közgyűlésen Kucsera Tamás Gergely főtitkár házigazdaként és együttműködő partner szervezet nevében egyaránt köszöntötte a jelenlévőket. Beszédében külön kiemelte, hogy a HTOE harminc évvel ezelőtt civil összefogásként látott el országos koordinációt, amely a helyi televíziók működését támogatta. Értéket teremtve és megőrizve, segítette ezáltal a gazdasági, társadalmi, politikai átalakulás folyamatait Magyarországon. Ilyen módon a HTOE tevékenysége számos ponton hasonlított a Makovecz Imre, az MMA alapító örökös elnöke, örökös tiszteleti elnöke által létrehozott társadalmi egyesület működéséhez. A HTOE és az MMA együttműködése emiatt is természetes.
A hivatalos rész lezárulta után Kucsera Tamás Gergely pohárköszöntőjében megemlékezett a Magyar Televízió rendszerváltoztatás utáni első elnökéről, Nemeskürty Istvánról, az MMA néhai tagjáról, a napokban elhunyt Sára Sándor operatőr, filmrendezőről, a Duna TV alapító elnökéről, az MMA néhai tagjáról és Kováts Flóriánról, az MMA örökös tiszteleti főtitkáráról, a Zalaegerszeg Tv egyik alapítójáról.
A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) és a Helyi Televíziók Országos Egyesülete (HTOE) 2018. május 16-án hosszú távú együttműködési megállapodást írt alá a Pesti Vigadóban. A megállapodási szerződést az MMA részéről Vashegyi György elnök és dr. Kucsera Tamás Gergely főtitkár, a HTOE részéről Lovass Tibor elnök látta el kézjegyével.
A Helyi Televíziók Országos Egyesülete vállalt feladata a helyi és körzeti tagtelevíziók, médiaszolgáltatók támogatása, érdekképviselete. A két szervezet képviselői ezért még 2015-ben szakmai koncepciót dolgoztak ki az MMA és a helyi médiumok szervezett együttműködésére, 2018-ban pedig feladataik hatékonyabb ellátása érdekében fűzték szorosabbra együttműködésüket, melynek legfőbb célja a művészeti ágak médiamegjelenési lehetőségének bővítése. A megállapodás kiterjed a helyi médiumokon belül a helyi televíziókat, rádiókat, napi- és hetilapokat, hírportálokat, illetve az ezeket összefogó hírcentrumokra is. Ez a széles felületkínálat garancia arra, hogy minden művészeti ág méltó minőségben és a számára megfelelő célcsoporthoz jusson el.
25 вересня 2019  |  helyi televíziók országos egyesülete díszoklevél