Évadnyitó az Akadémiai Szalonban

A Makovecz Imre (volt Kecske) utcai Akadémiai Szalon őszi évadnyitóján Sipos Mihály és Kardos Mária „muzsikások", valamint Dóka Andrea színművész közreműködésével Kalász Márton költő, írót 85. születésnapja, Temesi Ferenc írót pedig Magyar Érdemrend tisztikereszt polgári tagozat kitüntetése alkalmából köszöntötték. A háznagy Juhász Judit, az MMA szóvivője volt. A két ünnepeltet Borbély László író laudálta. 
Kivételesnek nevezte Kalász Márton anyanyelvhez való viszonyát, akárcsak lírai életművének ívét, mivel a költő tízéves koráig jóformán csak német szót hallott odahaza, aztán első verseit mégiscsak magyarul írta. Kalász évtizedek óta gyűjti a Magyarországon élő németek múltjára vonatkozó dokumentumokat, visszaemlékezéseket, interjúkat. Prózaíróként a bűnösnek bélyegzett németség meghurcolása foglalkoztatja leginkább. Ez ösztönözte két regény, a Téli bárány, illetve a Tizedelőcédulák megírására.  „A bárány egy szeretetre méltó kis jószág, és a Megváltó jelképe – idézte Kalász Márton egyik nyilatkozatát. – A magyarországi németségnek megvan a saját szenvedéstörténete, ez adott ihletet a Téli bárány megírásához."
Temesi Ferencet és új regényét a 49/49-et méltatva  Borbély elmondta „prózájának egyik titka éppen az, ahogyan nem válik részévé annak, ami ellen egykor lázadt. Ő tényleg megcsinálta azt, amit az általa is oly sokszor felemlegetett rhythm and blues és rock apostolok hirdettek. Ez azonban idegenben nem megy, csakis hazai pályán. Járhat-kelhet Temesi bárhol a világban, Amszterdamban, New Yorkban, Kínában, Budapesten vagy másutt „a középpont igazsága" számára örökké Szeged, vagy ahogyan életművében nevezi Porlód. Lelkében mindörökké ugyanaz a mély érzésű fiatalember, aki Porlód hamujából vétetett."
 
11 вересня 2019  |  kalász márton temesi ferenc sipos mihály juhász judit borbély lászló dóka andrea