2019. június 24. – augusztus 19. – Tündérkertek 10

A tízéves viszáki Tündérkertben és az alig több mint tízéves Kaszás Attila Pajta Színház (KAPSZ) programajánlatával várja vendégeit Szarvas József színművész, az MMA rendes tagja. A programok között szerepel többek között Csernyus Lőrinc építész, az MMA levelező tagja Visszatanulás című kiállítása; vagy Berecz András mesemondó, az MMA rendes tagja előadása is. Fellép a Muzsikás együttes, Petrás Mária népdalénekes, és Szarvas József önálló estjét is láthatják az Őrségbe látogatók. A Cantemus Gyermekkórus, Szabó Dénes karnagy, az MMA rendes tagja vezetésével, koncertsorozatával nem csupán Viszákon köszönti a Tündérkerteket.

2019. június 19–23. – 14. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál

Ismét bemutatják és vendégül látják a magyar és a nemzetközi animáció színe-javát a hazai és az európai animációs filmek kétévente megrendezett ünnepén, Kecskeméten. A Magyar Művészeti Akadémia ezúttal is kiemelt támogató.

2019. június 18. – Nagy László emlékkiállítása Szmoljanban

A szmoljani Nagy László Emlékház Ki viszi át a szerelmet. Hommage à Nagy László című állandó kiállításának ünnepélyes megnyitója. A tárlatot a Bolgár Köztársaság kulturális minisztere, Boil Banov, az esemény védnöke nyitja meg. Az emlékház felújításának és a kiállítás létrejöttének egyik támogatója a Magyar Művészeti Akadémia. Az MMA részéről beszédet mond Mezey Katalin, az Irodalmi Tagozat vezetője.

2019. június 17–22. – Tizenötödik Magyar Táncfesztivál Győrben

Immáron 15. alkalommal rendezi meg a Győri Balett a magyar hivatásos táncegyüttesek legnagyobb országos seregszemléjét: a Magyar Táncfesztivált. A rendezvény keretében június 21-én tartják a Magyar Művészeti Akadémia Napját. A fesztivál támogatója a Magyar Művészeti Akadémia.

2019. június 15. | 18.00 – Emlékkoncert a Hymnus születésének 175. évfordulójára

Az Erkel Ferenc Társaság és a Budapesti Filharmóniai Társaság emlékkoncertje a Hymnus születésének 175. évfordulójára. Vezényel Medveczky Ádám karmester, az MMA rendes tagja. Közreműködik Oberfrank Pál színművész, az MMA rendes tagja. A rendezvény támogatója a Magyar Művészeti Akadémia.

Takvim
// ]]>