Nemzet Művésze díjazottak – 2020

A Magyar Művészeti Akadémia kezdeményezésére – 2013-ban – az Országgyűlés a magyar művészeti élet kimagasló teljesítményt nyújtó, elismert képviselőinek személyes megbecsülése, méltó életkörülményeinek biztosítása céljából alapította a Nemzet Művésze díjat, amely a legrangosabb hazai művészeti elismerés, és amelyet 2014-ben ítélt oda első alkalommal a díj Bizottsága. A nemzet művészei egy időben legfeljebb 70-en lehetnek. A díjat minden évben a Magyar Művészeti Akadémia köztestület „születésnapján", november 5-én adják át.
05 Kasım 2020 Perşembe

Elhunyt Varga Imre szobrászművész, a nemzet művésze

Hosszantartó, türelemmel viselt betegség után 2019. december 9-én, életének 97. évében otthonában elhunyt Varga Imre, a nemzet művésze, több magas hazai és külföldi állami kitüntetés birtokosa. Varga Imre a kortárs magyar szobrászművészet iskolateremtő megújítója, a klasszicista-realista eszményt újraértelmező monumentális szoborkompozíciói kultúrtörténeti jelentőségűek. Hazai és külföldi tereken, templomokban, középületekben több száz alkotása látható. Szobrai állnak Belgiumban, Franciaországban, Lengyelországban, Németországban, Norvégiában és Izraelben. Temetése végakaratának megfelelően szülővárosában, Siófokon történik.

10 Aralık 2019 Salı

Prima Primissima lett Ferdinandy György

Tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában megtartott december 6-i gálaesten. Az MMA néhai tagja, Demján Sándor által, a Vállalkozók Országos Szövetségének támogatásával 2003-ban alapított elismerés célja a magyar értelmiség szellemi eredményeinek megőrzése, a hazai tudomány, művészet, kultúra és sport fejlesztésének erősítése egy olyan, hatalomtól és politikától független kitüntető cím adományozásával, amelynek megkérdőjelezhetetlen értéke van a közvélemény szemében. Az OTP Bank immár hét éve tartja fenn a díjat, amelyet egyedülálló társadalmi elfogadottság, figyelem és elismerés övez.

09 Aralık 2019 Pazartesi

Ezüst Ácsceruza díjat kapott Sulyok Miklós

Tizedik alkalommal osztották ki az Ezüst Ácsceruza Díjakat, az egyik díjazott Sulyok Miklós, Németh Lajos-díjas művészettörténész, kurátor, az MMA levelező tagja lett. A díj szélesebb érdeklődésre számot tartó nyomtatott vagy elektronikus sajtóorgánumokban – nem szakmai lapokban, folyóiratokban – megjelent publicisztikai tevékenységért, akár egyetlen cikkért, műsorért is adható, mely hozzájárul a hazai építészeti értékek és a hazai építőiparral kapcsolatos bármely terület eredményeinek népszerűsítéséhez, s egyben képviseli a minőségi újságírást.

07 Aralık 2019 Cumartesi

Képpraxisok – Jankovics Marcell

Jankovics Marcell szerteágazó művészeti tevékeny­sé­gének bemutatására vállalkozik a Műcsarnok kiállítása, fókuszba állítva grafikai-képzőművészeti munkáit. A kiállításon a művész rajzfilmrendezői munkásságát is végigkövethetjük, a Balázs Béla-díjat hozó János vitéztől, az Oscar-nominált Sysyphuson és a cannes-i Arany Pálma-díjas Küzdőkön át az Ember tragédiájáig. A tárlaton nemcsak az animációs filmekből és könyvillusztrációkból ismerős képek eredeti rajzait láthatjuk, hanem a tervként megmaradt filmforgató­köny­ve­ket és figuraterveket is felfedezhetjük. A közeli évfordulóhoz kötődve új, kiemelt válogatásban mutatja be a tárlat Jankovics Marcell Trianon rajzsorozatát és több, eddig kiállításon nem szerepelt tusrajzát is.

05 Aralık 2019 Perşembe
İlk Son
// ]]>