Nemzet Művésze díjazottak – 2020

A Magyar Művészeti Akadémia kezdeményezésére – 2013-ban – az Országgyűlés a magyar művészeti élet kimagasló teljesítményt nyújtó, elismert képviselőinek személyes megbecsülése, méltó életkörülményeinek biztosítása céljából alapította a Nemzet Művésze díjat, amely a legrangosabb hazai művészeti elismerés, és amelyet 2014-ben ítélt oda első alkalommal a díj Bizottsága. A nemzet művészei egy időben legfeljebb 70-en lehetnek. A díjat minden évben a Magyar Művészeti Akadémia köztestület „születésnapján", november 5-én adják át.
05 Kasım 2020 Perşembe

Elhunyt Fekete György, az MMA tiszteletbeli elnöke

Április 15-én elhunyt professor emeritus Fekete György belsőépítész, iparművész, a nemzet művésze, az MMA rendes tagja, a Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli elnöke. Fekete György azok közé tartozott, akik igyekeztek láthatóvá tenni a sokszínű magyar kultúra egyedülálló lelkületét. Több évtizeden átívelő, rendkívül gazdag alkotói életműve mellett aktív kulturális közéleti tevékenységet vállalva dolgozott, valamint a Magyar Művészeti Akadémia elnökeként a hazai kulturális élet gazdagítását szolgálta lelkes elköteleződéssel. Kultúrpolitikusként az Antall-kormány helyettes államtitkáraként létrehozta a Nemzeti Kulturális Alapot, majd 2011-től kiépítette „a magyar kultúra csúcsintézményét", az MMA-t, összhangban azzal, ahogy Makovecz Imre megálmodta. Fekete Györgyöt a Magyar Művészeti Akadémia mély fájdalommal gyászolja és saját halottjának tekinti.



15 Nisan 2020 Çarşamba

Iskoladrámák

Színjátékok, énekek és ünnepek a XVII–XVIII. századi magyarországi iskolakultúrából. A szerző, Medgyesy S. Norbert művelődéstörténész régóta kutatja az iskoladrámák műfaját, történetét. Könyvében együtt vizsgálja a kronoszt, vagyis az emberi időt, a kairosszal, az istenivel. Előbbi összefüggésében adja közre – többek között – Friz András: Szigeti Zrínyi Miklós című drámáját, utóbbiban például a csíksomlyói passiót vagy a karácsonyi játékokat. Megtudhatjuk, milyen iskoladrámák születtek Szent László király alakjáról és milyen műveket írtak gróf Grassalkovich Antalnak vagy az Esterházy-család egyes tagjainak. A könyv tanítói, nevelői szándékán túl jó ismeretterjesztő és egyben szórakoztató olvasmány is. A kötet a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti Tagozatának megbízásából készült, kiadja az MMA Kiadó.

06 Nisan 2020 Pazartesi

„Ragyogó kudarcok" – Melocco Miklós 85 éves

Április 3-án ünnepli 85. születésnapját Melocco Miklós szobrászművész, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia tagja. A szobrász szívesen hivatkozik William Faulknerre: „Az ember tökéletesre törekszik, amire alkatánál fogva képtelen. Én tehát ragyogó kudarcaink alapján rangsorolom magunkat." Pedig életműve monumentális, melyben megtalálható körplasztika és dombormű, emlékmű, portré, díszítőszobor, kútplasztika, síremlék. Melocco-szobrokban öltött testet Ady Endre, Radnóti Miklós, József Attila, Kodály Zoltán, Latinovits Zoltán, Mátyás király, Szent István, Klebelsberg Kuno, Széchenyi István, Kossuth Lajos, Deák Ferenc történelmi alakja.

03 Nisan 2020 Cuma

Online járható be a II. Képzőművészeti Nemzeti Szalon

Az elmúlt hat évben a Magyar Művészeti Akadémia kezdeményezésére a Műcsarnokban komoly szakmai és közönségérdeklődés mellett, műfajonkénti elosztásban valósultak meg az egyes művészeti ágak friss teljesítményét bemutató Szalonok. 2020-ban újra Képzőművészeti Szalon következik, melyet a fennálló járványügyi veszélyhelyzetre való tekintettel egyelőre virtuálisan mutatunk be. Az eredetileg március 28-ára tervezett megnyitó helyett online jelentkezik az MMA intézménye: szombaton 11 órakor Szegő György DLA, a Műcsarnok művészeti igazgatója köszöntőjét és Szurcsik József kurátor, az MMA rendes tagja megnyitóbeszédét itt osztjuk meg Önökkel. A megnyitót követően a kiállítást virtuálisan lehet bejárni. A Szabadjáték / II. Képzőművészeti Nemzeti Szalon kiállításon mintegy 200 alkotó friss, az utóbbi öt évben készült munkáit – festményeket, szobrokat, grafikákat, videóműveket és installációs alkotásokat – láthatunk (igaz, csak otthonról) a Műcsarnok termeiben.

27 Mart 2020 Cuma
İlk Son
// ]]>