Zeneművészet
A zene és az emberi életek alakításának a művészete
Huszonnégy kórus mérte össze tudását az 5. Beira Interior Nemzetközi Kórusversenyen 2024. október 2–6. között Portugáliában. Hazánkat a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Jubilate leánykara képviselte Sapszon Ferenc és Sapszon Borbála vezényletével. A kórus két kategóriában indult, és nyert, sőt még a verseny nagydíját is elhozta.
Vásáry Tamás kilencven éves
„A művészet értékének fokmérője az érzésvilág"
Kilencvenedik születésnapját ünnepli Vásáry Tamás a nemzet művésze, az MMA rendes tagja. Csodagyerekként indult, Dohnányi tanítványa és Kodály tanársegédje volt, zongoraművészként, majd karmesterként is bejárta a világot.
A kortárs zene nem szitokszó
Faluvégi Fanni és Mráz Nikolett nyerte a debreceni énekversenyt
Az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiája és a Conservatory Alapítvány kortárs zenei énekversenyt rendezett Debrecenben, Petrovics Emil emlékére. Zsűritagként Tóth Péter zeneszerző, az MMA Zeneművészeti Tagozatának vezetője is részt vett az eseményen. Az alkotóval az idei mezőnyről, az énekesi pálya lehetőségeiről és a zenemű születéséről beszélgettünk.
Gálakoncert a csillagos ég alatt
Walter Ferenc operaénekes is szerepelt a mali losinji Josip Kasman Fesztiválon Horvátországban
A Kvarner öböl egyik legismertebb turisztikai célpontjában, Mali Losinjban 2023. július 15-én rendezték meg a 17. Josip Kasman Fesztivált a településen született neves baritonista emlékére. A gálakoncerten fellépett Walter Ferenc MMA-ösztöndíjas operaénekes is.
A véletlen Isten fedőneve
Az M5 Televízió Kontúr című portréműsorának vendége volt Balázs János zongoraművész
Kiemelt figyelmet fordít a fiatal tehetségek támogatására, fesztiválokat szervez, mesterkurzusokat tart, és ingyenes koncertekkel segíti a jövő generációit. Balázs János Liszt Ferenc- és Kossuth-díjas zongoraművész, az MMA rendes tagja állítja: komolyzenészeink máig ott vannak a világ élvonalában. Az elismert művész az M5 Televízió Kontúr című portréműsorának vendége volt.
Medveczky Ádám karmester érdemelte ki az első alkalommal átadott Balassa Sándor Díjat
„A magyar kultúra, a magyar zene elkötelezett híve és képviselője"
Medveczky Ádám Kossuth-díjas karmester, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja munkásságáért Balassa Sándor Díjat vehetett át július 1-én a Zeneakadémia Nagytermében. A Madarassy István Kossuth-díjas szobrászművész alkotta bronzérmet első alkalommal adta át az alapító Balassa Mariann, dr. Kutnyánszky Csaba, a Zeneakadémia Alapítvány elnöke és dr. Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektora.