Turányi Gábor (1948–2020) • fotó: Lugosi Lugo László / MMA

Elhunyt Turányi Gábor építész

Budapesten 72. életévében elhunyt Turányi Gábor Ybl-díjas építész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a MOME professzora. Ahogy Götz Eszter írta róla: Turányi Gábor a párbeszéd építésze volt. Minden épülete, és azokban vagy az azok között, azok által létrehozott minden tér egy-egy találkozást dokumentál az építészet nyelvén. A visegrádi Erdei Iskola, a pilisi Erdészeti Központ, a Kopaszi-gát revitalizációja vagy a budai hegyvidékre tervezett családi házak mind-mind a táj és az ember belső kapcsolatáról beszélnek. Munkásságában kiemelt helyet kapott oktató tevékenysége: a mai egyetemi építészoktatás egyik legnagyobb hatású mestere volt. A Magyar Művészeti Akadémia Turányi Gábort saját halottjának tekinti.
27 Mart 2020 Cuma

Nemzet Művésze díjátadás

A Nemzet Művésze díjat a Magyar Művészeti Akadémia kezdeményezésére – 2013-ban – az Országgyűlés a magyar művészeti élet kimagasló teljesítményt nyújtó, elismert képviselőinek személyes megbecsülése, méltó életkörülményeinek biztosítása céljából alapította. A Nemzet Művésze díj Bizottság 2016-ban öt művésznek ítélte meg a díjat: Bán Ferenc építőművésznek; Kalász Márton költő, író, műfordítónak; Koltai Lajos operatőrnek; Mécs Károly színművésznek; Varga Imre szobrászművésznek. Az elismeréseket 2016. november 3-án adta át Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter és Fekete György MMA-elnök a Magyar Művészeti Akadémia székházában, a Pesti Vigadó dísztermében.

03 Kasım 2016 Perşembe

Építészeti pályázat evezőspálya fejlesztésére

A Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata „EVEZŐSPÁLYA CÉLTORNYA 2016" megnevezéssel, nyílt, építészeti tematikájú pályázatot hirdet meg 40. életévüket be nem töltött építészmérnök, építész tervezőművész, építész, belsőépítész végzettséggel rendelkező természetes személyek számára. A pályázat beadásának határideje: 2017. január 24.

28 Ekim 2016 Cuma

KÖZÉP 70 – Középületek közvetlen közelségben

A Budapesti Műszaki Egyetem hetven éve alapított Középülettervezési Tanszékének, a magyar építészoktatás meghatározó műhelyének nyílt jubileumi kiállítása a Magyar Művészeti Akadémia intézményében, a Műcsarnokban. A KÖZÉP kiállítás címe utal egyrészt arra, hogy így hívják az egyetemisták, és az építészek is így utalnak a hetvenéves műhelyre, melynek volt tanszékvezetője Török Ferenc építőművész, és jelenlegi vezetője Balázs Mihály építőművész, az MMA rendes tagjai.

06 Ekim 2016 Perşembe

Öt éve hunyt el Makovecz Imre

Az MMA alapító elnöke, örökös tiszteleti elnöke Makovecz Imre Kossuth-díjas építész 2011. szeptember 27-én hunyt el. Emléke előtt Sáros László György építész, az MMA rendes tagja írásával tisztelgünk.

27 Eylül 2016 Salı

Kezdetben vala az Ige – 10. SZÉK konferencia

„Kezdetben vala az Ige és az Ige vala az Istennél és Isten vala az Ige." (Jn.1.1) A 10. Szakrális Építészeti Belsőépítészeti Konferenciát 2016. szeptember 20-án rendezték meg a FUGA Budapesti Építészeti Központban.

21 Eylül 2016 Çarşamba
İlk Son