Fotó: Magyar Hírlap

Hemző Károly életmű-kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Szabad szemmel – Fotó Hemző címmel nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. A március 15-ig nyitva tartó tárlat Hemző Károlynak, a 20. század egyik legjelentősebb fotográfusának munkáit tárja a látogatók elé. A kiállítás a Magyar Művészeti Akadémia és a Nemzeti Sportközpontok támogatásával jött létre.
Az életműtárlat átfogó képet ad az utóbbi évtizedekben gasztrofotósként tevékenykedő alkotóról. A kiállítás felvonultatja Hemző Károly sport- és városi fotósorozatait, újító stílusú lovas képeit, valamint a tiszta valóságot mutatni képes tájképábrázoló fotóriportjait is. A hétszáz négyzetméteren megvalósuló tárlaton több mint kétszáz vintage-kópiát és eredeti negatívról készített nagyítást állítottak ki a falakon, több százat pedig kivetítve lehet megtekinteni. A kiállított képeknek csaknem fele most kerül először nagy nyilvánosság elé – így többek között azok a művészi csendéletek, finom zsánerképek és intim önportrék is, amelyeket az élete végéig alkotó mester otthoni műtermében készített. 
   Hemző Károly ismertebb fotói közé tartoznak a sportolókról készültek: Gyarmati Dezső vízilabdázóról vagy Papp László ökölvívóról, akinek 1956-os kesztyűjét is kiállították. De látható Puskás Ferenc labdarúgócipője is, hiszen Hemző az Aranycsapat fotósa és a magyar olimpikonok pillanatainak kísérője volt hosszú éveken át.
   A tárlat összegyűjti a közelmúlt technológiájával készített színes fotókat is, mintegy bemutatva, hogy az alkotó képes volt kihasználni a fotóművészet lehetőségeit kortól és eszközöktől függetlenül. A színes fotográfiák kiemelkedő sorozata az utolsó teremben tekinthető meg: felesége és szerzőtársa, Lajos Mari nemzedékeken át népszerű szakácskönyveiben jelentek meg remek gasztrofotói. A kiállítás egyik különleges része az, ahol egyfelől Hemző könyveit és publikációit, másfelől a róla készült írásokat, képi anyagokat ismerhetik meg a látogatók.
   
   Forrás: Magyar Hírlap
den 8 december 2015  |  fotóművészet emlékkiállítás hemző károly