Régi értékek és eredeti ötletek

Néhány „stratégiai pontot" vissza kellene foglalni Budapesten, hogy a város méltó kiállítási terekkel bővüljön – mondta a szokásos szerda esti vitafórumok legutóbbi (2013. 01. 16.) előadásán Bugár-Mészáros Károly, a Magyar Építészeti Múzeum igazgatója. 

A történeti belsőépítészet egyetemi tanára a fővárosi Városliget eredeti értékeinek visszaállítását célzó elképzeléséről tartott előadást. A programtervezetet még Szőcs Gézának, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának korábbi, kultúráért felelős államtitkárának hivatali időszaka alatt dolgozta ki, de Budapest jelenlegi főépítészét, Finta Sándort is tájékoztatta az elképzeléseiről. Az esten a háznagyi teendőket Tóth Tibor Pál látta el.

Bugár-Mészáros Károly diaképekkel bőven illusztrált előadásában kitért arra, hogy a Városliget eredeti tervei közül nem minden valósult meg. Ilyen például az a kilátóként is szereplő díszkapu, amelyet a Városligeti fasor tengelyében képzeltek el, és a magyar történelem győztes csatáinak domborműveivel díszítették volna. De ilyen az a táncpalota is, amely ugyancsak gazdagította volna a ligetet. Ezeknek az épületeknek a tervrajzai megvannak – mondta Bugár-Mészáros Károly, aki a Szépművészeti Múzeum manapság különböző indokok miatt lezárt egykori kiállítási tereit újra megnyitná. A történeti belsőépítészet tanára ide helyezné vissza azokat a páratlan műkincseket, amelyek most az ország különböző raktáraiban porosodnak. De ezzel még nem merült ki Bugár-Mészáros Károly gondolata, hiszen a Dózsa György útnak a múzeummal átlósan szemben lévő túlsó oldalán, vagyis a jelenlegi MÁV Kórház melletti telkén található, mostoha sorsú épületekben egy Modern Múzeum létesítését javasolta. Itt a kiegyezéstől az első világháborúig terjedő korszak bemutatását tartaná célszerűnek. Ha pedig ezen a tengelyen tovább haladunk egészen az Epreskertig, akkor számos olyan, műemléki szempontból kiemelkedőnek mondható épületet találunk, amelyet múzeumi célra fel lehetne használni. Ilyen például a Szondy utcában található, Alpár Ignác tervezte épület, a mögötte található Vágó József-féle Schiffer-villa, a Szépművészeti Múzeum mellett lévő restaurátor-épület, vagy az Epreskertben található Stróbl-műterem. Az Epreskert kapcsán Bugár-Mészáros Károly kiemelte: „itt egy nagyon izgalmas, századfordulós világot lehetne bemutatni, egy olyan országot, amely abban a korban világelső volt".

Bugár-Mészáros Károly a Szabadság téri egykori Tőzsdepalota visszavételét is szorgalmazta, hiszen a Magyar Televízió egykori székházaként is funkcionáló épület egy időben épült a Szépművészeti Múzeummal, ráadásul nagyjából azonos méretű mind a két palota. A hírek szerint a jelenlegi tulajdonosa luxuslakásokra bontaná szét a Tőzsdepalotát, amelyben két, 1300 négyzetméteres csarnok található. Kijelentette: „szerintem sokkal méltóbb lenne, ha múzeumi térként hasznosítanánk ezt a páratlan építészeti örökséget". Bugár-Mészáros Károly javaslatában a gyermekekre is gondolt: számukra egy élmény-tengelyt álmodott, amely a Nyugati pályaudvartól egészen a Vasúttörténeti Parkig húzódna.

den 17 januari 2013  |  bugár-mészáros károly