2013. május 22. 17.30
Bp. III. Kecske utca 25.
                                    
Szkok Iván: Euridiké 1976 120×80 cm festett relief, homormű

Szkok Iván vehette át az idei Koller-díjat

Szkok Iván festőművész, szobrász kapta idén a Koller-díjat, amit 1996-ban Koller Györgynek, a legendás galériaalapítónak az emlékére, második felesége, Koller Edit hozott létre.
A díjat és a hozzá tartozó oklevelet Kiss József rendező, drámaíró, a Szolnoki Szigligeti Színház művészeti vezetője adta át. Az ünnepség díszvendége volt Koller Edit, valamint ott voltak Koller György unokái, és Feledy Balázs művészettörténész, művészeti író is, a Koller Györgynek emléket állító könyv avatott szerzője.
A Koller-díjat hagyományosan májusban adják át, a Kecske utcában megrendezésre kerülő szalonestek egyikén. Mint azt Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke az átadási ünnepségen hangsúlyozta: e díj különös jelentőségét az adja, hogy hosszú időt megélt, nívós, és még mindig létező civil díj. Mint fogalmazott: „Koller György személyét legendák veszik körbe, hiszen ő nemcsak művészettörténeti, hanem művelődéstörténeti értelemben is páratlan értékű örökséget hagyott maga után hátra." Minderre példaként a Koller Galériát említette, amely Magyarország legrégebbi, folyamatosan működő magángalériája.
Szkok Ivánt a díjátadón pályatársa, Tóth Csaba festőművész köszöntötte. Személyes hangvételű laudációjában felidézte, hogy Szkok műveivel első ízben 1975-ben találkozott, egy Ernst Múzeum-béli kiállításon. „Olyan erővel hatott akkor rám az a mű, hogy mai napig meg tudom mondani, hol volt a falra felakasztva" – mondta. Ezt követően Tóth Csaba Szkok Ivánnak több tucat festményét, valamint térplasztikáját mutatta be, diavetítés keretében. A bemutatott képek az 1960-as években született első, főiskolai alkotásoktól kezdve napjainkig szerves egységbe forrasztva ívelik át az elmúlt évtizedeket, és kiválóan érzékeltetik a Koller-díjjal frissen kitüntetett Szkok Iván életművét.
den 23 maj 2013