Tóth György

Fény, idő, játék

Tóth György fotóművészt köszöntötték hetvenedik születésnapja alkalmából március 11-én. A háznagyi teendőket ezúttal a Balogh Rudolf-díjas érdemes művész, Haris László látta el.
A Magyar Fotográfia Nagydíjával kitüntetett Tóth György néhány nappal a hetvenedik születésnapját követően vetítettképes bemutató keretében nyújtott ízelítőt a pillanat varázsát képekbe merevítő munkásságából. A bemutatót követően Haris László kérdésére elmondta, hogy számára a becsület és a tisztesség az élet minden területén meghatározó érték. Az egykori Szíriusz együttes példáján keresztül beszélt a megalkuvás nélküli tartásról. Mint fogalmazott, „nekik köszönhetően tanultam meg, hogyan kell hozzáállni a művészethez: nincs megalkuvás". Haris László erre felvetette, hogy Tóth György a modern filmművészet korszakos, stílust teremtő atyjaként is említhető Andrej Tarkovszkijjal is jó baráti kapcsolatot ápolt, az orosz rendező még harangöntésre is megtanította. Tóth György ezt egy jelképes dolognak nevezte, hiszen a harang minden esetben egy adott közösségnek szól. Hangját messzire lehet hallani, ha pedig elnémul, akkor a közösség is megszűnik. Hozzátette: a mesterséget meg lehet tanítani, de a művészetet nem. „A művészet ugyanis maga a lélek. Belülről jön. Lélek nélkül nem lehet művészetről beszélni". Tóth György születésnapi estjén továbbá azt is elmondta, hogy művészetét az utóbbi időben egyre jobban átjárja a befelé fordulás gondolata.
 
 
den 11 mars 2020  |  haris lászló tóth györgy