Fekete György: Aranykor

Fekete György famozaikjai, útirajzai, illusztrációk és kiállítási tervek láthatók azon a kiállításon, amely Aranykor címmel nyílt meg június 17-én a Hegyvidék Galériában. A tárlatot Dvorszky Hedvig művészettörténész nyitotta meg, köszöntő beszédet mondott Pokorni Zoltán polgármester.
– Büszkék vagyunk arra, hogy Fekete György kerületünk polgára, idestova hetven éve. Ez a kerek évforduló legyen az itt látható kiállítás apropója – fogalmazott Pokorni Zoltán a Hegyvidék Galériában rendezett Aranykor című tárlat megnyitóján, június 17-én. – Lépjünk hátra három lépést, hogy a napi aktuálpolitikai viták mögött meglássuk azokat a műveket, amelyek megalapozták a művész szakmai tekintélyét – mondta a polgármester, aki ugyanakkor hangsúlyozta: egy új intézmény életre segítése politikai viharok közepette legalább olyan nehéz, mint egy műalkotás létrehozása. – Éppen most tartotta fontosnak a Hegyvidék Galéria, hogy felmutassa ezeket a műveket – mondta Pokorni Zoltán, aki köszöntő beszédében kitért arra is: nem tart már sokáig, hogy a Városmajor utcai, két összenyitott lakásból kialakított tér ad otthont a Hegyvidék Galériának, amely a tervek szerint hamarosan átköltözik a Királyhágó térre.
 
– A famozaikok, amelyek ennek a tárlatnak a nagy részét teszik ki, a maguk módján összefoglalói Fekete György munkásságának is. Nagy részük az elmúlt, viharos időszakban készült, és mind olyan, mintha egy különleges, zárt világ emlékműve lenne – fogalmazott megnyitóbeszédében Dvorszky Hedvig. – Bár Fekete György művei gyakran komoly, sőt, drámai ihletésűek, mégis találunk bennük játékosságot – tette hozzá a művészettörténész.
 
A kiállított alkotásokról Fekete György is szólt néhány szót. – Egy hónap múlva leszek nyolcvankét éves. Ennyi idő alatt az ember sok olyan családi relikviát felhalmoz, amelyet szeretne a következő generációkra is átörökíteni. Az itt látható famozaikok ilyen tárgyak köré épültek – magyarázta Fekete György, aki néhány mű történetére részletesen is kitért.

A Hegyvidék Galériában (Budapest, XII. ker. Városmajor u. 16.) július 15-ig látható Aranykor című kiállítást kedden, csütörtökön és pénteken lehet megtekinteni, 10 és 18 óra között.

Forrás: hegyvidek.hu

Tekintsék meg Fekete György 2012-ben rendezett, azonos című kiállításán készült videoriportunkat:

den 18 juni 2014