Humor és építészet

Alkotói tárlatvezetésre hívják az érdeklődőket 2019. február 18-án 17 órára a Pesti Vigadóba, ahol Dévényi Sándor jubileumi életmű-kiállítása látható. A Kossuth-díjas építész, a nemzet művésze nemrégiben töltötte be 70. életévét. A Vigadó Galériában látható tárlat szervezője a Kós Károly Alapítvány és az MMA Építőművészeti Tagozata. A tárlatvezetés előtt az egyébként Pécsett élő művész válaszolt kérdéseinkre.
– Ez a tárlat az Ön „városterveitől a kilincsig ívelő" munkáit öleli át. Nem könnyű feladat ilyen nagy ívű pályát áttekinteni egy kiállítás során. Hogyan sikerült mindezt megoldani?
– Az életmű-kiállítás nehéz műfaj. Az embernek a saját múltjában kell vájkálnia, és néha olyan dolgokkal is találkozik, amire nem számít. De mivel ötven éve vagyok a szakmában – ha az egyetemi éveket is beleszámítom – úgy éreztem, hogy a kiállításon még a negyven évvel ezelőtti dolgokat is érdemes bemutatni. Tettem ezt azért, hogy egy fejlődést lehessen a kiállításban érzékeltetni. Ezért is volt nehéz az összeállítás. Egy olyan tematikát találtam ki a kiállítás kurátorával, Dénes Eszterrel közösen, amelyben egy főművet választottunk ki. Ez Budapesten, a Szent Gellért téren álló Forrásháznak az épülete. Azért választottuk ezt, mert bár ez egy pici épület, de világmodell, amelyik a Föld energiáit, és a Föld fölé boruló kozmosz világmindenséget szimbolizálja. Ez az épület ezzel a céllal is született annak idején tizenhat évvel ezelőtt, amikor megépült. Ha az életművemben már szerepel egy ilyen világmindenséget modellező darab, akkor miért ne tegyük ezt a kiállítás központi témájává?
A Forrásház mellé négy fő művet emeltem ki, amelyek ezt körbeveszik. A négy kiemelt mű közül az egyik a tablókon szerepel a makett körül.
A másik egy természeti környezetbe épített épület, amivel utalok arra, hogy az építész magatartása a környezetéhez képest mennyire befolyásolja a környezetét és az mennyire változik. A harmadik egy értékes történeti környezetbe helyezett épület. Egészen pontosan egy műemlékbe helyezett épület, ami a meglévő örökségünk továbbélésére, továbbfejlesztésére tesz javaslatot. A negyedik épület pedig egy templom. Egy katolikus templom, amelyik a maga tiszta funkciójával, illetve pontosabban a funkciótlanságával minden építész álma. Mindenki szeretne egyszer egy ilyen épületet is tervezni, amelyben saját tervét is megvalósíthatja.
– Ön a munkáiban gyakran jelenít meg humoros koncepciókat is, akár élénk színekkel tagolva. Hogy függ össze az irónia meg az építészet, milyen kapcsolat van a kettő között?
– Az építészet egy nagyon speciális művészeti ág. Ahhoz, hogy egy mű elkészüljön, rengeteg embernek az együtt gondolkodása, rengeteg forintnak a mozgatása szükséges. Ebben a dologban az építésznek néha az az illúziója is lehet, hogy egy kicsit karmesteri szerepet tölt be. Ahhoz, hogy ennyi embert és ennyi szándékot egy irányba mozgassunk a célba érés érdekében, ehhez bizony nagyon jó emberismerőnek kell lenni, és össze kell fogni egy ilyen csapatot. A humor az úgy jön, hogy az épített környezet állandóan körülvesz minket. Nem lehet elmenekülni. Egy verset, egy könyvet be lehet rakni a fiókba. Egy zeneművet le lehet halkítani, a rádiót ki lehet kapcsolni, de az építészet mindig körülvesz minket. Ha ez derűt sugároz, olykor-olykor netán humort, amelyik megkönnyíti az életünket, akkor ezzel elősegítjük azt, hogy embertársaink boldogabban éljenek.
– Makovecz Imrének volt egy álma, amelyet sajnos nem sikerült megvalósítani. E szerint, kellene minden magyarországi településen egy főépítész, aki tényleg organikusan látná annak az adott településnek a koncepcióját. Ön is egyetért ezzel?
– Maximálisan egyetértek, azonban ez egy nagyon nehéz kérdés. Nyilván mind a háromezer településen nem lehet ezt megtenni, de körzetesíteni lehetne. Kevesebb is elég lenne, de lényegesen több kéne, mint amennyi most van. A probléma, hogy aki tehetséges, jó építész és alkotni akar, inkább házakat tervez. Tegye is ezt! Ő soha nem fog elmenni főépítésznek. Vagyis a főépítészi státuszt úgy kellene kialakítani, hogy már hírnevet szerzett, vagy tehetségét bizonyított építész bevállaljon egy-egy települést vagy egy településcsoportot. A probléma ott van, hogy ebben az esetben akkor ő nem tervezhet arra a területre. Illetve az én hitem szerint és Makovecz Imre hite szerint is, miért ne tervezhetne? Viszont a főépítészi tevékenységnek két alapvető haszna van. Az egyik az, hogy a nagy koncepciók megalkotásában segít az önkormányzatnak. Ebben nyílván nem az ő személyes elképzelése érvényesül. Ilyen esetben más tervezők bevonásával és pályázatokkal valósítják meg a tervet. A másik probléma meg az, hogy a főépítésznek apró munkákkal kell foglalkoznia. Vagyis ezekre a munkákra (például kerítések tervezése, házak színezése) nagyon nehéz embert találni.
– Ön és munkatársai hozták létre Pécsett az úgynevezett pécsi iskolát. Ez az Ön megfogalmazása szerint mit jelent és vajon változott-e a koncepció az elmúlt harminc évben? Vagyis mást jelent-e a pécsi iskola manapság, mint húsz-harminc éve?
– Ez a pécsi iskola nem egy intézmény, inkább csak egy ragadványnév. A gondolat létrehozói elismerik azt, hogy Pécs az ország építészetén belül, egy icipicit speciális szerepet tölt be. A városnak van egy karaktere, ami az ország más részére nem jellemző. Ez a gondolat – ahogy említette – nem csak az én nevemhez fűződik. Nagyon nagy elődök vannak. Én részben az ő munkájukhoz kapcsolódva próbáltam ezt az organikus szemléletet a városban megvalósítani. A már meglévő épített örökség emlékeit szerettem volna szervesen folytatni úgy, hogy az ne rombolja szét a környezetét, és mégis méltó életkeretet biztosítson a 21. századi lakók igényeinek.

(Dévényi Sándor tárlatvezetésére a galeria@vigado.hu címen lehet regisztrálni. A tárlat március 24-ig látogatható a Vigadó Galéria földszinti kiállítóterében, majd április 5-től a Pécsi Galériában.)
den 18 februari 2019  |  interjú dévényi sándor