2021. március 2. – április 4. – Derkó 2021 | Képzőművészeti ösztöndíjasok pályázati kiállítása Műcsarnok

A művészkörökben évtizedek óta csak „Derkó" néven emlegetett ösztöndíj különleges presztízst jelent a fiatal alkotóknak, hiszen a művészi pálya során ez az elsőként kapható állami kitüntetés. Elsődleges küldetése, hogy segítse a fiatal, pályakezdő művészeket, anyagi támogatást nyújtson a megélhetéshez és biztosítsa az alkotás feltételeit. A Derkó egyfajta belépő, „stage pass" a hivatásos művészvilágba. A Műcsarnok tárlatán a friss ösztöndíjasok pályaműveit mutatjuk be, lehetőséget kínálva, hogy a művészek egy nagy múltú intézményben kapjanak teret. A DERKÓ 2021 kiállítás online megnyitója egyúttal az ösztöndíjat elnyert művészeket köszönti, igazodva a járványhelyzethez. | megnyitó
Az 1955-ben alapított, Derkovits Gyula festő- és grafikusművészről elnevezett ösztöndíj a 35. életévüket még be nem töltött művészek pályakezdését támogatja. A díjat 26 művész, legfeljebb három egymást követő évben nyerheti el, melynek összege havi bruttó 200.000 Ft. A pályázók műveit az Emberi Erőforrások Minisztériuma által felkért független szakmai zsűri bírálja el. A bizottságnak ebben az évben 170 alkotó közül kellett választania. A pályáztatás és pályázatkezelés feladatait a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. végzi.
A Műcsarnok jelen helyzetben is – ragaszkodva 125 éves tradíciójához – valamennyi kiállítását, így a DERKÓ 2021-et is hagyományos módon rendezi meg, kiegészítve az online térben való elérési lehetőségekkel.



// ]]>