Szurcsik József képzőművész, társkurátor

Online nyílik meg a II. Képzőművészeti Nemzeti Szalon

Az elmúlt hat évben a Magyar Művészeti Akadémia kezdeményezésére a Műcsarnokban komoly szakmai és közönségérdeklődés mellett, műfajonkénti elosztásban valósultak meg az egyes művészeti ágak friss teljesítményét bemutató Szalonok. 2020-ban újra Képzőművészeti Szalon következik, melyet a fennálló járványügyi veszélyhelyzetre való tekintettel egyelőre virtuálisan mutatunk be. Az eredetileg március 28-ára tervezett megnyitó helyett online jelentkezik az MMA intézménye: szombaton 11 órakor Szegő György DLA, a Műcsarnok művészeti igazgatója köszöntőjét és Szurcsik József kurátor, az MMA rendes tagja megnyitóbeszédét itt osztjuk meg Önökkel. A megnyitót követően a kiállítást virtuálisan lehet bejárni. A Szabadjáték / II. Képzőművészeti Nemzeti Szalon kiállításon mintegy 200 alkotó friss, az utóbbi öt évben készült munkáit – festményeket, szobrokat, grafikákat, videóműveket és installációs alkotásokat – láthatunk (igaz, csak otthonról) a Műcsarnok termeiben.
27.03.2020.

A Magyar Művészeti Akadémia Titkárságán (Andrássy úti irodaház) 2020. március 12-től a személyes ügyfélfogadás előre egyeztett időpontban lehetséges. Az ügyintézés az ismert telefonos, valamint e-mailes elérhetőségeken zavartalan. Elérhetőségek: https://www.mma.hu/hu/titkarsag_cimek
 
Tájékoztatjuk továbbá a programjaink iránt érdeklődőket, hogy a korábban meghirdetett márciusi és áprilisi rendezvények elhalasztásáról döntött az Akadémia, amelyek később meghatározandó időpontban kerülnek megrendezésre. Intézményeink nyitvatartásáról, elérhetőségéről azok honlapjain érhető el naprakész információ.

Pályázatok


MMA-20-P kódú pályázat kiírása művészeti programokra
Beadási határidő: március 6.!

A linkre kattintva elérhető a pályázati rendszer: tamogatas.mma.hu

„SZENTENDRE – KULTÚRPART 2019" kulturális és szabadidőközpont a Duna-korzón


Közérdekű adatok

Magyar Művészet folyóirat

Hírlevél

Eleink hagyatéka

Stoller Antal Huba koreográfus portréestje

60 év tánc címmel 2019. december 3-án 19 órakor a Pesti Vigadó Sinkovits Imre Kamaraszínpadán látható az a portréműsor, amely az idén 75 éves Stoller Antal Huba életéről, népzene- és néptáncgyűjtői tevékenységéről, táncos pályájáról, koreográfiáiból készült. A néptáncos-koreográfus – az MMA rendes tagja – „második szakmájának" legendás képviselője. Koreográfiai munkássága a Bihari Táncegyüttesben kezdődött, majd a miskolci Avas és a budapesti Vasas művészegyüttesek művészeti vezetője volt. Az MMA Népművészeti Tagozatának szervezésében látható műsor élőtánccal és vetített emlékekkel várja az érdeklődőket. Az estről Stoller Antalt kérdeztük.

03.12.2019.

Levelek, naplók legendás színészektől

Együttműködve az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézettel, valamint a Magyar Katolikus Rádió Zrt.-vel Színészlegendák I. Levelek, naplók, feljegyzések 1800–1866 címmel hangoskönyvet adott ki a Magyar Művészeti Akadémia, pontosabban Színházművészeti Tagozata, melyen a XIX. századi színészek írásaiból az MMA akadémikusai olvasnak fel részleteket. Az albumot hallgatva megelevenedik a magyar színjátszás történetének hőskora, és megjelennek előttünk legendás hősei. A tagozat tervei szerint a következő években további két CD-anyagot állítanak össze az OSZMI munkatársainak segítségével, melyek a XX. század színészlegendáit is életre keltik.

02.12.2019.

Versünnep 2020

A nemzeti összetartozás évének jegyében hirdetik meg a 2020-as Versünnep Fesztivált – hangzott el az eseményről tartott budapesti sajtótájékoztatón az MMA irodaházában. Kolti Helga, a rendezvényt szervező, jövőre 15. jubileumát ünneplő Versünnep Alapítvány elnöke elmondta: a Versünnep Alapítvány 2005-ben indult útjára, hogy népszerűsítse a magyar nyelvet és a magyar nyelven születő irodalmi alkotásokat. A Versünnep már nemcsak a professzionális művészeknek ad lehetőséget a találkozásra, hanem a civilek számára is. Kezdetekben csupán vers- és prózamondás kategóriában lehetett jelentkezni a versenyekre, de hét éve a társművészetek előtt is megnyitották az utat. A Magyar Művészeti Akadémia évek óta kiemelt partnere a Versünnepnek.

29.11.2019.

Egy asszony két vétkecskéje

2019. november 27-én a Pesti Vigadóban koncert és tárlat is várta az érdeklődőket. Ekkor nyitották meg a Hazatérés Bukovinából, 1941 című fotókiállítást és ekkor láthatták és hallhatták Kóka Rozália előadóestjét is. A népművész, előadóművész, az MMA rendes tagja évtizedek óta ápolja a bukovinai székely hagyományokat. A magyar népcsoport egykoron Moldvából Bukovinában telepedett le, majd a Bácskába telepítették őket, később a Dunántúlra kerültek. Kóka Rozália műsorában saját gyűjtéseit adta elő. Az esten fellépett az Érdi Bukovinai Székely Népdalkör, a Virággyöngy moldvai csángó kisegyüttes és a Tarsoly Együttes. A fellépés után kérdeztük Kóka Rozáliát.

28.11.2019.
Prva Poslednja
// ]]>