Balog Zoltán miniszter és Fekete György

Nemzeti kultúra – konferencia az Országházban

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkársága „Nemzeti kultúra – társadalom, gazdaság, jólét" címmel szakmai konferenciát tartott január 12-én az Országház felsőházi termében, melyen részt vett többek között Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter, Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár, Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke, valamint Hámori József agykutató, volt kulturális miniszter.
Balog Zoltán miniszter konferenciaindító felszólalásában többek között arról is beszélt, hogy a jó kultúrpolitika az, ahol művek és teljesítmények versenyeznek egymással, így a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tagjai által nyújtott kulturális teljesítményt is oda lehet állítani más alkotások mellé, a nemzeti közösség pedig majd dönt, melyiket tartja értékesnek és fontosnak.
Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke előadását a kultúra fogalmának meghatározásával, a szó jelentésének általános, nemzetközi és szűk, belső tartalomra vonatkozó értelmezésével kezdte.
Ezután a kultúra hármas egységéről beszélt, amely a tanulás; a tervezés, szervezés és oktatás; valamint a művészetek sokféleségének összhangjából áll. Ehhez kapcsolódóan kiemelte: a kultúra nem örökölhető, azt újra és újra birtokba kell vennünk. „E hármasság megtagadása tévedés, és az ember élete értelmének megengedhetetlen korlátozása" – vélekedett. Oktatás, tudomány, művészet – ezek alapja kell hogy legyen a hármas szerkezet.
A mai magyar oktatási rendszerről elmondta, hogy azt az általános vélekedéssel szemben nem tartja olyan rossznak, és hangsúlyozta, hogy tanáraink a tudás átadása mellett missziós munkát is végeznek.
Fekete György előadásában felvetette: „Létezik-e nemzeti kultúra, és ha igen, hogyan kapcsolódik a nemzet kultúrájához?" Ehhez kapcsolódva kifejtette: a múltunkban gyökerező és a közös jövőre irányuló nemzeti kultúrát kiegészíti a magyar nemzetnek az európai és egyetemes eredményekre támaszkodó kultúrája. A magyar kultúra nagyon gazdag, viszont nemzetközileg sajnos alig ismert.
„A kétféle megközelítés a mindennapi arány kérdése" – tette hozzá. Ezért a mi sajátosságaink nem jelentenek befelé fordulást, hanem hozzáadott értéket képviselnek.
Az MMA elnöke felszólalásában külön kitért a kultúra egészére, ahogy fogalmazott, a népi, paraszti gyökerek, a polgári értékeken alapuló kulturális eredmények, valamint a jelen művészetteremtő erői együtt alkotják ezt az egységet.
Előadását azzal a gondolattal zárta, hogy a jelen kor társadalmi és kulturális közegében a kultúra egészének védelme kötelezettséget jelent számunkra.
(A teljes előadás letölthető innen.)
Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár az eseményen elmondta: a konferencián elhangzott előadásokból még idén önálló kötetet adnak közre.
 
MTI / MMA
13.01.2016.  |  fekete györgy